A magyarországi felsőoktatásra úgy kell tekinteni, mint az ország nagy, kissé már elhasználódott gumicsontjára. Figyelemelterelő jelleggel újra és újra előveszik a kérdést, hogy egyeseknek a jó előre elültetett gondolatokon legyen mit gondolkodnia. Tabuk nélkül tekintve erre a kérdésre néhány igen fájdalmas megállapítást kell tennünk, és levonnunk bizonyos kellemetlen következtetéseket.

Az ellenség által mesterségesen létrehozott, táplált és fenntartott magyar felsőbbrendűség- és kiválasztottság-tudat egy olyan formája jelenik meg a felsőoktatásban, amelyet a magyar ember könnyen elhisz, pedig szöges ellentétben áll a valósággal.

A magyar nemzet, amikor a Habsburg időkben keretek közé szorították, elvették önrendelkezését, szabadságharcait leverték, figyelmét jórészt a tudomány megismerésére fordította. Mivel gazdaságilag-politikailag és társadalmilag is ellehetetlenítették, ezért a tudományos élet, mint az egyik utolsó menedék maradt meg a magyar értelmiségnek. A gondolatok tiszta, hazugságoktól mentes világában a nagyobb gondolkodók jól érezték magukat, mivel voltak kiszámítható törvények, játékszabályok, titkok, amelyeket érdemes volt kutatni, és a tisztán szellemi jutalom, a tudás és a felfedezés önzetlen öröme kárpótolta a nagyobb gondolkodóinkat. Sokuk valóban a világ legnagyobb gondolkodói, tudósai közé emelkedett. Ez egy olyan része a történelmünknek, amire most is büszkék lehetünk, de a történet itt még nem ér véget.

A gondolkodóink legnagyobbjai ugyanis az elfeledettség homályában tűntek el. Helyüket azok a zsidó származású emberek foglalták el, akik a történelmet meghamisítva, a felsőoktatásba beszivárogva, szervezetten és tervszerű alapossággal, maffiamódszerekkel ellopták a magyar találmányokat. A nagy magyarországi Nobel-díjasok közt ezért vannak szinte kizárólag zsidók. Ez a gyakorlat már legalább kétszáz éve folyik. Mindezt nekünk úgy állították be, hogy ők a magyarok, akikre büszkéknek kell lenni. Eközben Magyarország szinte semmit sem gazdagodott a találmány-lopások révén, azokat kivétel nélkül az USA-ba vitték, ahol a bankházak pénzéből és a szabadkőművesség kizárólagos felügyelete alatt hasznosították. Az USA szabadkőművesei tehát ugyanazt a gyakorlatot folytatták, mint amit most a távol-keleti országok felvirágzásában kifogásolnak.

Mindezekből egy nagyon fontos tanulságot is le kell vonnunk. A tudomány önmagában semmit sem ér a társadalom számára. Ha ugyanis a kiváló magyar tudósok nem tudták megakadályozni, hogy más ellopja a találmányaikat, nem tudták felvirágoztatni a magyar nemzetet és gazdaságot, akkor mire volt jó ez a sok tudomány? Az utóbbi kétszáz évet áttekintve azt láthatjuk, hogy a magyar történelem katasztrófák sorozata. Ha tényleg ennyire okosak vagyunk, akkor miért nem mi vagyunk a világ urai, de legalább miért nem tudunk rendet tenni saját hazánkban? Az a válasz, hogy mert mindenki ellenünk van, és mert a zsidók milyen gonoszok, nem mentség. Az okos és értelmes embereknek ugyanis erre a problémára meg kellett volna találniuk a megfelelő választ, mégsem találták meg.

Mindezek fényében ideje rátérni az utóbbi húsz év fontosabb kapcsolódó mozzanataira. Legalább egy tucatszor merült fel a tandíj kérdése, és legalább egy tucatszor volt ellentüntetés, óriási társadalmi viták, néhányszor ezek a választási propagandába is bekerültek. A tandíjat viszont ennek ellenére néhányszor bevezették, átalakították, eltörölték. Most éppen a tandíj legnagyobb ellenzői vezetik be újra. Úgy mondják, hogy nem úgy és nem azért, meg hogy válság van, illetve kell a pénz az USA háborúihoz, meg el vagyunk adósodva. Indok mindig van, de ha nem lenne, vagy ha éppen az igazat is kiböknék, az sem változtatna semmin.

Eltekintve a politikai gumicsontoktól, tekintsünk rá a lényegre. A felsőoktatás mesterséges megerősítése az első Orbán-kormánynak nem csak a munkanélküliséget csökkentő tényező volt, de egyben kiváló üzlet is. Egyrészt nem kellett a diákoknak munkanélküli segélyt fizetni, nem mentek az utcára, nem kezdtek szervezkedni, de el is töltötték az idejüket. A felsőoktatás fokozatosan elérte azt a szintet, hogy a megtanulhatatlan mennyiségű tananyagokat csak puskázással lehet valahogy a vizsgákon visszaadni. Aki komolyan vette a feladatot és tanult, puskázás nélkül vizsgázott, idegileg tönkrement. Vagyis a társadalom egy jelentős részének, ami az általános elégedetlenség mellett (ha nem kerülhet be annyi ember a felsőoktatásba) meg tudott volna szervezni egy valóban jelentős kormányellenes, esetleg rendszerellenes szervezkedést, minden szellemi energiáját lekötötték. A felsőoktatásban azután teletömték a fejét száraz, összefüggéstelen tananyagokkal, amiknek az égvilágon semmi haszna nem volt. A gazdaságelméleti, társadalomelméleti, természettudományos könyvek jelentős része egy olyan összefoglaló-keverék, ahol különféle elméleteket kevernek össze, hogy véletlenül se tudja a tanuló kirakni, hogy éppen mit is tanul. Emellett az erkölcsösnek egyáltalán nem nevezhető egyetemi-főiskolai élet megadta a megfelelő neoliberális alapképzést az ott tanulóknak. Magyarul: drogok, kurvák és alkohol, minden mennyiségben. Ha pedig a hallgató végzett az adott szakirányon, szembesült azzal, hogy ha nincs kapcsolata, gyakorlata, rokonai, azaz nem zsidó és nem is sikerült megfelelően átvennie a zsidó felfogást, az égvilágon semmire sem megy. A szüleitől messzire eső felsőoktatási területen lakhatásra, étkezésre és szórakozásra elvert milliók mellett pedig valószínűleg van egy olyan hitele is, amit jelen körülmények mellett sosem tud visszafizetni. Ha nem hülyítették volna meg az ilyen hallgatót a végsőkig a száraz, idegőrlő tananyagokkal, azaz szinte kizárólag zsidók által írt tananyagokkal, valószínűleg rájönne, hogy jól átverték. Csakhogy erre nem szoktak az emberek rájönni. Aki pedig átment a “neoliberális alapképzésen”, az sosem fog rájönni, sőt, még dicséri is a rendszert, hogy milyen jó, hogy az elvert milliókért és a hitelért cserébe kapott egy papírt, amivel talán egyszer lesz munkája. Csakhogy a csapda úgy van kitalálva, hogy ne legyen menekülés. A mai világ feltalálta az “élethosszig tartó tanulás” fogalmát, és a felsőoktatási intézmények reklámozzák magukat a különféle továbbképzési lehetőségekkel. A cél ugyanaz: adni még egy haszontalan papírt a hallgatónak, ugyanolyan száraz anyagok megtanulásáért, és persze sok pénzért, és az illető megint elveszít néhány évet. És most ott tart a társadalom, hogy vannak 3-4 diplomával munkanélküliek, akiknek sosem adatott meg még a lehetőség, hogy szakmájukban dolgozhassanak. Emellett persze azt is megtudhatja az ember, hogy a megfelelő származással, pénzzel és kapcsolatokkal bárkinek lehet diplomája, még be se kell mennie vizsgázni az egyetemre, sőt, elég másolnia a diplomamunkát. Az pedig, hogy vezető beosztásban milliárdokat kereshetnek bizonyos személyek, akiknek diplomája soha nem volt és soha nem is lesz, mindezek ismeretében egyáltalán nem meglepő.

Nem a tandíj ellen kell felszólalni, hanem az egész rendszert újjá kell építeni, a társadalommal együtt. Van 1-2% azok közt, akik belekerültek ebbe a rendszerbe, és ép ésszel túlélték, és látják, hogy mire megy ki a játék.

A régi és az új felsőoktatási átverés valahol összeér. Istenbe vetett hit nélkül, Isten kegyelme nélkül a legokosabb embert is átverik. A “tudás alapú társadalom” egy baromság, amit azok vesznek a legkevésbé komolyan, akik kitalálták. A hit alapú társadalom viszont nagyon is működőképes. A hit megélése magával hozza az erkölcsöt. A hit és az erkölcs fényében az ember elkerüli a neoliberális felfogás által létrehozott útvesztőket, és felismeri, hogy hogyan lehet kiigazítani a rendszert, hogy a tudás valóban a közösség javát szolgálja, és más se lophassa el. A hívő és erkölcsös emberek közösségébe zsidó nem tud bejutni, mert sem hite, sem erkölcse nincs, így nem is tudja kifejteni ártalmas tevékenységét.

A magyarság szellemi és erkölcsi szintje az, amin javítani kell. Ismerjük az elmúlt századok irodalmát, nagyobb gondolkodóinak életrajzát, amikben a korszellem tükröződik. Van min javítani.

Tamási Attila – Jövőnk.info