A beszervezés módszertana
Lettországban az egykori szovjet KGB aktáinak jelentős része már elérhető, kutatható, s a dokumentumok alapján jól leírható az egykori szovjet állambiztonság működési mechanizmusa.

Ennek egyik érdekes fejezete, hogy miként szervezett be a KGB egyetemi hallgatókat, diákokat. Indulis Zalite – aki 1995 után a lettországi, a totalitarizmus következményeit feltáró dokumentációs központ igazgatója volt – a lett Novonewsnak mesélt a KGB módszereiről.
Ahogy Zalite elmondta, a szovjet korszak második felében a KGB 1967-ben alapított 5. Osztálya (Ideológiai elhárítás, s ezen belül is a 7. alcsoport) foglalkozott a felsőoktatási intézmények kontrolljával. A lett KGB 5. Osztályán belül hét alcsoport működött, a következő területekre specializálódva: 1) emigráció 2) alkotó értelmiség 3) lett nacionalisták 4) vallási közösségek 5) anonim szerzők felkutatása 6) zsidók 7) a tanuló ifjúság és akadémiai értelmiség.
A beszervezések módszere változó volt, előfordult zsarolás, ráijesztés, amikor a beszervező elmagyarázta a diáknak, hogy tevékenysége helytelen, megbánást követelt tőle vagy a szovjet büntetőtörvénykönyv 65. paragrafusával fenyegetett („Szovjetellenes agitáció és propaganda”). Azonban az ilyen „negatív információkon” alapuló beszervezés mégis ritka volt, hiszen a zsarolással beszervezett ügynökök a későbbiekben rendszerint nem megfelelő munkát végeztek, és nem lehetett lojalitást várni tőlük.
Az egyetemista jelölt beszervezése többnyire a 2. vagy 3. évfolyamban vette kezdetét, amikor már látni lehetett, hogy miféle emberről van szó. Általában az aktív, társai bizalmát elnyerő hallgatók számíthattak arra, hogy megkeresi őket a KGB.
Minden felsőoktatási intézményben dolgozott fedésben egy „kurátor” – a KGB operatív munkatársa. A megfelelő helyekről (alkalmasint a Komszomolból vagy az egyetem munkatársaitól) operatív úton ő kapta meg az információkat a potenciálisan beszervezendő hallgatókról. A kurátor feladata volt, hogy a kapott információk alapján tanulmányozza a potenciálisan beszervezendő hallgatót, családi körülményeit, viselkedését, ismeretségi körét, gondolatvilágát, hogy mennyire önálló, megbízható. A kurátornak valamilyen ürüggyel személyesen is kapcsolatba kellett kerünie a jelölttel.
A beszervezésre kiszemelt jelölt előtt persze nem fedték fel azonnal a kártyákat: eleinte csak azt mondták neki, hogy az egyetemnek van szüksége támogatására, az „állam számára fontos ügyekben”. A beszervezés folyamata a konspiráció jegyében zajlott, ami az ifjú jelölt számára a „kiválasztottság” érzését adta, illetve azt, hogy erős támogatók állnak mögötte.
A legtöbb egyetemista-ügynök a bölcsészkarokon tevékenykedett (különösen a történészek és filozófusok közt), mivel az innen kikerülők többsége került később párt- és államvezetői beosztásba, nagyrészt ők alkották a „nómenklatúrát”, ők szabták meg az ideológiát. A műszaki karokon dolgozókat általában azzal a céllal szervezték be, hogy a későbbiek során technikai jellegű hírszerzésre használják őket (az ilyen hallgatókat külföldi tanulmányutak előtt kiképzték arra, hogyan kerüljenek közeli kapcsolatba külföldiekkel, hogyan jegyezzenek meg adatokat stb.).
Az egyes hallgatókat konkrét feladatokra képezték ki, de az első és legfontosabb, amit el kellett sajátítaniuk, az a konspiráció volt (találkozások lebonyolítása, megszervezése, fedőtörténetek kitalálása stb.).
Olykor a nemzetiségi szempontok is szerepet játszottak a beszervezés során: a 1. (emigráció) és 6. (zsidók) alcsoportokban előszeretettel alkalmaztak zsidó származású ügynököket. A 3. alcsoportba (lett nacionalisták) főként lett származású személyeket szerveztek be. Ha orosz nyelvű közegbe kellett valakit beépíteni, akkor természetszerűleg oroszt kerestek erre a feladatra.
A lettek beszervezése során paradox módon a nacionalizmus motivációs szempont lehetett. A beszervezetteket a legjobbak közül választották ki, olyan emberekből, akikre nincs hatással a propaganda, tehát többnyire kritikus gondolkodásúak voltak. A beszervezett letteket olykor olyan szirénénekekkel csábították, miszerint a KGB soraiban többet tehetnek a lett Lettországért, s ez a módszer az esetek többségében működött.
Megjegyzendő, hogy voltak emberek, akik ellenálltak a beszervezési kísérletnek. Őket a ’70-es, ’80-as években már semmilyen szankció nem érte ezért.

Ma már pontos adatok is vannak arra nézvést, mennyi volt az ügynökök száma az egyes felsőoktatási intézményekben. Az 1989/90-es tanévben a Lett SZSZK főiskoláin és egyetemein a következő számokat találjuk:
Lett Állami Egyetem: hallgatók száma: 5405, beszervezett hallgató: 53, beszervezett tanár: 9
Rigai Műszaki Intézet: hallgatók száma: 8261, beszervezett hallgató: 19, beszervezett tanár: 7
Rigai Orvosi Intézet: hallgatók száma: 2634, beszervezett hallgató: 18, beszervezett tanár: 6

Forrás: Link