A névmagyarosítások története
A névmagyarosítások története A kereszténység kezdetével a XIII. sz. elejéig mindenki azt a nevet viselte, melyet a keresztelésnél kapott. Ekkor úgy hazánkban, mint egyebütt az előkelő nemes birtokos osztály várai, birtokai után kezdte a vezetéknév felvételét, a polgári és jobbágyi osztály azonban csak a XIV. sz. vége felé kezdett vezetéknevet szórványosan használni. A XVI. században azonban az államok nyilvántartás céljából a vezetéknév fölvételét és használatát már kötelezővé tették. Mielőtt azonban ez történt volna, maga a társadalom nevezte el kitűnőbbjeit apja nevéhez való „fy” szócska ragasztása által s így keletkeztek nálunk a Gerőfy, Pálfy, Péterfy stb. nevek.

Ugyanezt az eljárást találjuk a szláv népeknél is, melyek -ics, -vics hozzáadásával, ami szintén „fi-t” jelent, a germán és a szász népeknél,melyek -sohn, -son, -sen, a latin nemzedékeknél, melyek „i” ragasztással, a spanyol és normannoknál, melyek -ez, -fitz, az írek és skótoknál, melyek a Mac és O hozzáadásával apjuk nevéhez, jelzik a leszármazást. Utóbbiaknál a leszármazást jelölő tag a név elé kerül. Hazánkban a XVI. században a vezetéknév használata kötelező volt, mint ez a vármegyei lajstromokból kitűnik. Az első kényszert vezetéknév felvételére II. József császár alkalmazta a zsidók ellen, ki, midőn azok régi hagyományaikhoz ragaszkodva, mely „ben” v. „bal” szócska apjuk nevéhez való hozzáadásából állott, azt elhagyni vonakodának, 1787. július 23-án kelt rendeletével meghagyta, hogy különbség nélkül minden zsidó német vezetéknevet vegyen föl s azt élethossziglan meg ne változtassa. Névváltoztatás mindenütt és mindig fordult elő. Számos meggazdagodott család birtoka után változtatta meg nevét, számosan pedig, amint birtokuk helyneve tótosan vagy németesen hangzott, saját neveiket is a szerint idomították, még többen pedig nevüket a szerint kezdték írni és használni, amint azt a nép kiejtette. Ferenc császár belátván, hogy a nép megtartása közigazgatási, adózási és rendőri szempontból mennyire szükséges, 1814-ben felhívta az udvari kancelláriát jelentéstételre az irányt, hogy léteznek-e határozott rendeletek a névváltoztatás ügyében, mi ha nem volna, haladéktalanul tegyenek felterjesztést. Az első rendeletet, mely a névváltoztatás szabályozásáról szól Ferenc császár adta ki 1814. november 13-án, melyben szigorúan meghagyta, hogy nevét mindenki csak helyhatósági engedéllyel és csak fontos okoknál fogva változtathatja meg és hogy azok, kik ezen rendelet ellen vétenek, ugyanazon büntetéssel sújtassanak, melyeket a felsőbb parancsnok és nyilvános rendeletek áthágóira a törvény szab. A névváltozás szabályozására illetve akadályozására azután is több rendelet adatott ki, melyek az országos levéltárban őriztetnek. Így a görög-keletiekre vonatkozó rendeletek 1815 és 1817-ből, melyek a görög-keletieknek az apjuk nevéhez fűzendő -ics, -vics szótagot meghagyják ugyan, de köteleztetnek annak állandó használatára. A német hangzású nevek magyarosításának megakadályozása céljából 1815. május 9-én az összes hatóságokhoz közrendeletet terjesztett ki azokra is, kik már korábbi neveiket önként megváltoztatták. A rendelet nemcsak arra irányult, hogy a név önkényűleg egészen meg ne változtassék, hanem arra is, hogy sem szótagok, betűk vagy jelek megoldása vagy elhagyása elő ne fordulhasson. Az első tömeges névváltoztatás miniszteri engedéllyel 1848. márciusától decemberéig és 1849 június 5-től a szabadságharc befejeztéig fordult elő, mikor is az elsőben 526, az utóbbiban 148 nagykorú magyarosította nevét. Az abszolút kormány 1849-ben 3366. számú rendelettel ezen névváltoztatásokat hatályon kívül helyezte és meghagyta, hogy az illetők régi nevük újbóli felvételére szoríttassanak. A viszonyok szerint sokan újra felvették és használják máig régi eredeti nevüket, többen azonban újból felvették a magyarosított nevet a nélkül, hogy arra külön miniszteri engedéllyel bírnának, minek még káros következménye lehet. A névváltoztatás megszorítására 1850-ben a meghatalmazott császári polgári biztos újabb körrendeletet adott ki, mely rendelet folytán az ötvenes években alig fordult elő névváltoztatás. Alkotmányos életünk hajnalhasadtával sokan siettek idegen hangzású nevüket letenni és helyette szép és jobb hangzású magyar nevet felvenni, amint azonban az önkormányzat felfüggesztett, a Névváltoztatást kérelmező kénytelen volt Bécs felé kérvénnyel élni. A második magyar felelős minisztérium azóta félévenként rendszeres kimutatást készített a névváltoztatásokról, melyeknek sokszorosított példányai a vármegyei alispáni hivataloknak, szabad királyi és rendezett tanácsú városokban pedig a városi tanácsnak küldenek meg oly célból, hogy azok az anyakönyvi hivatalokat a történt névváltoztatásokról értesítsék, hogy azoknak állandó nyoma legyen. E sorok írója 1880. december 26-án értekezletet hívott egybe, melyben a névváltoztatások terjesztésére végrehajtó bizottságot szervezett. Ennek feladata volt egy névmagyarosító társaság alakítására vonatkozó előmunkálatok megtétele, a névmagyarosítási öt forintnyi bélyegilleték eltörlése érdekében való aláírások gyűjtése és ez iránt a kormányhoz intézendő beadvány átnyújtása, valamint a névmagyarosításnak terjesztésére való mozgalomnak országszerte való megindítása. Az előkészítő munkálatok befejezése után már 1881. április 18. lehetett a belügyminisztériumtól leérkezett alapszabályok alapján a Központi Névmagyarosító Társaság első alakuló közgyűlését megtartani. A megválasztott első tiszti kar Telkes Simon elnök, Hubenay József alelnök, Csukási Fülöp jegyzőből és még 12 végrehajtó bizottsági tagból állott. A bizottság működését felhívások és körlevelek szétküldésével kezdte meg, igyekezvén a hírlapok útján az érdeklődést a névmagyarosítás és a névmagyarosító társaság iránt fenntartani. Az első hazafias felhívás a névmagyarosítás pártolása és terjesztése érdekében 1881. december 5-től keltezve az ország törvényhatóságaihoz, vármegyék, szabad királyi és rendezett tanácsú városokhoz intéztetett. Ez a lelkes felhívás az ország különféle részeiben visszhangra talált. A központi névmagyarosító társaság öt tagú küldöttsége 1881. január 19-én folyamodást nyújtott át a pénzügyminisztériumhoz a névmagyarosítással járó 5 forintos bélyegilleték eltörlése, illetve leszállítása ügyében. Ezen lépésének eredménye lett, mennyiben az országgyűlés a pénzügyminiszter javaslata szerint a névmagyarosítási folyamodásokra teendő bélyeget, Thaly Kálmán képviselő pártoló felszólalása után, 50 krajcárban állapította meg, mely határozat a bélyegilletékről szóló 1881. XXVI. t.-c. 21. szakaszában nyert kifejezést és amely intézkedés még máig is érvényben van. A törvény 1881 máj. 1. lépett életbe s ebben az esztendőben 1261 névváltoztatási eset fordult elő. A tömeges névmagyarosítás még a következő 1882-ik évben is tartott, mikor 1065 folyamodónak engedélyeztetett a névmagyarosítás, de ettől fogva azok száma kisebb-nagyobb ingadozás mellett apadt és a legalacsonyabb állapotot 1889-ben érte el, mikor 647 folyamodónak engedélyeztetett a névmagyarosítás. Átlag azonban minden évben 750-850 névváltoztatási eset fordult elő. A fenti igen pontos értekezés 1890-ben készült, s a Pallas Lexikonból származik. Itt még az író nem tudhatta, hogy a Bánffy kormány idején mennyire jelentősen megugrik majd a névmagyarosítások száma. Évente több mint 5000 névmagyarosítási kérelem érkezett. Innentől fogva Kozma István írását olvashatják, ami a témában jelent meg 2000-ben a História c. történelmi folyóiratban. Asszimiláció, kirekesztés és névváltoztatás A névmagyarosítás, bár szorosan összefüggött a magyarországi nyelvi-kulturális asszimilációval, méreteiben mégis messze elmaradt attól. Amíg a nyelvi asszimiláció kb. 2,8 millió fővel növelte a magukat hivatalosan magyarnak vallók számát, addig a névmagyarosítási mozgalom 1815 és 1944 között közvetlenül csupán kb. 340-350 ezer embert vont a magyar nevűek körébe. Az 1880-as években vette kezdetét az első, nagyobb szabású társadalmi agitáció a névmagyarosítás érdekében. A Bánffy-kormány sovén nemzetiségpolitikája, a magyar nagyhatalmi ábrándok erőteljes artikulálása ideológiai síkon és a millennium körüli nemzeti felbuzdulás az 1890-es évek második felében újabb lökést adott a névmagyarosításnak. A történeti Magyarország összeomlása, forradalmak, ellenforradalom, Trianon hullámvölgyet okozott. 1933-1937 között 89 700 névváltoztatási kérelem érkezett a Belügyminisztériumba (17 940/év), aminek hátterében a "nemzeti egység" meghirdetése és - Gömbös miniszterelnöksége idején - a területi revíziós törekvések felerősödése állt. A második világháborús összeomlás, a rendszerváltás, a zsidóság rehabilitációja, a német nemzetiség megbélyegzése és kollektív felelősségre vonása szintén a névmagyarosításra ösztönöztek. 1945- 1946-ban legalább 37 ezer névváltoztatási kérvényt nyújtottak be, szemben az 1938-1944 közötti 6736 fős évi átlaggal. A névváltoztatók térbeli megoszlása A névmagyarosítások nemcsak időben, hanem térben és a különböző társadalmi csoportok között is egyenlőtlenül oszlottak el. A névváltoztatók regionális mutatóiból arra következtethetünk, hogy a névmagyarosítás döntően a magyar nyelvhatáron belüli mozgalom volt. 1918-ig, illetve 1939-1944 között az ország északi, keleti és délkeleti karéja (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Tisza-Maros szöge) mélyen alulreprezentált a mozgalomban. A névváltoztatók túlnyomó többsége az ország azon területein lakott, amelyek a 18-20. századi migráció fő célterületei voltak: főképp a Duna-Tisza közén (ideértve Budapestet is) és a Dél-Dunántúlon, valamint az északi nyelvhatár sávjában. Ezekben a régiókban a betelepült szlovákok, németek, zsidók stb. anyanyelvi asszimilációjának üteme meghaladta az országos átlagot, s ez a névmagyarosítások gyakoriságában is tükröződött. Az urbanizáció hatása A névváltoztatók földrajzi megoszlásának alapvető vonása urbanizálódottságuk volt. A városi névváltoztatók felülreprezentáltságát mindenekelőtt a fővárosi közönség, azon belül pedig - az 1938-44 közötti évek kivételével - különösen a zsidó polgárság magas részvétele eredményezte. A falusi népesség aránya három, jól körülhatárolható időszakban emelkedett meg: először az 1920-as évek második felében, amikor a vitézzé avatásokkal összefüggésben gyarapodott a névmagyarosító, ill. "névcsinosító" gazdák száma. Majd a világháború alatt, amikor a hadseregben erőteljes nyomást gyakoroltak a zömmel paraszti lakosságból verbuválódott sorkatonákra, végül a második világháborút követően, amikor a németség kollektív megbélyegzése késztetett sok falun élő svábot nevének megváltoztatására. A falusi névváltoztatók többsége nem földmívesekből, hanem a közigazgatás, közüzemek (vasút, posta) helyi tisztviselőiből és alkalmazottaiból, valamint értelmiségiekből, kereskedőkből és iparosokból tevődött össze, tehát olyanokból, akiket napi munkahelyi, üzleti és társadalmi kapcsolatai és érdekviszonyai inkább összekötöttek a magyar állam képviselőivel, mint a parasztokkal. Felekezeti szempontok A névváltoztatók etnikai/vallási származás szerinti összetételét történelmünk fordulatai alapvetően befolyásolták. Ebben a vonatkozásban mégis állandó tényező a zsidóság jelentős felülreprezentáltsága, ami az 1920-as évek néhány esztendejét és a faji törvényekkel kezdődő baljóslatú éveket leszámítva végig jellemzője maradt a névmagyarosítási mozgalomnak. A zsidó önkéntes névmagyarosítók között elsősorban a neológ, magyar nyelvű, magasabb iskolázottságú városi (markánsan fővárosi) csoportok mutathatók ki. A magyar nevűség egzisztenciális hordereje, így a névmagyarosítások tétje a keresztény származású idegen népesség tekintetében általában jóval kisebb volt. Míg a zsidókat nyelvi és önértelmezésbeli elmagyarosodásuk, illetve névcseréjük sem szabadította meg a "másság" őket körüllengő atmoszférájától, addig a keresztény asszimilánsok "a magyarságba való betagolódásukat sokkal kisebb áron - nevezetesen családi nevük megőrzése mellett is - meg tudták valósítani". A keresztény hátterű névváltoztatók közül a zsidókéhoz hasonló kényszertényezők csak az 1940-es évek sváb névmagyarosítóit motiválták. Az adatokból az derül ki, hogy kb. minden 17. izraelita vallásúra jutott egy névmagyarosítás! Ezzel az aránnyal messze megelőzték a mozgalomban részt vett összes többi, etnikailag idegen csoportot. A katolikus németek esetében ez az esélyszám 139, a katolikus szlovákoknál 170, az evangélikus szlovákoknál 330, az evangélikus németek esetében 427. A névmagyarosítók között a német (17,7%), a római katolikus szláv, zömében szlovák (13,8%), s kissé lemaradva az evangélikus szlovák (2,9%) származásúak következtek a zsidók után. Az első világháború után Az 1920-as évektől azt etnikai/vallási összetétel gyökeresen megváltozott. A liberalizmussal szembeforduló keresztény nemzeti kurzusban az engedélyezett zsidó kérelmek aránya a korábbiakhoz képest jelentősen csökkent (6,5%). 1937-től azonban gyökeres változás állott be: a hatóságok - bármiféle nyilvános jogszabály kibocsátása nélkül - gyakorlatilag megszüntették a zsidók névmagyarosításának lehetőségét. 1938-ban még az összes kérelmező közel 10%-a volt zsidó származású, 1939-1944 között azonban már csak 3,2%-uk. (A felekezeti zsidók aránya nem érte el a 0,8%-ot sem!) Az 1920-as évektől az 1945-ös fordulatig terjedő időben tehát a szláv (zömmel szlovák) és a német származású kérelmezők határozták meg a névváltoztatók etnikai/vallási színképét; részvételi arányuk 38-40% között mozgott. Az első világháború után megszaporodott a magyar nevüket egy másik magyar névre változtatók aránya. 1919- 1932 között már 7,6%, - ezen belül 1927-1929 között 12,2% - az arányuk. E névváltoztatók részint rossz hangzású, gúnyolásnak kitett, vagy túl gyakori nevüket akarták szebbre vagy ritkábbra cserélni. De másféle presztízsszempontok is szerepet kaptak. A vitézi várományosok és a közhivatali állásokra pályázók, illetve a rendőri, katonai és közhivatali ranglétrán felfelé lépkedők körében egyre növekedett a régiesnek ható, különösen a nemesi reminiszcenciákat keltő családnevek iránti kereslet. (Ez volt az ún. "y-kérdés".) Ez a jelenség az 1930-as évek közepétől arányait tekintve ugyan valamelyest hátrébb sorolódott, de abszolút számokban egészen az 1945-ös fordulatig alig csökkent. A második világháború után Az 1944/45. évi rendszerváltás újabb fordulatot hozott a névváltoztatási mozgalom összetételében és jellegében. A névmagyarosítók két legjelentősebb népességcsoportja 1945-48 között a német (kb. 55,3%, családtagokkal együtt kb. 50 ezer ember) és a zsidó származásúaké (36,6%, családtagokkal együtt kb. 23 ezer ember), melyet a történelmi fordulattal összefüggésben jelentkező alkalmazkodási, igazodási válság részeként lehet értelmezni. A zsidó névmagyarosítások számának felívelését több tényező és motívum együttes hatása eredményezte. Ezek között említhetjük a zsidó önértelmezés holokauszt utáni újragondolását, a zsidóságra jellemző külső jegyek elrejtésének a tragikus tapasztalatokból levezethető szándékát, a hatalomváltás miatt immár akadályok nélkül realizálható különböző asszimilációs stratégiák érvényesítését, a német etnikai karaktert hordozó nevektől való irtózást, de meg kell említeni a kommunista pártnak a politikai, államigazgatási és rendőri, katonai káderek névmagyarosítását szorgalmazó hatását is. A sváb névmagyarosítások felívelését a hitlerizmus bűneinek a németség egészére vetülő árnyéka, a kisebbség egészét érő, differenciálatlan megbélyegzettség és fenyegetettség magyarázza. Az 1950-es években már nehéz nyomon követni az etnikai/vallási összetétel változásait, mert vallási adatok már csak véletlenszerűen szerepelnek a vizsgálható forrásokban. A családnév-változtatás az ötvenes években egyre inkább magánüggyé vált, ami ugyan államilag szabályozott és anyakönyvileg nyilvántartott aktus maradt, de az állam csak ebben a szabályozó és regisztráló szerepkörében volt jelen, és magát a névváltoztatást - a sajátos bürokratikus-adminisztratív érdekeken túlmenően - nem akadályozta, de nem is propagálta. A hatalom számára - a vezető pártkáderek magyarnevűsítésétől eltekintve - politikai szempontból közömbössé vált a névváltoztatás kérdése.
http://www.abdai-csete.hu/?q=node/11

1
A MAGYAR CSALÁDNÉV-VÁLTOZTATÁSOK
SZAKIRODALMÁNAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA
(1872–2008)*
1. BALLYA LÁSZLÓ 1933. A névmagyarosításról. A m. kir.
Postatakarékpénztár elýadássorozata. X. elýadás 1933. december 28.
Stádium Sajtóvállalat Részvénytársaság, Budapest. 31 lap.
2. BARTHA CSILLA 1993. Családnév-módosítások a detroiti magyarban.
Névtani Értesítý 15: 41–44.
3. BELLON TIBOR 1997. Adatok a mágikus névadásra (Egy XVII. századi
forrás alapján). In: B. Gergely Piroska – Hajdú Mihály szerk., Az V.
Magyar névtudományi konferencia elýadásai. A Magyar
Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 209. sz. Budapest–Miskolc. 52–
58.
4. BENKÝ LORÁND 1948–91/20032. A családnév-változtatás kérdései.
Magyarosan 17: 40–45, 65–72; 18: 1–6. = In: Hajdú Mihály – Kiss Jený
szerk., Nyelv és tudomány, anyanyelv és nyelvtudomány. Válogatás
Benký Loránd tanulmányaiból. Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar – Magyar Nyelvtudományi Társaság,
Budapest. 2: 364–381.
5. BOTOS REGINA 2003. Mit ér a név, ha zsidó? In: Fercsik Erzsébet
szerk., A nevekrýl. A névtan oktatása és kutatása az ELTE TFK Magyar
Nyelvtudományi Tanszékén 1984–2003. Krónika Nova Kiadó, Budapest.
26–27.
6. CSÁNYI GUSZTÁV 1915. A névmagyarosítás szabályai. Az „Országos
Magyar Szövetség” közérdekő könyvtára, Budapest. 24 lap.
* Készült az OTKA T 049095 számú pályázatához kapcsolódóan
2
7. DÁVIDHÁZI PÉTER 2004. Kóda: a képviseleti én szerzývé avatása Toldy
néven. In: Dávidházi Péter, Egy nemzeti tudomány születése. Toldy
Ferenc és a magyar irodalomtörténet. Irodalomtudomány és kritika.
Akadémai Kiadó – Universitas Kiadó, Budapest. 315–356. [A szerzý
korábbi vonatkozó tanulmányainak módosított, egybeszerkesztett
változata.]
8. DÚRÓ ERZSÉBET 2002. Naamsverandering in het licht van de Hongaarse
geschiedenis. In: Júlia Albert-Balázsi – A. Agnes Sneller red.,
Paralellen. Károli-studies II. Studierichting Nederlandse taal en
cultuur. Károli Gáspár Reformatorische Universiteit, Budapest. 127–
148.
9. FARKAS TAMÁS 1999a. A magyar családnév (látszólagos)
információtartalma és a névváltoztatások háttere. In: Kugler Nóra –
Lengyel Klára szerk., Ember és nyelv. Emlékkönyv Keszler Borbála
tiszteletére. ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest. 29–32.
10. FARKAS TAMÁS 1999b. A névválasztás szempontjai a magyar
családnév-változtatásokban. Névtani Értesítý 21: 200–204.
11. FARKAS TAMÁS 2001. A magyar hivatalos család- és asszonynévváltoztatások
(különös tekintettel a 20. század második felére). Doktori
(PhD) értekezés, ELTE BTK, Budapest. Kézirat, 421 lap. — A
disszertáció opponensi véleményei és a rájuk adott válaszok: ÖRDÖG
2004; RAÁTZ 2004; FARKAS 2004 (Névtani Értesítý 26: 178–188).
12. FARKAS TAMÁS 2002. Nyelvmővelés és családnév-változtatás. In:
Balázs Géza – A. Jászó Anna – Koltói Ádám szerk., Éltetý
anyanyelvünk. Mai nyelvmővelésünk elmélete és gyakorlata. Írások
Grétsy László 70. születésnapjára. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 159–
163.
13. FARKAS TAMÁS 2003a. A magyar családnévanyag két nagy típusáról.
Magyar Nyelv 99: 144–163. = http://www.c3.hu/~magyarnyelv/03-
2/farkastamas.pdf.
14. FARKAS TAMÁS 2003b. Név és névváltoztatás — vicc és valóság.
Névtani Értesítý 25: 153–160.

3
15. FARKAS TAMÁS 2003c. Karády Viktor – Kozma István, Név és nemzet.
Családnév-változtatás, névpolitika és nemzetiségi erýviszonyok
Magyarországon a feudalizmustól a kommunizmusig. Magyar Nyelv 99:
355–360. (Ismertetés.) = http://www.c3.hu/~magyarnyelv/03-
3/farkast.pdf.
16. FARKAS TAMÁS 2004. Válasz Ördög Ferenc és Raátz Judit opponensi
véleményére. Névtani Értesítý 26: 183–188.
17. FARKAS TAMÁS 2005. Családnév-változtatás a 20. század második
felében. Névtani Értesítý 27: 62–72. =
http://www.nytud.hu/NMNyK/eloadas/index.html.
18. FARKAS TAMÁS 2007. Kárpáti, Kárpáthy és a Kárpáti-k. Egy újkelető
magyar családnév mővelýdéstörténete. In: Hoffmann István – Juhász
Dezsý szerk., Nyelvi identitás és a nyelv dimenziói. Nemzetközi
Magyarságtudományi Társaság, Debrecen–Budapest. 147–164. =
http://mek.oszk.hu/05100/05146/pdf/hunkong2006_3.pdf.
19. FARKAS TAMÁS 2008a. Surname changes in Hungary: researches and
their onomastic conclusions. In: Maria Giovanna Arcamone – Davide de
Camilli – Bruno Porcelli eds., Proceedings. 22nd International
Congress of Onomastic Sciences. Pisa (Italy), 28.8–4.9.2005. II, 343–
350.
20. FARKAS TAMÁS 2008b. Idegen családnévbýl magyart. A
névmagyarosítások XIX. századi történetébýl. Élet és Tudomány 63/11:
328–330.
21. FORGÁCS KRISZTINA 1987a. Zsidó névmagyarosítás a XX. század 30-as
éveiben. Szakdolgozat, ELTE BTK. Kézirat.
22. FORGÁCS KRISZTINA 1987b. Zsidó névmagyarosítás a XX. század
harmincas éveiben. Névtani Értesítý 12: 149–161.
23. FORGÁCS KRISZTINA 1990. Zsidó névmagyarosítás. Bölcsészdoktori
értekezés, ELTE BTK. Kézirat. 95 lap.
24. FORGÁCS, KRISZTINA 1990. Hungarianization of Jewish surnames. In:
NÄRHI, EEVA MARIA ed., Proceedings of the XVIIth ICOS, Helsinki,
4
August l3-l8, 1990. The University of Helsinki and the Finnish Research
Centre for Domestic Language, Helsinki. 1: 322–328.
25. FROJIMOVICS KINGA 2003. Jewish Naming Customs in Hungary from
the Turn of the Twentieth Century until the Holocaust. The 23rd
International Conference on Jewish Geneology. July 20–25, 2003,
Washington DC.
http://www.jewishgen.org/Hungary/2003nameskinga.html.
26. FÜLÖP LÁSZLÓ 1985. Idegen családnevek magyarosodása a Kapos
völgyében. Névtani Értesítý 10: 47–53.
27. FÜLÖP LÁSZLÓ 1991. Névváltoztatások a kaposszentbenedeki plébánia
területén. Névtani Értesítý 13: 42–47.
28. GALAMBOS KÁLMÁN 1933. Névmagyarosítás. In: Galambos Kálmán,
Magyar név. Magyar szellem. Magyar ruha. Magyar tánc. Magyar
Nemzeti Szövetség Pécs-Baranyai Köre, Kultúra Könyvnyomdai
Mőintézet, Pécs. 21–26.
29. GULYÁS KATALIN 1999. Névváltás és asszimiláció. Jászkunság 45. 2:
85–91.
30. HAJDÚ MIHÁLY 19931/20032. Miskolci családnév-változtatások a XIX.
században. In: Bodáné Kovács Mária szerk., Név- és
szókincsvizsgálatok. Miskolci Magyar Nyelvészeti Füzetek 1. Miskolci
Bölcsész Egyesület Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, Miskolc. 27–9.
= In: Kiss Jený szerk., Hajdú Mihály, Válogatott tanulmányok. ELTE
BTK Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai
Tanszék – Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest. 252–255.
31. HAJDÚ MIHÁLY 19941/20032. A családnév-változtatások szociológiai
hátteréhez. Névtani Értesítý 16: 5–12. = In: Kiss Jený szerk., Hajdú
Mihály, Válogatott tanulmányok. ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti,
Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszék – Magyar Nyelvtudományi
Társaság, Budapest. 256–263.
32. HAJDÚ MIHÁLY 2003. Családnévváltozások. In: Hajdú Mihály,
Általános és magyar névtan. Osiris Kiadó, Budapest. 752–761.
5
33. HAJDU TIBOR 2003. Nevében él a nemzet. Mozgó Világ 29/6: 107–109.
(Ismertetés.) =
http://www.mozgovilag.hu/2003/06/14%20Rolrol.html#1.
34. JUHÁSZ DEZSÝ 2005. Névmagyarosítás és nemzeti romantika. Magyar
Nyelv 101: 196–202. = http://www.c3.hu/~magyarnyelv/05-
2/juhaszd.pdf.
35. JUHÁSZ DEZSÝ 2007a. A magyarosított családnevek morfológiájának és
szemantikájának konnotációs megközelítéséhez. In: Hoffmann István –
Juhász Dezsý szerk., Nyelvi identitás és a nyelv dimenziói. Nemzetközi
Magyarságtudományi Társaság, Debrecen–Budapest. 165–173. =
http://mek.oszk.hu/05100/05146/pdf/hunkong2006_3.pdf.
36. JUHÁSZ DEZSÝ 2007b. Nationaler Charakter, Identität und
Namensänderung in Ungarn im 19. Jahrhundert. In: Rogier Blokland –
Cornelius Hasselblatt eds., Language and Identity in the Finno-Ugric
World. Proceedings of the Fourth International Symposium on Finno-
Ugric Languages at the University of Groningen. May 17–19, 2006.
Studia Fenno-Ugrica Groningana 4. Shaker Publiching BV, Maastricht.
164–175.
37. KAKUK MÁTYÁS 1989. Születý és kihaló családnevek Kunszentmárton
XVIII–XIX. századi anyakönyveibýl. In: Balogh Lajos – Ördög Ferenc
szerk., Névtudomány és mővelýdéstörténet. A IV. magyar névtudományi
konferencia elýadásai Pais Dezsý születésének 100. évfordulóján
(Zalaegerszeg, 1986. október 8–10.) A Magyar Nyelvtudományi
Társaság Kiadványai 183. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest.
242–245.
38. KÁLMÁN BÉLA 19671/.../19894/... A névváltoztatás. In: Kálmán Béla, A
nevek világa. 1. kiadás. Gondolat Kiadó, Budapest. 95–100. = In:
Kálmán Béla, A nevek világa. 4., átdolgozott kiadás. Csokonai Kiadó,
Debrecen. 89–94. [Több kiadásban is.]
39. KÁPOLNAI IVÁN 2006. Karády Viktor – Kozma István, Név és nemzet.
Családnév-változtatás, névpolitika és nemzetiségi erýviszonyok
Magyarországon a feudalizmustól a kommunizmusig. Századok 140:
1322–1324. (Ismertetés.)
6
40. KARÁDY VIKTOR 19931/19972. Asszimiláció és társadalmi krízis (A
magyar zsidó társadalomtörténet konjunkturális vizsgálatához).
Világosság 34/3: 33–60. = In: Karády Viktor, Zsidóság, modernizáció,
polgárosodás. Cserépfalvi, Budapest. 114–150.
41. KARÁDY VIKTOR 1999a. Kényszerhelyzet vagy stratégikus
asszimiláció? Névmagyarosítások a dualizmus korában. In: Gyáni Gábor
– Pajkossy Gábor szerk., A pesti polgár. Tanulmányok Vörös Károly
emlékére. Csokonai Kiadó, Debrecen. 159–170.
42. KARÁDY VIKTOR 1999b. Aspects of Unequal Assimilation in Liberal
Hungary. Social Geography of the Movement to Magyarise Alien
Surnames before 1918. In: Eszter Andor – Andrea Peto – István György
Tóth eds., CEU History Department Yearbook 1997–8. Central
European University, Budapest. 49–68.
43. KARÁDY VIKTOR 2001a. Zsidó és nem zsidó névmagyarosítók a hosszú
19. században. In: Karády Viktor, Önazonosítás, sorsválasztás. A zsidó
csoportazonosság történelmi alakváltozásai Magyarországon. Nagyítás.
Szociológiai könyvek 38. Új Mandátum Kiadó, Budapest. 126–152.
44. KARÁDY VIKTOR 2001b. Modernizáció és asszimiláció a zsidóság
történelmi névanyagának tükrében. In: Karády Viktor, Önazonosítás,
sorsválasztás. A zsidó csoportazonosság történelmi alakváltozásai
Magyarországon. Nagyítás. Szociológiai könyvek 38. Új Mandátum
Kiadó, Budapest. 153–167.
45. KARÁDY VIKTOR – KOZMA ISTVÁN 2002. Név és nemzet. Családnévváltoztatás,
névpolitika és nemzetiségi erýviszonyok Magyarországon a
feudalizmustól a kommunizmusig. Osiris Kiadó, Budapest. 378 lap. —
Ismertetések: NAGY 2003 (Korall 3: 323–331); FARKAS 2003 (Magyar
Nyelv 99: 355–360); HAJDU 2003 (Mozgó Világ 29/6: 107–109);
KÁPOLNAI 2006 (Századok 140: 1322–1324).
46. KATÓ IGNÁC 1901. A névmagyarosítás kérdéséhez. Nitsmann József
Könyvnyomdája, Gyýr. 7 lap.
47. KECSKÉS JUDIT 2003. Miskolci családnév-változások a XIX. század
izraelita anyakönyveiben. Névtani Értesítý 25: 147–152.
7
48. KEMENES PÁL 1934. A névmagyarosításhoz. Magyar Nyelv 30: 189.
49. KERÉNYI FERENC 2000. Petýfi Sándor mővészi névhasználatáról.
Magyar Nyelv 96: 74–80. = http://www.c3.hu/~magyarnyelv/00-
1/kerenyi.htm.
50. KERTÉSZ KÁLMÁN 1916. Névmagyarosítás. Magyar Nyelvýr 45: 405.
51. KOCZOR GYULA 1939. Légy nevedben is magyar! Nyitrai és társa
könyvnyomdája – Dr. Pályi Pál, Léva. 14 lap.
52. KONTRA, MIKLÓS 1990. Changing Names: Onomastic Remarks on
Hungarian-Americans. Journal of English Linguistics 23: 114–122.
53. KORCSOG BALÁZS é. n. Névmagyar(os)ítások (Zsidó származású
szerzýk névváltoztatásai). Szemináriumi dolgozat, ELTE BTK. Kézirat.
54. KOVÁCS ALAJOS 1930. A nevek és névváltoztatások statisztikája.
Magyar Statisztikai Szemle 8: 228–239.
55. KOVÁCS ALAJOS 1931. Névmagyarosítások az 1930. évben. Magyar
Statisztikai Szemle 9: 527–528.
56. KOVÁCS ALAJOS 1932. Névmagyarosítások 1931-ben. Magyar
Statisztikai Szemle 10: 56–57.
57. KOVÁCS ALAJOS 1933. Névmagyarosítások 1932-ben. Magyar
Statisztikai Szemle 11: 103–105.
58. KOZMA ISTVÁN 1997a. Családnév-változtatás és történelem (1894–
1956). Századok 131: 383–452.
59. KOZMA ISTVÁN 1997b. Történelmi krízis és névmagyarosítás.
Századvég. Új folyam 5: 89–127.
60. KOZMA ISTVÁN 1998. Családnév-változtatás és történelem. Barátság 5:
2017–2021.
61. KOZMA ISTVÁN 2000. A névmagyarosítások története. História 22/5–6:
41–44.
8
62. KOZMA ISTVÁN 2002. Névmagyarosítási mozgalom és kisebbségpolitika
a koalíciós korszakban (1945–1948). In: Kovács Nóra – Szarka László
szerk., Tér és terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás
kérdéskörébýl. Akadémiai Kiadó, Budapest. 41–73.
63. KOZMA ISTVÁN 2007a. A családnév-változtatás társadalmi funkciói és
személyes motivációi Magyarországon a 19–20. században. In:
Hoffmann István – Juhász Dezsý szerk., Nyelvi identitás és a nyelv
dimenziói. Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Debrecen–
Budapest. 131–145. =
http://mek.oszk.hu/05100/05146/pdf/hunkong2006_3.pdf.
64. KOZMA ISTVÁN 2007b. A hivatalos családnév-változtatások
indokrendszerének vizsgálatáról. Névtani Értesítý 29: 87–106.
65. KÝHEGYI MIHÁLY 1986. Csávolyi névváltoztatások (1895–1945). In:
Sztrinkó István szerk., Múzeumi kutatások Bács–Kiskun megyében.
Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, Kecskemét.
160–167.
66. KÝHEGYI MIHÁLY – MERK ZSUZSA 1992. Bajai születésőek
névváltozásai (1895–1945). In: Iványosi-Szabó Tibor szerk., Bács–
Kiskun megye múltjából XI. Bács-Kiskun megyei önkormányzat
levéltára, Kecskemét. 218–296.
67. KÝHEGYI MIHÁLY – MERK ZSUZSA 1993. Zsidó vallásúak
névmagyarosítása Baján (1895–1945). Névtani Értesítý 15: 198–200.
68. KÝHEGYI, MIHÁLY – MERK, ZSUZSA 1995/1996. Die
namensänderungen in Baja 1895-1945. Südostdeutsches Archiv 38/39:
71–96.
69. KREISZ JÁNOSNÉ KREISZ KATALIN CECÍLIA 1993. A névváltozások
fajtái; Magyarosítások Taksonyban a XX. században. In: KREISZ
JÁNOSNÉ KREISZ KATALIN CECÍLIA, Taksony község rövid története;
családneveinek alakulása a XVIII–XX. századig, különös tekintettel a
magyarosításokra. Szakdolgozat, ELTE BTK. Kézirat. 31–40.
9
70. KURJA ÉVA 2006. A 17–18. századi horvát névanyag továbbélése és a
20. századi névmagyarosítás határa Gyýrszentiván szociokultúrájára.
Szakdolgozat, Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János
Kar, Gyýr. Kézirat. 42 lap.
71. KUTHI SÁNDOR 1930. Név„magyarosítás” Franciaországban, Angliában
és – nálunk. Jogtudományi Közlöny 65/11: 104–105.
72. LADÓ JÁNOS 1978. Névváltoztatás. In: Kovalovszky Miklós szerk.
Nyelvünk világa. Gondolat Kiadó, Budapest. 168–171.
73. LADÓ JÁNOS 1985. Névváltoztatás. In: Grétsy László – Kovalovszky
Miklós szerk., Nyelvmővelý Kézikönyv 2. Akadémiai Kiadó, Budapest.
306–309.
74. LENGYEL ZOLTÁN 1917. Magyar Névkönyv. Nap nyomda, Budapest.
213 lap.
75. LÝRINCZE LAJOS 1970. Névtudomány és államigazgatás. In: Kázmér
Miklós – Végh József szerk., Névtudományi elýadások. II.
névtudományi konferencia. Budapest 1969. Nyelvtudományi
Értekezések 70. Akadémiai Kiadó, Budapest. 325–337.
76. MADARI EDIT 1990. A névváltoztatási joggyakorlat. Belügyi Szemle
28/2: 60–67.
77. MAITZ, PÉTER 2008. Der Familienname als Auschluss- und
Machinstrument. Eine kritisch-diskursanalytische Fallstudie. In: ELLER,
NICOLE – HACKL, STEFAN – L’UPTÁK, MAREK Hrsg., Namen und ihr
Konfliktpotential im europäischen Kontext. Regensburger Symposium,
11. bis 13. April 2007. Edition vulpes, Regensburg. 187–217.
78. MAITZ, PÉTER – FARKAS, TAMÁS 2008. Der Familienname als
Nationalsymbol. Über den Untergang deutscher Familiennamen im
Ungarn des 19. Jahrhunderts. Zeitschrift für germanistische Linguistik
36: 163–196.
79. MIKESY SÁNDOR 1959a. Országos Névbizottság. In: Pais Dezsý –
Mikesy Sándor szerk., Névtudományi vizsgálatok. A Magyar
10
Nyelvtudományi Társaság névtudományi konferenciája 1958.
Akadémiai Kiadó, Budapest. 67–68.
80. MIKESY SÁNDOR 1959b. Névészeti kérdések. In: Pais Dezsý – Mikesy
Sándor szerk., Névtudományi vizsgálatok. A Magyar Nyelvtudományi
Társaság névtudományi konferenciája 1958. Akadémiai Kiadó,
Budapest. 172–174.
81. MIKESY SÁNDOR 1963. A névszépítésrýl. Magyar Nyelv 59: 216–221.
82. MIKESY SÁNDOR 1970. A vezetéknév-változtatások kérdéséhez. In:
Kázmér Miklós –Végh József szerk., Névtudományi elýadások. II.
névtudományi konferencia. Budapest 1969. Nyelvtudományi
Értekezések 70. Akadémiai Kiadó, Budapest. 363–368.
83. MIZSER LAJOS [1975]. A vezetéknév-változtatás kérdéseirýl. Bokor
Levelek 9. Stencilezett kiadvány. 5 lap.
84. MURÁNYI GÁBOR 2005. A névmagyarosítás története: Új keresztség. A
nemzethőség próbája. Heti Világgazdaság 27/19: 88–91. =
http://hvg.hu/print/200519HVGFriss143.aspx.
85. NAGY IMRE GÁBOR 1992. Névmagyarosítási törekvések a dualizmus
kori Pécsett és Baranyában 1867–1895. In: Szita László szerk.,
Baranyai helytörténetírás 1990–1991. Baranya megyei levéltár
évkönyve, Pécs. 275–308, 3 melléklet.
86. NAGY IMRE GÁBOR 1993. A névmagyarosítás történetéhez. Baranya.
Történelmi Közlemények 5–6. 1992–3: 63–77.
87. NAGY IMRE GÁBOR 1997. A névmagyarosítási akciók 1896–1918
között, Pécs–Baranya példáján. Baranya. Történelmi Közlemények 9–
10. 1996–1997: 187–201.
88. NAGY IMRE GÁBOR 2003. Karády Viktor – Kozma István, Név és
nemzet. Családnév-változtatás, névpolitika és nemzetiségi erýviszonyok
Magyarországon a feudalizmustól a kommunizmusig. Korall 3/11–12:
324–331. (Ismertetés.) =
http://epa.oszk.hu/00400/00414/00008/pdf/13konyvek.pdf.
11
89. NOGRADY, MICHAEL 1990. Treatment of Hungarian Names in Canada.
In: JEAN-CLAUDE BOULANGER ed., Proper Names at the Crossroads of
the Humanities and Social Sciences. Proceedings of the XVIth
International Congress of Onomastic Sciences. Québec, Université
Laval. 16-22 August 1987. Université Laval, Québec. 433–440.
90. [N. n.] Névmagyarosítás. http://www.centropa.hu, a Fogalomtár
menüpont alatt.
91. OROSZ BÉLA 1977. A hivatalos családnév-változtatásokat megalapozó
tényezýk a XIX. század második felében. Magyar Nyelvýr 101: 31–40.
92. OROSZ BÉLA 1989. A névváltoztatásokról. In: Balogh Lajos – Ördög
Ferenc szerk., Névtudomány és mővelýdéstörténet. A IV. magyar
névtudományi konferencia elýadásai Pais Dezsý születésének 100.
évfordulóján (Zalaegerszeg, 1986. október 8–10.) A Magyar
Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 183. Magyar Nyelvtudományi
Társaság, Budapest. 252–255.
93. ÖRDÖG FERENC 2004. Opponensi vélemény Farkas Tamás: A magyar
hivatalos család- és asszonynév-változtatások címő PhD doktori
értekezésérýl. Névtani Értesítý 26: 178–180.
94. PAIKKALA, SIRKKA 2004. Sukunimien käytön alkaminen Euroopassa.
Unkari. In: Paikkala, Sirkka 2004. Se tavallinen Virtanen. Suomalaisen
sukunimikäytännön modernisoituminen 1850-luvulta vuoteen 1921.
Suomalaisen Kirjallisuuden Seura, Helsinki. 90–94.
95. PAIS DEZSÝ 1933. Névmagyarosítási kérdések. Magyar Nyelv 29: 56–
57.
96. PAIS DEZSÝ 1934. Névmagyarosítási szempontok. Magyar Nyelv 30:
320–322.
97. PAIS DEZSÝ 1943. Névmagyarosítási szempontok. Magyar Nyelv 30:
115–118.
98. PAPP LAJOS 1993. Sajátos névváltoztatások a 16. században. Névtani
Értesítý 15: 259–262.
12
99. PÁSZTOR GYÖRGY 1972. A családnevek változtatásáról. Állam és
Igazgatás 28: 555–558.
100. RAÁTZ JUDIT 1995. Járulékos információk a személyazonosságban –
Névváltoztatások és ragadványnevek Gödöllý anyakönyveiben (1772–
1895). Névtani Értesítý 17: 110–118.
101. RAÁTZ JUDIT 2004. Opponensi vélemény Farkas Tamás: A magyar
hivatalos család- és asszonynév-változtatások (különös tekintettel a 20.
század második felére) címő PhD doktori értekezésérýl. Névtani
Értesítý 26: 180–183.
102. ROZS MIHÁLY é. n. Névváltoztatások, divatnevek a Horthy-rendszer
utolsó évtizedében (1933–44-ig). Szakdolgozat, ELTE BTK. Kézirat. 47
lap.
103. SCHÜTZ ÖDÖN 1998. Ellenállás névmagyarosítással. Névtani Értesítý
20: 145–147.
104. SIMONYI ZSIGMOND 1917. Magyar név. Magyar Nyelvýr 46: 201–205.
105. SOLYMÁR IMRE 1997. Név és identitás (A Völgység névtani
sajátosságaiból). In: B. Gergely Piroska – Hajdú Mihály szerk., Az V.
Magyar Névtudományi Konferencia elýadásai (Miskolc, 1995.
augusztus 28–30.) A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai
209. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest. 64–68. =
http://nevarchivum.klte.hu/nevarchivum/konyvtar/szemelynev/konyvek/
solymar.doc.
106. SOMOGYI VIKTÓRIA 1997. Névváltoztatások Székesfehérváron 1886–
1904 között. Szakdolgozat, ELTE TFK, Budapest. Kézirat. 52 lap.
107. STARKNÉ KOLTAI MARGIT – IFJ. KÁPOSZTA LAJOS 1997. Soltvadkertiek
névváltoztatása. In: Starkné Koltai Margit – ifj. Káposzta Lajos szerk.,
Házi olvasmányok a soltvadkerti evangélikusság történetébýl.
Soltvadkerti Evangélikus egyház, Soltvadkert. 118–120.
108. SZABÓ T. ATTILA 19591/19702. A XVII–XVIII. századi erdélyi
jobbágyszökések névtörténeti vonatkozásainak ismeretéhez. In: Studia
Universitatis Babes–Bolyai. IV. Philologia 1959/2: 43–54. = Szabó T.
13
Attila, Anyanyelvünk életébýl. Válogatott tanulmányok, cikkek I.
Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. 269–283.
109. SZABÓ ZSUZSANNA KATALIN 2006. Az ember neve. Szakdolgozat,
ELTE ÁJTK, Budapest. Kézirat.
110. SZAMEL Lajos 1993. A névviselés és a névváltoztatás, valamint
anyakönyvezésük jogi szabályozásának történeti áttekintése. Magyar
Közigazgatás 43: 745–751.
111. SZAMOS HAJNALKA 1998. A családnevek magyarosítása a Deák téri
evangélikus gyülekezetben 1897–1940 között. Szemináriumi dolgozat,
ELTE BTK, Budapest. Kézirat. 10 lap.
112. SZAMOS HAJNALKA 2001. Családnév-változtatások Magyarországon
1903-ban. Szakdolgozat, ELTE BTK. Kézirat.
113. SZARVAS GÁBOR 1881. A névmagyarosítás kérdése. Magyar Nyelvýr
10: 1–5.
114. [SZENTIVÁNYI ZOLTÁN] 1895. Századunk névváltoztatásai.
Helytartósági és miniszteri engedélylyel megváltoztatott nevek
győjteménye 1800–1893. Eredeti okmányok alapján összeállította a
Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság egyik igazgatóválasztmányi
tagja. Hornyánszky Viktor kiadása, Budapest. 253 lap. =
http://kt.lib.pte.hu/cgi-bin/kt.cgi?konyvtar/kt04112203/index.html.
115. SZIGETVÁRI IVÁN 1891. A névmagyarosítás. Magyar Nyelvýr 20: 497–
501.
116. SZILÁGYI ANIKÓ 2005. Német családnevek a Balaton-felvidéken.
Alkalmazott nyelvtudomány 5: 89–100.
117. TAKÁCS TERÉZ 1989. Névmagyarosítások Bánhidán 1895–1947.
Szakdolgozat, ELTE BTK, Budapest. Kézirat. 20 lap.
118. TAMÁSI TAHON TIBOR 2003. Névmagyarosítás Zagyvapálfalván In:
Tamási Tahon Tibor, Zagyvapálfalva története egy lokálpatrióta
szemléletében. Kézirat. 155–157.
http://www.pszfs.hu/szemizo/palfalva/9.pdf.
14
119. TELKES SIMON 1881. Utasítás a névmagyarosításhoz. Budapest.
120. TELKES SIMON 1897a. Hogy magyarosítsuk a vezetékneveket? Pallas
ny., Budapest. 80 lap.
121. TELKES SIMON 1897b. Névmagyarosítás. In: A Pallas Nagy Lexikona
13. kötet. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest.
144–146.
122. TELKES SIMON 1898a. Hogy magyarosítsuk a vezetékneveket? 2.,
javított és bývített kiadás. Singer és Wolfner, Budapest. 80 lap.
123. TELKES SIMON 1898b. Hogy magyarosítsuk a vezetékneveket? 3.,
javított és bývített kiadás. Pesti ny., Budapest. 93 lap.
124. TELKES SIMON 1906. Hogy magyarosítsuk a vezetékneveket? 4., javított
és bývített kiadás. M. Kir. Állami nyomda, Budapest.
125. TÓTH LÁSZLÓ 1995. Barangolások a névmagyarosítás területén. Névtani
Értesítý 17: 69–77.
126. TRÓCSÁNYI GYÖRGY 1933. Névmagyarosítás. Társadalomtudomány 12:
266–283.
127. TURCSÁNYI ANDOR 1874. A névmagyarosításokról. Magyar Nyelvýr 3:
307–308.
128. UGRÓCZKY MÁRIA 1997. A névviselésrýl és a névváltozásról. In:
Ugróczky Mária – Bíró Ágnes, Új magyar utónévkönyv. BM Kiadó,
Budapest. 7–59.
129. VANNAY-SKODY TAMÁS 2000. Nevek világa, avagy a névviselés
problémáinak szabályozása a közigazgatási jogban. Szakdolgozat,
Szegedi Tudományegyetem ÁJTK, Szeged. Kézirat. 51 lap.
130. VARGA JÓZSEFNÉ HORVÁTH MÁRIA 2006. Névmagyarosítás,
névváltoztatás. In: Varga Józsefné Horváth Mária, Történeti
személynevek a Rábaközbýl (1690–1895). VH–Famulus, Gyýr. 134–
139.
15
131. VERBÉNYI ERNÝ é. n. [1933 k.] A névmagyarosítás kézikönyve. A
névváltoztatásról szóló szabályok és legújabb tudnivalók. Kókai biz.,
Budai ny., Budapest. 68 lap.
132. VERBÉNYI ERNÝ é. n. [1933. k.] A névmagyarosítás kézikönyve. A
névváltoztatásról szóló szabályok és legújabb tudnivalók. 2., javított
kiadás. Kókai Lajos kiadása, Budapest. 64 lap.
133. VÖRÖS FERENC 2004. A névváltoztatás; Névviselés és névhasználat In:
Vörös Ferenc, Családnévkutatások Szlovákiában. Csallóközi
Kiskönyvtár. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony. 22–48.
134. WALTHERR IMRE 1872. Névváltoztatások 1817–1871. Kézirat, Magyar
Országos Levéltár könyvtára. 269 lap.
135. WEIDLEIN, JOHANN 1967. Zur Geschichte der Namensmadjarisierungen.
Südostdeutsches Archiv 10: 177–192.
ÖSSZEÁLLÍTOTTA: FARKAS TAMÁS
PDF forma