Ősi legendáink szerint, midőn eleink István király akaratának engedelmeskedve felvették a kereszténységet és megtagadták ősi hitüket, a táltosok megátkozták a magyarságot. Legyen sorsuk széthúzás és belviszály, soha, semmiben ne egyezzenek, belső féreg rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele. A kereszténység terjesztői persze ostobaságnak minősítették az átkot, mára mégis közhellyé vált a magyarok széthúzása. Ha közülük bárki bármilyen sikert ér el, honfitársai rögtön rátámadnak, gyalázzák, és gáncsot vetnek neki.

Vajon mi ez, ha nem az ősi átok beteljesedése?

Napjaink közélete aligha szorul bővebb magyarázatra. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy új jelenség ez a magyar politikai életben. Elég, ha belelapozunk a történelemkönyvbe... A körülöttünk élő népek előszeretettel dörgölik az orrunk alá, hogy ötszáz éve minden megvívott háborújukat elveszítették. Mi ehhez nyugodtan hozzátehetjük, hogy azért veszítettünk, mert a magyarság vezetői ahelyett, hogy a külső ellenséggel hadakoztak volna, tehetségük javát az egymás elleni áskálódásra fordították. Ez vezetett közvetve a mohácsi vészhez, a Rákóczi-szabadságharc bukásához, az 1849-es kudarchoz stb.

Úgy tűnik tehát, hogy az átok nagyon is működik. Vagy csupán saját gyengeségünket magyarázzuk vele? Lehet-e hibáinkért valamiféle természetfeletti erőt okolni? És egyáltalán elképzelhető, hogy felelősen gondolkodó vezetők, amilyenek őseink máguskirályai voltak, holmi vallási nézeteltérés miatt végzetes átkot mondjanak saját véreikre?

A turáni átok a magyarság egyik feltételezett őshazájáról, az Aral-tó környéki Turáni-alföldről kapta a nevét. Az akkori idők magyar ősvallásáról alig tudunk valamit, mert kevés a hiteles forrás. Az bizonyos azonban, hogy szabad vallásgyakorlat működött a nép körében, azaz mindenki abban hitt, amiben akart. A magyarok hittérítők, kereskedők és utazók révén ismerték már a keleti és nyugati kereszténységet, az iszlámot, a zsidó hitet és más, kisebb ázsiai vallásokat is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a magyaroknak nem lett volna saját hite. Az ősmagyar vallást általában a táltosokhoz kötik, pedig mint azt László Gyula professzor megállapította, a táltos voltaképpen csupán szolgája a felsőbb hatalmaknak, az igazi vallási réteg (a papi rend) felette áll, erről azonban szinte semmit nem tudunk. Ennek ellenére kevésbé valószínű, hogy holmi hitbeli vita miatt megátkozták volna saját népüket.

A turáni átok kiváltó oka nem az új vallás, az új hit volt, hanem az, hogy az újnak mondott vallásnak idegen papjai voltak, s a nép engedte, hogy idegen urak üljenek a magyarság nyakára. Mágusaink úgy tartották, hogy az ősmagyar vallás minden más hit alapja, őse volt, belőle alakultak ki a nagy egyházak, amelyek azonban letértek Isten útjáról. Az pedig, hogy a magyarok egy ilyen egyháznak hódoltak be, azt jelentette, hogy Isten népét többé már nem Isten irányította a máguskirályokon keresztül, hanem más emberek. Még tovább sarkítva a dolgot: már nem Isten uralta az embereket, hanem azok akarták uralmuk alá vonni a teremtőt. Ez pedig már olyan vétség, amely kiválthatta a súlyos turáni átkot. Ha egy nép elhagyja Istenét, az Isten is elhagyja népét, s a népnek pusztulnia kell...

Manapság pogánynak mondják az ősmagyarokat, s ezt a pogányságot úgy képzelik el, mint a kereszténység ellentétét. Isten eggyé lett a világmindenséggel, akinek neve van, de személyisége nincs, mivel Ő maga az egész világ. Isten maga az. Ez volt az ősvallás, melyből minden más hit kialakult, elferdítve az eredeti igét. Ezért nem harcoltak elég keményen a magyarok az erőszakos térítések ellen. A táltosok megérttették az emberekkel, hogy mindegy, melyik vallás jelét vetik magukra, ha Isten nevét mondják, a világmindenség erejével töltekeznek újra. Tulajdonképpen a kereszt jele sem Jézus halálára utal, mert ez is egy ősi szimbólum. Aki a világmindenséget akarja ábrázolni, az két vonalat mutat: egyet északról délnek, egyet pedig keletről nyugatnak. Esetleg felmutat az égre, majd le a földre, aztán körbe a látóhatáron. Ez is kereszt, amelyet a keresztény egyház felhasznált.

István király 1000-ben a következő rendeletet adta ki:

"...a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak...Továbbá a templomokban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék."

Ez a rendelet lehetett a kezdete ezeréves balsorsunknak. Nemcsak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket és történelmüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet igazi jövője egy nemzetnek még akkor sem, ha a turáni átok nem működik.