(...)A térség(Izrael.stb.) minden országát egyformán érinti a vízhiány, ami a népesség növekedésével egyenes arányban válik egyre égetőbbé. Szinte minden ország vizsgálja annak lehetőségét, milyen lehetőségek vannak távolabbi területekről (pl. Törökország, adriai-partvidék) induló víz-importra. Jordánia Törökországból importálna vizet, Izrael jelenleg tankhajókkal szállít édesvizet köbméterenként 2-3 eurós költséggel(nálunk 720.-FT ami 3 euró, és nem tanker szállítja csupán egy cső a város széléről ) . Konkrét tanulmányokat késztenek az Albániából, Horvátországból vagy[/i] az adriai partvidék más országaiból induló csővezetéken ékező víz importálására – amennyiben ennek a víznek az árát a hajóval hozottéhoz képest érdemben csökkenteni lehet, meg fogják valósítani a beruházást – mondta Oded Fixler, az izraeli víz és hulladékügyi hatóság főigazgatója és igazgató tanácsának elnöke.(...)

Az innováció – esély a Közel-Keletnek
A francia Külügyminisztérium számos cég, szervezet és médium támogatásával egész napok konferenciát szervezett Párizsban az Unió a Mediterrán Térségért égisze alatt. A konferencián Nathalie Kosciusko-Morizet francia környezetvédelmi miniszter mellett mintegy féltucat közel-keleti ország – legtöbbször környezetvédelemért, gazdaságért vagy vízért felelős – minisztere is részt vett.
A megnyitót Valérie Hoffenberg, Franciaországnak a közel-keleti megbékélési folyamatban a gazdasági, kulturális, kereskedelmi, oktatási és környezetvédelmi kérdésekért felelős különleges megbízottja vezette, aki a lehetséges együttműködések jó példájaként hivatkozott a hamarosan megnyíló, francia-palesztin ipari parkra, aminek létrejöttéhez elengedhetetlen volt az izraeli kormány és a Palesztin Hatóság együttműködése és támogatása. Valérie Hoffenberg a vízhasználattal kapcsolatos technológiai ismeretek és tudásanyag kapcsán megjegyezte, ez is képezhetné tárgyát az elkövetkezendő évek, évtizedek francia „kisugárzásának”, a francia gazdasági és technológiai expanziónak.

A konferencia megnyitójaként Henri de Raincourt együttműködésért felelős miniszter hangsúlyozta, Franciaország elkötelezett a közel-keleti helyzet megnyugtató megoldása mellett, és megtesz mindent annak érdekében, hogy minden lehetőséget megragadjanak ennek érdekében, különös tekintettel az izraeli-arab párbeszédre. Ezt igyekszik elsegíteni Alain Juppé külügyminiszter is június első napjaiban tervezett közel-keleti útján. Henri de Raincourt szerint a globalizálódó világban – így a mediterrán térségben és a Közel-Keleten – az új technológiák birtoklása és eredményes alkalmazása nagyon fontos, ahogy a hatékony regionális projektek indítása is, pl. a mezőgazdaságban és a vízhasználatban.

A Nicolas Sarkozy köztársasági elnök üzenetét is tolmácsoló Nathalie Kosciusko-Morizet környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, az új technológiák nem csak egy-egy rendszer megváltoztatását teszik lehetővé, de teljesen új gazdasági-társadalmi környezet fölépítését is megalapozhatják. Ugyanakkor az is tény, hogy a közel-keleti konfliktusban ez nem elegendő, a politikai megoldás elengedhetetlen. A víz és az energia kérdése megkerülhetetlen, de főleg a vízé, aminek hiánya már most kritikus szinten van számos mediterrán országban – ebben a helyzetben minden korábbinál nagyobb szükség van arra, hogy a fölhasználók közötti konfliktusokat az egyes vízgyűjtő medencéken osztozó országok közötti korrekt együttműködéssel próbálják meg kezelni. Az energetikai kérdéseket alapvetően két tényező határozza meg – a térség bizonyos országaiban egyelőre még jelentős mennyiségben rendelkezésre álló szénhidrogén-vagyon, valamint a szinte minden országban meglévő megújuló energiaforrás-potenciál, különös tekintettel a szélre és a napra – Franciaország minden erejével támogatja például a mediterrán napenergia-programot. A Holt-tenger – Vörös-tenger projektről szólva a miniszter asszony elmondta, számára ez a terv különösen „kedves”, mivel egy olyan különlegessége van, ami egyben megoldást jelent a tengervíz sótalanítására is. Ebben az esetben ugyanis a Holt-tengerben használnák föl a sótalanításból visszamaradó mellékterméket, aminek kezelése, tárolása máshol nagyon komoly megoldandó problémát jelent.

A „Víz: regionális megoldások – hidrodiplomácia: egy lehetséges út a béke felé” címet viselő kerekasztal- beszélgetésben Jafaar Hassan jordán nemzetközi együttműködési és tervezési miniszter a regionális együttműködések egyik „iskolapéldájának” nevezte a Jordán folyó használatának kérdését, ami a fönntarthatóság érdekében nem csak újabb és újabb technológiák használatát teszi szükségessé, hanem az eredményes és korrekt politikai együttműködést is. Általánosságban közelítve a kérdéshez a vízhez és energiához való hozzáférés jelenti a térség jövőjének kulcskérdését, ami véleménye szerint egy nagyon komplex, de nem megoldhatatlan föladatot jelent az érintett országok számára, és mindennél fontosabbá teszi a regionális projektek és regionális piacok megteremtését, amiben az állami és a magánszférának egyaránt részt kell vállalnia. Ehhez elengedhetetlen a közel-keleti béke megteremtése, aminek kulcsa az izraeli-palesztin megbékélésben van. Szerinte az innovációnak nagyon-nagyon jelentős szerepe van a problémák megoldásában, de politikai akarat nélkül ez önmagában kevés – szükség van arra, hogy minden érintett alapvető jogait tiszteletben tartsák.

Gilan Erdan izraeli környezetvédelmi miniszter egyetértett abban, hogy a térség országait egyaránt sújtja a vízhiány és az ehhez kapcsolódó egyéb problémák, mint például a környezetszennyezés kérdése. Elismerte, hogy az öntözési – és egyéb vízhasználati – technológiákban elért előrehaladás mellett elkövettek bizonyos hibákat is, de összességében az elmúlt évtizedekben sikerült egy sokkal hatékonyabb vízhasználatot kidolgozni, amiben jelentős szerepet kap a tisztított és mezőgazdaságban 80%-os arányban újrahasznosított szennyvíz is. A tapasztalatokat és a technológiákat készek megosztani a szomszédos országokkal is, a növekvő vízigényeket pedig részben az egyre jelentősebb tengervíz-sótalanítással kívánják kielégíteni, amiből juttatni fognak a Gáza-övezet lakosságának is (2050-ig több százmillió köbméternyi többletről van szó a sótalanításnak köszönhetően). Gilan Erdan hangsúlyozta, Izrael szomszédos országokkal való kapcsolatában jelentős szerepe van a vízhasználattal kapcsolatos megállapodásoknak, amelyek közül kiemelte a Jordániával e téren kialakult, általa nagyon jónak mondott kapcsolatot. Ennek részét képezi az általa is említett Holt-tenger – Vörös-tenger projekt, melynek megvalósulásában messzemenően bízik. A víz kérdése ugyanakkor önmagában kevés egy-egy békefolyamat sikeres végigviteléhez, ahogy pl. a Libanon és Izrael közötti békét sem a víz kérdése akadályozza, de az is igaz, hogy egy békeegyezménybe mindenképpen bele kell foglalni az egyes országok (alvízi, felvízi) vízhez való hozzájutásának föltételeit is. Ami „számháborút” illeti, Glan Erdan aláhúzta, Izraelben 140 köbméternyi édesvíz jut egy lakosra egy évben, ami messze kevesebb, mint a környező országok által Izrael esetében emlegetett 400 köbméter. A különbséget a sótalanításból, szennyvíztisztításból és más forrásból származó víz jelentheti, amiért azonban az izraeli polgárok igen komoly összeget fizetnek, így nem tartja korrektnek a többlet említését. Hangsúlyozta, Izraelben a víz mindig is politikán feletti kérdés volt és a jövőben is az lesz. Ennek némileg ellentmond, hogy Netanjahu elnök 2007-ben már egyszer kilátásba helyezte, hogy Izrael elzárja a Gázai-övezetbe irányuló vízvezetéket…
Shaddad Attili, a palesztin vízügyi hatóság miniszteri rangú elnöke hozzászólásában arra helyezte a hangsúlyt, hogy a vízhez való hozzáférés az alapvető emberi jogok egyike, így érthető, hogy a Palesztin hatóság is csak az ezzel a joggal való élés lehetőségét szeretné elérni a térségben. Nagyon fontos lenne, hogy a vízhasználat kérdését függetleníteni lehessen a közel-keleti konfliktustól, megteremtve a térségben a vízhez való igazságos hozzáférést. Igazságos és ésszerű, a nemzetközi joggal összhangban lévő vízhasználat és politikai stabilitás – ez a kulcsa a közel-keleti békefolyamatnak, ami lehetővé teszi más, kapcsolódó kérdések megoldását is.

Rafik Husseini, az Unió a Mediterrán Térségért környezetvédelemért és vízhasználatért felelős főtitkár-helyettese a vízhiányt és a környezetszennyezést nem csupán a szűken vett mediterrán térség, de az egész UMT „közös ellenségének” nevezte, aláhúzva, hogy a megoldás érdekében szükség van az UMT mind a 43 tagjának eredményes együttműködésére.

Mohamm ad Najjar jordán vízügyi és öntözési miniszter elmondta, hogy a vízzel kapcsolatos nagyon jelentős beruházások ellenére – ideértve a szennyvíztisztítást is – Jordánia jóval alatta van ez egy főre jutó édesvíz mennyiségére megállapított „szegénységi küszöbnek”. Ezért további igen komoly fejlesztésekre van szükség, aminek szerves részét képezi a legújabb és minél víztakarékosabb vízhasználati eljárások alkalmazása is. Mivel az elkövetkező években további jelentős vízigény-növekedésre van kilátás, Jordánia messzemenően támogatja a Holt-tenger – Vörös-tenger projektet és a többi érintettel (Izrael, Palesztin hatóság) együtt várja a Világbank által készítendő környezetvédelmi hatástanulmány eredményét. Szerintük a projektre, ami újra a „történelmi szintre” emelné a Holt-tenger szintjét, mindenképpen szükség van, mert a vízszint további csökkenése elodázhatatlanná tette az érdemi beavatkozást. Ennek a szimbolikus programnak a hiányában nem csak a térség gazdaságára, turisztikai iparára vár összeomlás, de maga a világörökség részét képező Holt-tenger is eltűnik.

A térség minden országát egyformán érinti a vízhiány, ami a népesség növekedésével egyenes arányban válik egyre égetőbbé. Szinte minden ország vizsgálja annak lehetőségét, milyen lehetőségek vannak távolabbi területekről (pl. Törökország, adriai-partvidék) induló víz-importra. Jordánia Törökországból importálna vizet, Izrael jelenleg tankhajókkal szállít édesvizet köbméterenként 2-3 eurós költséggel. Konkrét tanulmányokat késztenek az Albániából, Horvátországból vagy az adriai partvidék más országaiból induló csővezetéken ékező víz importálására – amennyiben ennek a víznek az árát a hajóval hozottéhoz képest érdemben csökkenteni lehet, meg fogják valósítani a beruházást – mondta Oded Fixler, az izraeli víz és hulladékügyi hatóság főigazgatója és igazgató tanácsának elnöke.

„Innovatív megoldások a vízhiány kezelésére” – ezzel foglalkozott a konferencia második kerekasztal-beszélgetése, amiben a népesség növekedése okozta problémák kezelése mellett például a táplálkozási szokások megváltoztatásának is komoly szerepe lehet, mondta vitaindítójában Jean-Louis Chaussade, a Suez Environnement vezérigazgatója. Ez utóbbi magyarázata igen egyszerű – ha csökken a hús aránya az élelmiszer-fogyasztásban, ezzel arányosan csökken az ennek előállításához szükséges víz mennyisége is, a mezőgazdaság pedig közismerten kifejezetten vízigényes ágazat. Általánosságban a jövőre nézve elengedhetetlen a vízfogyasztás, vízhasználat racionalizálása, csökkentése, valamint magában a vízszolgáltatásban a hálózati veszteségek csökkentése – mindkét esetben nagyon komoly szerepe van az új eljárások, eszközök alkalmazásának. A legmodernebb technikák minél szélesebb körű használatára van szükség a mezőgazdaságban is, ami lehetővé teheti ugyanakkora vízmennyiség fölhasználásával lényegesen nagyobb mennyiségű élelmiszer előállítását, ami a Föld növekvő népességének élelmiszerrel való ellátása szempontjából nagyon fontos. A technológiai fejlődés tetten érhető például a sótalanítással előállított víznél is, míg korábban ennek költsége köbméterenként 2 USD körül volt, jelenleg 0,6-0,7 USD, a legújabb izraeli üzem viszont már csak 0,51 USD költséggel dolgozik.
Samir Hulileh, a Gázai-övezetben és Ciszjordániában is aktív Padico Holding elnök-vezérigazgatója a cég ivóvíz-szolgáltatási és szennyvíztisztítási tevékenységét mutatta be. Gázában az éves vízszükséglet 180 Mm3, Izrael ebből 5Mm3-t biztosít. A nemzetközi civil szervezetek szerint a víz 90-95%-a emberi fogyasztásra alkalmatlan, a betegségek 40%-a, valamint a halálozás jelentős része ennek tudható be. A szennyvíztisztítás aránya messze nem kielégítő, és az elmúlt években sajnálatos módon még ez is akadozott, elsősorban a politikai konfliktusok miatt. Véleménye szerint, ha a helyzet javulását akarjuk, szükség van a külföldi befektetésekkel megvalósuló ivóvíz- és szennyvíz-projektekre, ellenkező esetben a feszültségek csak fokozódni fognak. Oded Fixler, az izraeli víz és hulladékügyi hatóság főigazgatója és igazgató tanácsának elnöke Izrael esetében kiemelte, az ország vízigénye közel kétszerese annak, mint ami a természetnek köszönhetően az országnak „jut”, így nagyon komoly erőfeszítésekre van szükség a pótlólagos források (pl. sótalanítás) bevonására és a szennyvíztisztítás és újrahasznosítás hatékonyságának növelésére. Mint elmondta, az elmúlt években sikerült az egy főre jutó vízhasználatot csökkenteni – többek között az egyre szofisztikáltabb öntözési eljárásoknak köszönhetően -, ez azonban csak enyhíti a problémákat, de meg nem oldja. Az elmúlt években befejezett és a jelenleg épülő sótalanító valamint szennyvíztisztító üzemeknek köszönhetően folyamatosan csökken a Galileai-tóból kiemelt víz mennyisége, így annak vízszintje újra emelkedikA BeCitizen tanácsadó cég (groupe Edmond de Rotschild) részéről Maximilien Rouer igen elgondolkodtató hozzászólásában arra hívta föl a figyelmet, hogy a FAO adatai alapján a vízkivétel mennyisége a megújuló vízforrások arányában több országban meghaladja a 100%-ot, így pl. 113% Izraelben, 127% Egyiptomban – és sokkolóan magas, 553% Líbiában, ahol gyakorlatilag csak fosszilis vízkészleteket használnak (FAO Aquastat), ezzel szemben Európa jelentős részén és Törökországban ez 40% alatt van. A Közel-Keleten vagy a Maghreb-országokban ugyanannyi öntözővízzel 3-6-szor kevesebb terméket lehet előállítani, mint Európában, ezért hatalmas felelősség van a mezőgazdaságon, a mezőgazdasági döntéshozókon politikai és szakmai síkon egyaránt. Azaz a politikai szereplők részéről felelős mezőgazdasági politikára, magas szintű szakképzésre és a fogyasztási szokások megváltoztatása van szükség annak érdekében, hogy csökkenjen a vízigény. A szakma részéről a modern és víztakarékos öntözési eljárások, mint például a mikroöntözési módszerek használatára van szükség (a Közel-Keleten az öntözött terület 93%-n a rendkívül rossz hatékonyságú árasztásos öntözést használják), ahogy növelni kell a tisztított szennyvíz öntözési célú használatának arányát vagy a tengervíz mezőgazdasági véghasználati célú sótalanítását. Ronald Mollinger, az ománi székhelyű közel-keleti sótalanítási kutató intézet igazgatója (2005-2009 között Hollandia budapesti nagykövete, korábban külügyminiszter, Hollandia nagykövete több közel-keleti országban) arra hívta föl a figyelmet, hogy a jövő problémáinak kezelése érdekében már most meg kell kezdeni a jelentős beruházásokat, különben menthetetlenül késő lesz. A kutatóintézet több ország jelentős anyagi és eszköz-támogatásával nagyon komoly oktatási és továbbképzési programokat folytat a Közel-Keleten, amivel igyekszik hozzájárulni a legújabb technológiák eredményes alkalmazásához szükséges szakképzett munkaerő biztosításához. Több hozzászóló egybehangzóan arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha sikerülne a világban a vízhasználati kérdéseket megnyugtatóan rendezni, azzal gyakorlatilag az élelmezési problémákra is megoldást lehetne találni.

.Antoine Frerot, mint a Veolia Environnement elnök-vezérigazgatója a szennyvíztisztítás fontosságára és ennek a vízhiány okozta problémák (részleges) megoldásában játszott szerepére hívta föl a figyelmet, ami egyben a mai technológiák mellett jóval olcsóbb megoldást jelent például a sótalanításhoz képest, még az ivóvíz-ellátásban is. Az innováció szerepe ezen a területen nem csak magában a tisztítási eljárások hatékonyabbá, olcsóbbá tételében jelentkezik, hanem a tisztítási melléktermékek innovatív használatában is. Ennek leglátványosabb példája a szennyvízből kikerülő szerves anyag energetikai célú fölhasználása, amivel egyben megoldható a szennyvíztisztítási folyamat energiaigényének csökkentése is, ami egyébként a költségek legjelentősebb részét jelenti.

A délután folyamán először két párhuzamos munkacsoportban folytatódott a konferencia, az egyik a megújuló energiák közel-keleti potenciálja, a másik az élelmezésbiztonság, mint a 21. század kihívása volt. Ez utóbbi esetében mindenképpen meg kell említeni, hogy Franciaország a francia fejlesztési ügynökségen (AFD) keresztül számos fejlődő országban támogat komoly mezőgazdasági programokat, a legtöbb célja az eredményes családi gazdálkodás föltételrendszerének megteremtése, nem csak a gazdálkodás konkrét eszközigényének biztosítására koncentrálva, de figyelve például az értékesítési és/vagy beszerzési gazdálkodói szerveződések létrejöttének elősegítésére is.
Az élelmezésbiztonsági műhelyben fölszólaló Xavier Beulin, az FNSEA elnöke az eredményes gazdálkodáshoz három föltétel egyidejű teljesülését tartja szükségesnek: a termőföldhöz, a vízhez és a termelőeszközökhöz való hozzáférést, ez utóbbiba természetesen beleértve az innováció és a kutatás eredményeinek gyakorlati alkalmazását is. Nem csak a szó szoros értelmében értelmezve az innovációt, hanem lényegesen tágabban, ami magába foglalja a gazdatársadalom és a különböző értékesítési formák, csatornák szervezésére irányuló innovációt is. A legnagyobb problémának a mediterrán térség esetében – és tágabb értelemben a fejlődő országokra vonatkoztatva – azt látja, hogy a helyi mezőgazdaságra legtöbbször a szinte csak önellátásra termelő, fejlődésre képtelen kisgazdaságok és a gyakorlatilag csak exportra, vagy legalábbis a helyi piacokra nem termelő mezőgazdasági nagyvállalatok a jellemzők. Pontosan az a „láncszem” hiányzik, amit a rugalmas, a helyi szükségleteket kielégítő és a helyieknek munkát adó kis- és középgazdasági réteg hiányzik, ami leginkább segíteni tudná a lokális szocio-ökonómiai problémák megoldását és elősegíthetné az egyes térségek fejlődését.
Európában és Franciaországban szerinte akkor van jövője a mezőgazdaságnak, ha az fönntartható lesz – ami viszont nem jelenti egy az egyben a biogoazdálkodás kizárólagosságát. Viszont olvasatában föltételezi azt, hogy a francia – és általában az európai - gazdálkodók is hozzáférjenek a biotechnológia eredményeihez és használhassák is azokat (azaz termeszthessenek GMO-növényeket).
Xavier Beulin szerint meggondolandó, hogy sok esetben az első látásra jónak tűnő együttműködések mögött valójában kerülendő dolgok állnak, aminek egyik legjobb példája a marokkói paradicsom európai importja, ami valójában víz importját jelenti Európába – azét a vízét, amiből egyébként is kevés van Észak-Afrikában. Ezért meglátása szerint nagyon fontos, hogy kritikusabban, a hosszú távú hatásokra és a helyi gazdasági-társadalmi fejlődésre sokkal nagyobb figyelmet fordítva tervezzük a mediterrán térségbenA Qualimediterranée versenyképességi pólus elnöke a legfontosabbnak az innovációhoz való hozzáférés egyszerűsítését tartja a kkv-k számára, valamint a francia versenyképesség növelését az innováció ösztönzésével. A pólus az FP7 támogatásával kukorica, lágybúza és durumbúza esetében vizsgálja a szárazságtűrést és a szárazságtűrésre történő nemesítés lehetőségeit 10 ország (köztük Ausztrália és Törökország) valamint négy nagy multinacionális vetőmagcég és az európai nemesítők szövetsége, az Eucarpia részvételével. A pólus kettős élt tűzött ki maga elé: a tagsági és a tevékenységi, együttműködési kör bővítésével nemzetközileg is jelentős pólussá válni és érdemben együttműködni a mediterrán térség déli részének országaival.

Dr. Somogyi Norbert TéT-attasé
Párizs + link - kötendő együttműködéseket.