Magyar feltámadás?

Akik a hazáért és akik pedig a hazából élnek (2.)
Rozgics Mária

Folytassuk a múlt héten megkezdett sorozatunkat, azaz, mennyire is vagyunk mi, magyarok antiszemiták. Ne feledjék, hogy tagadni csak azt lehet, ami létezik, tehát nem az antiszemitizmussal kezdődött el az úgynevezett zsidó gyűlölet vagy kirekesztés, hanem éppenséggel a szemitizmus felerősödésével alakult ki egy egészséges védekező-rendszer, a különféle népcsoportok körében, az évezredek során. De, hogy Hazánkban az antiszemitizmust éppen az a fajta zsidóság gerjesztette és terjesztette, akik a zavarosban halásznak, éppen jó példa volt erre a közelmúlt Heller-féle ügye, amikor nem az 50 millió forintos jogtalan pénzfelvétel verte ki a biztosítékot e körben, hanem az a tény, hogy ezt volt, aki fel merte emlegetni. De az 50 millió forintos juttatás napvilágra kerülésekor azonnal felsorakozott egy bizonyos kör, akik ott álltak a Kunos-bankár perénél éppen úgy, mint a részegen és kábítószer-fogyasztás hatása alatt álló Stolh buci vagy egyéb ölebeik, mint például a Mortimer-ügy tárgyalásánál is, s hangoztatták zsidó mivoltukat, hogy bizonyára az a baj. Ha netán fordítva történt volna és bármelyik magyar ember lezsidózza őket, na lett volna akkor olyan hadd el hadd, hogy a knesszettől az amerikai szenátusig minden ettől fortyog. Nem. Amikor úgy érzik, hogy ezzel védekezni lehet, akkor azonnal zsidók, amikor meg netán elhangzik, hogy az ÁVH 99 százalékát a zsidóság alkotta, mint ahogy Kun-Kohn Béla keretlegényeit is, és az egész díszes patkányforradalom vezérkarát, akkor azon nyomban antiszemiták vagyunk, hogy ezt ki merjük jelenteni. Éppen e tények ismeretében fontos, hogy néhány tisztességes, a magyar földet valóban Hazájaként szerető és érte tenni is akaró zsidó ember múltját felemlegessük, azért, hogy lássák: így is lehet, sőt csak így szabadna bármiben is munkálkodni. Ezzel az ismertetéssel távol áll tőlünk, hogy azt sugalljuk, netán Magyarországot csak a zsidóság virágoztatta fel, hiszen szép számmal voltak és remélhetőleg ma is vannak Széchenyi Istvánok, Vörösmarty-Petőfi-Arany és más szellemi óriások mellett, akik egész életük során a magyarságért és nem a magyarságból éltek, még ha a kirekesztő média-uralom nem is vesz tudomást róluk. Na nem is kaptak sem Nobel-díjat, sem egyéb elismerést, de nem is vágytak rá. Őket megelégedéssel töltötte el, ha jót cselekedhettek, mint ahogy Széchenyi István is egész éves jövedelmét ajánlotta fel csupán a Magyar Tudományos Akadémia felvirágoztatására. Szegény, ma bizonyára sűrűn forog a sírjában a mai glatz-félék és egyéb magyarságot gyalázó ostoba banda láttán, de most ne menjünk bele ebbe az utcába. Folytassuk most a megemlékezést azoknak a tisztességes, zsidó vallású és magyarrá lett híres embereknek az életútja bemutatásával, akikre fajtatestvérük nem, csak a Magyar Haza büszke. Eközben ne feledjük, hogy a mai utódok, akiket nem faji alapon gyűjtöttünk össze, hanem az önmaguk által nyilvánosságra hozott mesés vagyonuk szerint, vajon ők mit adtak ennek a Hazának, amelyben milliárdjaikat összeharácsolhatták. Vajon nevezhetjük-e őket az egykori Weiss Manfrédok, Ganz Ábrahámok, Goldbergerek és a többi tehetős vállalkozó utódainak? Ismételjük csak meg a múlt héten leközölt 100 leggazdagabb első tíz emberét, kiegészítve újabb tízzel: Csányi Sándor, Demján Sándor, Várszegi Gábor, Leisztinger Tamás, Bige László, Széles Gábor, Veres Tibor, Anka Márton, Wáberer György, Futó Péter, akiket követ Nagy Elek, Tolnay Lajos, Szeremley Huba, Erdős Ákos, Kristyán Judit (Fenyő özvegye), Lakatos Péter, Sinkó Ottó, Kovács Gábor, Tamás István és Hegedűs István. Vonjunk hát párhuzamot, hogy vajon a múlt században és az azt megelőzőek közötti időben itt élő, jó módú zsidóság hogy tekintett a magyar hazára, mit adott a nemzetnek, s mit adtak, adnak a jelenlegi utódok, a vállalkozók mellett azok az antall-boross-horn-orbán-medgyessy-gyurcsány-orbán-féle politikusi bandatagok, akik bár nagyobb vagyont halmoztak fel, mint a bemutatandó személyek, de nincs tudomásunk róla, hogy akár csak töredékét is megcselekedték volna annak, amit ők tettek.Lássuk hát a párhuzamot. GANZ ÁBRAHÁM (1814 - 1867) A svájci Unter-Embrach városkában született. Kitanulta az ácsmesterséget, majd öntőinas lett. Az iparosok akkoriban szokásos vándorútja során 1841-ben érkezett Pestre. A Széchenyi által kezdeményezett gőzmalom építésénél szerelőként dolgozott. 1844-ben már önálló öntödéje volt Budán, amely gyorsan jelentős üzemmé fejlődött. Kidolgozta a vasúti kocsik kerekeinek kéreg-öntésű gyártását, ennek tökéletesítésére több találmányt nyújtott be. Ebből az üzemből alakult az a vállalat-együttes, amely a gépipar, a járműipar, a villamosipar számos területén működve világhírű találmányokkal, műszaki megoldásokkal jelentkezett. Az 1848-as szabadságharc idején a honvédeknek ágyúkat és golyókat öntött. A szabadságharc bukása után az angol Burn kéregöntési találmányát próbálta a vagonkerék gyártására alkalmassá tenni. Kísérleteket folytatott, majd találmányát 1855-ben szabadalmaztatta. Sikereit ennek köszönhette. 1865-ben a császár személyesen fejezte ki legmagasabb elismerését. Két évvel később ünnepelték a százezredik kéregöntésű kerék gyártását, három héttel az ünnepség után Ganz tragikus körülmények között meghalt. (Családi és magánéleti gondjai miatt öngyilkos lett.) Életében azonban sokat fordított szociális célokra, üzemében Magyarországon akkor egyedülálló nyugdíjas és betegpénztárat is létesített az egyéb szolgáltatások – egészségház, munkáskolóniák, iskolák, sport és szabadidős területek – megteremtése mellett.  Ganz Ábrahámot a mai napig a hazai nehézipar egyik legjelentősebb megalapítójaként emlegetik. Halála után a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. tovább fejlődött és Mechwart András vezetésével a villamosipar fejlesztésével elsősorban az egyfázisú transzformátorgyártás meghozta a világsikert is, akár csak a Ganz-Jendrassik hajómotorok gyártása. A sor persze itt sem teljes, hiszen a privatizációig, pontosabban az államilag szavatolt fosztogatásig sok tízezer ember számára munkát, megélhetést biztosító Ganz Részvénytársaság hosszú évtizedekig dicsőítette a magyar tudást, tehetséget, számos lehetőséget biztosítva a fiatal tehetségek kibontakoztatására, még a vasfüggöny idején is. A legfontosabb azonban az a tény, hogy Ganz Ábrahám is és utódai jövedelmük több mint felét adóra és szociális létesítmények biztosítására, fenntartására fordították, eszük ágában sem volt off-shore cégekben, Cipruson vagy egyéb adóparadicsomban elrejteni a megtermelt javaikat. Ők magyarrá lettek a szó nemes értelmében.