Hölgy olvasónkat így tették ki a lakásából Pécsett, 2012. május 3-án egy állítólagos közüzemi tartozás miatt.

Egy bűncselekménnyel, de bevégeztetett…

A Nemesiné akciója nagyon jól sikerült. Nemesiné Harth Judit a pécsi végrehajtó.

Május 3-án, reggel 9-re jelezte jövetelét – én előző nap, május 2-án személyesen beadtam a bíróságra a keresetlevelet a PETAV ellen, a végrehajtás megszüntetése iránt, s a Nemesinét kértem: saját hatáskörben függessze fel a végrehajtást.

Nos, 3-án, miután reggel negyed 10-ig nálam senki nem jelentkezett – 9.20 órakor elindultam, hogy az ügyintézést más témában elk

ezdjem.

Kilepve a kapun a következő látvány tárult elém:

A ház előtt kb. 10 egyenruhás rendőr, a Nemesiné 6 “segítővel” – az új tulajdonos is a feleségével – s olyan kedélyesen beszélgettek, mintha csak egy vidám kirándulásra készülve gyülekeznének.

Nemesiné megkérdezte: hova megyek? Mondtam neki: nálam 9 óra az 9 óra, s nem fél 10!

De most ne menjek el, mert át akarja az új tulajdonosnak adni a lakást! Ok – felmentünk a lakásba.

Miután nem nagy s kb. 15-20 ember nyüzsgött ott, akik a feltett kérdéseimre még csak választ sem adtak, türelmesen vártam a fejleményeket. A Nemesiné leltározott – a rendőrök rohangáltak a lakásban – majd jön a főnök, az megválaszolja a kérdéseimet – a Nemesinétől kértem a jogerős határozatot, elszámolást – válasz: majd megkapja!

Az új tulajdonos a folyosón a feleségével a nyakát nyújtogatta s bámultak befelé – nekem meg elkezdett a vérnyomásom emelkedni. A rendőrök “nyugtattak” – mintha az ilyenkor bármit is segítene! – Megkérdezték, hívjanak e orvost – mondtam: ha úgy látják jónak, nincs ellene kifogásom. Rövid időn belül megjelent 2 mentős, megmérték a vérnyomásomat, 200 Hgmm. volt.

Ott tébláboltak egy darabig, aztán a rendőrökkel kihívták az orvost!

Szép kis színházi előadás volt! Én terveztem – ők rendeztek!

Mennyi fáradtságtól kíméltek meg!

Még csak idegesnek sem éreztem magamat, mert körülöttem mindenki jött-ment, én lefeküdtem – amikor feltűnt, hogy egy számomra idegen pasas is ott téblábol, de nem csinál semmit.

Megkérdeztem, ő kicsoda? Hát a Nemesiné még SEGÍTSÉGET is kért egy másik végrehajtó irodától – ő jött, békés szemlélőnek – egyébként nem csinált semmit.

A Nemesiné munkatársai valami jegyzőkönyvet vettek fel (én nem kaptam egy példányt sem, mert a jegyzőkönyvezést követően eltűntek a láthatárról) – kezdtem magamban dühös lenni, de rendkívül nyugodtan viselkedtem.

Mondtam az egyenruhás “hatóságnak”, hogy nekem most el kell szívni egy cigarettát – s elindultam (ahogy szoktam) az ablak felé – lakásban nem dohányzom.

Erre odaugrott hozzam két rendőr jobbról-balról, hogy ezt nekem nem szabad, nem mehetek az ablakhoz! Sejtettem, mire gondolnak. Közöltem – legyenek nyugodtak, nincs szándékomban kiugrani a hetedik emeletről – még sok az elintézetlen ügyem, be kell fejezni – nem akartak nekem hinni: szorosan mellém álltak és őriztek – bizonyára arra gondoltak, hogy mégiscsak kiugrom. (Majd hülye lettem volna. Ilyen sz

ínházi élményem meg soha nem volt, ki akartam élvezni a szituációt).

Közben megjött az orvos, egy fiatal, igen kedves nő – hozzám akart jönni, de a rendőrök nem engedték azzal, hogy én most cigarettázom, majd ha elszívtam a cigit és lefekszem – akkor jöhet! Őszintén: kezdett a dolog érdekes lenni! S ha én közben szívinfarktust kapok – meg az orvos se jöhet oda! Ez ám a hatósági intézkedés! Mint a doki mondta később a sürgősségin: hulljon a férgese!

Na – a doki odaült mellém, kérdezgetett a panaszaimról (ahogy már ilyenkor szokás) – aztán vérnyomást mért. Amikor a mutató elhagyta a 240-et, közölte: azonnal visznek a kórházba. Én meg közöltem: nem megyek! Erre a rendőrök: akkor ők visznek! Meg is tették. Két oldalról belém karoltak, tartottak szorosan, nehogy a lábaim felmondják a szolgálatot – s berámoltak a mentőbe. A ház előtt a tisztelt szomszédság tágra nyitott szemmel figyelte az eseményeket, az orvosnő a mentőben káromkodott, hogy minek kell a kocsiba mellém még a rendőr, s minek jön majd a mentő után egy rendőrautó, egy pár rendőrrel, – aztán közölte velem: így rendelkezett a hatóság! Csak úgy magunk közt mondt

a: ennyi balf…sz egy rakáson! Amíg a mentőben bekötötte az infúziót, arról beszélgettünk, hogy valamikor én is orvos akartam lenni – Szentágothay, Romhányi és a nagy pécsi “öregek” személyes ismerőseim voltak – hát a doktornénit kiverte a sárga irigység!

Szóval rendőri kísérettel bevittek az ügyeletre – ahol a doktor bácsi régi ismerősként üdvözölt – már jártam nála vérnyomás ügyben tárgyalás után.

Isteni humora van – megkérdezte: tényleg azzal fenyegetőztem, hogy felrobbantom a házat? Visszakérdeztem: úgy nézek én ki, mint aki ilyesmivel fenyegetőzik? Én nem pofázok – én a tettek emberek vagyok. Százszor is megtehettem volna BEJELENTÉS NÉLKÜL – s hogy nem tettem meg, most itt vagyok. De legalább mi ketten megértjük egymást – mert van humorunk – ezeknek meg nincs!

Kicsit elbámultam azon amit mondott, s megkérdeztem tőle: kinek fenyegetőztem én? Hát a végrehajtónak, s ezért a rendőri kíséret, az őrizet meg minden. Mondtam a dokinak: annyira már ismer, hogy én nem fenyegetőzök, nem ilyen a természetem – amit akarok, azt megcsinálom, de nem hívom fel előre a világ figyelmet arra, hogy

 én bűncselekményt készülök elkövetni.

Jókat mosolygott, kaptam tőle néhány vicces megjegyzést s tanácsot: most megyünk az osztályra, kivizsgálnak, aztán meglátjuk. Mondtam neki: lehet, hogy ő megy az osztályra – én nem – nekem dolgom van, megyek. Mondta hogy nem lehet, mert én rendőri felügyelet alatt vagyok. Örülök neki – válaszoltam, – úgysem volt még badigardom!

Semmit nem írtam alá, a vizsgálatokhoz nem járultam hozzá azzal, hogy idegesít ez az egész cirkusz – engedjen el. Mondta: nem teheti, mert előbb még a pszichiátriára is át kell menni vizsgálatra!

Erre már nevetnem kellett s mondtam neki: úgy gondolja valami eszement, hogy én egy “pszichotanti” vagyok? Na – akkor kemény problémái lesznek velem, mert én bebizonyítom az ellenkezőjét.

Ok – csináljam, bizonyítsam be.

Amin már tényleg mosolyognom kellett, hogy az EKG-nál a két rendőr ott állt a hátam mögött, – legalább láttak félmeztelenül – ne

m lehetett csúnya látvány, ismerve magamat.

Nos – meg kellett várni a betegszállító autó érkezését, akik a szomszéd épületbe vittek a rendőrökkel – kb. 50 méter légvonalban. Pedig én felajánlottam a hatóságnak: sétáljunk át gyalog – azt nem lehet, hátha megszököm!

Ez volt a csúcs – hogy én 240-es vérnyomással még fussak is a rendőrök elől! Gondoltam is: ezeknek kellene egy pszichológiai vizsgálat, nem nekem!

A pszichiátrián egy igencsak fiatal orvosnő fogadott – s kérdezgetett: mi történt, miért a rendőrök hoztak be, stb. Közöltem vele: lila dunsztom nincs! Aztán előjött a szokásos – “én vagyok az áldozat” hülyeség, aki 2004 óta az “igazáért” harcol, nem ismeri el a felelősséget, ő az áldozat – mindenki más ellenség, stb. Közöltem vele: én nem vagyok áldozat, az egészet úgy ítélem meg ahogy van és reálisan, s kicsit ki is oktattam, hogy nehogy már jogi kérdésekben ő akarjon okosabb lenni nálam, hogy miért tartunk itt, ahol tartunk. Nem volt hosszú az eszmecserénk, de közölte a végén, hogy én még

 mindig nem mehetek el egyedül, mert rendőri felügyelet alatt állok, bűncselekményt követtem el – visznek a rendőrségre, ahol ki fognak hallgatni! Megkérdeztem: és milyen bűncselekményt követtem én el? Ideje lenne már nekem is elárulni! Ő sem tudta.

Mire kész lett az irománnyal – a rendőrök is megjöttek, hogy megyünk a kapitányságra. Mondtam: én csak szirénázva megyek – ha már a mentősök ettől az élménytől megfosztottak, legalább a rendőrök részesítsenek ilyen élményben, legyen mit elmesélni az unokáimnak. Fesztelen, könnyed beszélgetés volt a kocsiban, még viccelődtek is. De ők sem tudták, hogy a Nemesiné a háttérben mit intézett, hogy erre sor került.

A kapitányságon barátságosan fogadtak s közöltek, hogy elmehetek! Tátva maradt a szám! Hát nem lesz kihallgatás? Nem aludhatok a fogdában, ha már jogtalanul elvettek a lakásomat? Legalább egy éjszakára engedjenek a fogdában aludni, ott még nem voltam. Mondta az ürge: nagyon kemény a priccs és nem lehet bérbe venni. – Nem is akarok é

n ezért fizetni! Nem hallgattak rám.

Annyit azért megtudtam, hogy a Nemesiné az egész kapitányságot azzal riasztotta, hogy én a ház felrobbantásával fenyegetőztem! Hát én közveszélyes vagyok, ezért kellett egy rendőrezrednek ott lenni a lakásom előtt!

Mondtam még a dokinak is: az ilyen készülő bűncselekményt a tettes soha nem kürtöl világgá – s én is az elmúlt években évente legalább ötször MEGTEHETTEM volna – én nem szoktam az elhatározásoknál megmaradni, ha akarok – cselekszem. Ha meg nem akarok – akkor cselekedjen más – hát Nemesiné cselekedett.

Van azonban egy nagy gubanc az ügyben: a Nemesiné bűncselekményt követett el azzal, hogy engem a hivatalos helyen, (rendőrség) hamisan vádolt!

Amíg az orvost vártuk, kedélyesen beszélgettem vele a papírokról: majd megkapom, ha elszámolt. Meg a jegyzőkönyvből sem kaptam egy példányt sem – de hát lelke rajta.

Úgy akarta beállítani a dolgot, hogy én haragszom rá – ami ellen én erélyesen tiltakoztam. Meg is mondtam neki: eszem ágában sincs haragudni rá – erre nagyon megnyugodott. De hozzátettem: ha valaki bűncselekményt követ el – azért felelnie kell, még akkor is, ha ő a bírósági végrehajtó s a bíróság rendelkezéseit hajtja végre! Láttam az arcán

: azon gondolkodott, hogy köpjön vagy nyeljen – ez utóbbit választotta.

Szóval nem engedtek a fogdában aludni – kinn voltam az utcán!

Kicsit lassan, de éles logikával meg tudtam gondolkodni – a Nemesiné megadta az új lakástulajdonos telefonját, hogy 30 napig a lakásban levő cuccokat neki meg kell őrizni, s ha el akarom szállíttatni – vegyem fel vele a kapcsolatot.

Megtettem – berendeltem őket Siklósról!

A személyes motyómat összeszedtem – közben beszélgettünk. Hogy ők a lányuknak vették a lakást, az asszonynak ráment az apai öröksége, 4,5 milliót tudtak érte adni – annyiért kaptak!

Arra a kérdésre, ha csak 4,5 milliójuk volt – miből fogjak a lakást felújíttatni – nem válaszoltak. Mutatták magukat jóindulatúnak - de én mást sejtek a háttérben…

Pillanatnyilag alvászavaraim vannak, s sok egyéb bajom.

Ezt az egészet úgy hívják, hogy “sokk-stratégia!

A sokk rendben van, még most is érzem a hatását – s sokáig fogom érezni. A stratégia viszont komplett hülyeség! Mert valakit a hatóság előtt bűncselekménnyel vádolni – az már nem semmi! De a célt elérte: az új tulajdonos be van jegyezve a telekkönyvben! Cs

ak azt nem tudom, miért volt ilyen villámgyors akcióra szükség?

A tényeket összevetve: a Nemesiné KÉSZ TÉNYEKET akart produkálni! Gondolom, a profitja miatt – de gyanítom, hogy a zsebébe is csúszott némi aprópénz, a gyors ügyintézésért.

Kissé meglepődtem, amikor az egyik barátom megemlítette: közüzemi tartozás miatt nem hallott még arról, hogy Pécsett elárverezték volna valakinek a házát vagy a lakását! S ezt a tényt többen is megerősítették. Annyit azért megjegyzek: a dolognak nincs vége.

Érdekes: mind a rendőrök, mind a mentősök arra kértek: küldjem el nekik a cikket! Nagyon érdekli őket. Megígértem, hogy elküldöm…

(Név és cím a szerkesztőségben)

Az otthonvédő önkénteseink megjegyzése:

A fenti kilakoltatást foganatosító és a rendőrséget hazug rémhírkeltéssel riasztó végrehajtó főbb adatai:

Nemesiné Harth Judit. Jelvény száma: 0305

7623 Pécs, Rét utca 39/1.

Tel: (72)211-748.

nemesineharth.judit@gmail.com

Félfogadás: Szerda 09:00:00 11:00:00

A változások után, azok az emberek, akik jogtalan és hamis eljárás következtében vesztették el ingatlanjaikat, visszakapják az otthonukat. Ám azok, akik időközben beköltöztek a jogtalanul elvett lakásokba, nem kapnak semmiféle kártérítést, hanem bűnrészességgel vádolják majd őket, az otthonfosztó lakásmaffia elleni eljárásokban.

Egységes Magyarország Mozgalom – Otthonvédő csoport

Fort András – Szabad Riport Tudósító iroda