Tián József, nyugalmazott utász ezredes mondott megindító beszédet a Don-kanyarban elesett magyar hősök tiszteletére tartott megemlékezésen szombaton Pákozdon.

Tián József szavait alább közöljük.

"Ismét itt vagyunk! Emlékezünk! Emlékezünk, mert az idő már oldotta a fájdalmat, a személyes szeretetet. A felnövekvő, egymást váltó generációkban már csak a tett tisztelete erősíti az emlékezet gyökerét.

Hozzád, Te Katona, már szinte személyes jó barátként jövünk beszélgetni e gyászos évforduló közelében.

Igaz, a valóságos neved nem tudjuk, de adtunk másikat! Te vagy A Katona! Csupa nagybetűvel! Alkottunk Neked képzeletbeli családot, barátokat, sorstársakat. Róluk meséltünk Neked egy esztendeje! Számunkra Te képviseled azt a közel kétszázezret, akik elé minden évben főhajtással járulunk.

A család, szűkebb pátriád, sorstársaid léte került szóba tavaly. Az utolsók között csak mellékesen kérdeztél a Hargitára, a Hazára.

Ma már, úgy hallom hangsúlyodból, inkább a Haza sorsa érdekel! Joggal kéred számon, miért fogy a magyar? Nincs háború! Mi történik itt, mikor demokrácia, mindenféle békét biztosító szövetségek, nemzetek szabadságát garantáló egyezmények vannak?

Kérdésed egyszerű, világos! Válaszolni mégis igen nehéz! Megváltozott az ellenség. Megváltozott a fegyver, új, aljas a harcmodor!

A túl könnyen ment, rendszerváltásnak nevezett, tulajdonos váltás után dögmadarak gyülekeztek szép Hazánkban! Nem támadtak szemtől-szembe, ahhoz gyávák.

Aljas aknamunkát indítottak! Előre tervezetten butították a népet, az érdeklődést a mindennapi megélhetés sallangjaira irányították a „mert Te megérdemled” hazugságra támaszkodva. Közben a háttérben teljes erővel folyt az agymosás, felállították az adósság-csapdát, felvásárolták a létfenntartási stratégiai ágazatainkat, minden eszközzel csábító jövőt hazudtak nekünk.

A munkahelyeket megszüntették, a béreket a megélhetési szint alá csökkentették. Minden erőszakot,jogszabály mögé bújtattak, így aztán minden aljasság, rablás és erőszak törvényes lett.

A csalás, a hazugság, a nemzetközi fondorlat, a lassan nyilvánossá váló gyarmatosítás lett a valóság.

Az utóbbi 20-25 évben oda jutottunk, hogy már tiltakozni sem tudunk a szervezett kifosztás ellen, mert az azonnali retorzió munkanélküliség, büntetés, végrehajtás létedet kérdőjelezi meg.

Most meg azt kérdezed ki teszi mindezt velünk?

Erre már könnyebb válaszolni! Az évek során létrejött az, a népe kifosztására szakosodott áruló banda, aki még önmagát is ámítva a jogszabályra, multi főnökére hivatkozva nyúzza bőrödet. Persze azért fél és ideges mert, tudja, hogy léte csak addig biztos még feltétel nélkül szolgál, láthatatlan gazdáinak.

Ők azok, akik a pénz és a piac mindenhatóságát szajkózzák, az éhenhalást, megfagyást objektív következménynek tekintik. Ha veszélyben érzik magukat nem riadnak vissza a közvetett vagy akár a közvetlen gyilkosságtól sem.

Hallom mondod, a magyar ember dolgos, ügyes, a jég hátán is megél!

Így is volt, amíg hagyták! Nézzünk el hajdan volt faludba. A szép nagy porták-, tiszta udvar, gazdasági udvar, zöldséges, gyümölcsös, kis virágoskert követték egymást.

Minden háznál 1-2 tehénke, mellettük növekedett a borjú, az aprójószág számát csak a háziasszony tudta, oldalt a ólakban, az ételmaradék feldolgozójaként röfögött néhány kolbásznak, sonkának való.

Meggyőztek bennünket, hogy portának elég 20-25 m, nem kell falulegelő, pénzért el lehet adni, a húsféle, a tej meg a zöldség a TESCO-ban terem! Ha esetleg kételkedtünk jött az árulók által hozott jogszabály és nem tehetsz ellene semmit.

Régi faludban már egyetlen tehén sincs, a kakas-kukorékolás nosztalgikus esemény, a disznóvágás már-már idegenforgalmi látványosság.

A dolgos férfiember feleslegessé vált, ingázik a városba éhbérért, de már ott sincs gyár, üzem, marad a külföld.

Ez még mindig nem elég az örökké éhes Mammon-szolgáknak. Szed Tőled füst adót, talajterhelési díjat, szemét díjat, csatorna- és vízdíjat, villanyszámlát. Néha, ha úgy dönt, nem létező járványra hivatkozva kipusztítja baromfijaidat, manapság jópénzért korszerű „rendszámot” szereltet megbecsült házőrzőidre. Nincs munkád! Kit érdekel! Fizess! Ha nem, viszem a házadat!

Miért tűritek? Mindennek van helye mondod: A háznál a nyesedék, a papír, a csutaszár elég a kályhákban, katlanban. A zöld hulladék kiváló humusz lesz, az egy-két törött üveg, vasdarab bőven elfér a falu valamelyik épülő házának az alapjában.

Erre is van jogszabályi válasz! Ha egy maréknyi hulladékot sem teszel a kukádba, akkor is fizetni kell a kirótt kvantumot.

Hagyod a gazdaságot, mert számodra Érthetetlen! Igaz? Egészségünkről érdeklődsz!

Tudod, ez viccnek hangzik, de igaz! Magyarországon nincs egészségügy, helyette betegségügy van! Ebben van a nagy pénz, nem az egészségben! Több a gyógyszertár mint az élelmiszerbolt, a médiák szerint nem is ember az aki nem szed valamilyen pirulát. Jó üzlet! Gyártani fillérekért, eladni ezrekért!

Mesélhetnék még Neked, ezernyi szövetségről, unióról, alapítványról, intézetről, belföldiről, külföldiről melyeknek csak egyetlen dolga van: Bizonyítani saját léte nélkülözhetetlenségét! Itt aztán el is fogy az állam pénzének java. A maradékon a törvényes rablásra szakosodott hazai árulók osztozkodnak!

Mi, becsületes utódaid csak fizetünk! Ma már az ország nagyobbik fele! Tanulásért, egészségért, levegőért, vízért, földért, pihenésért, szövetségi tagságért, életért és halálért, a puszta létünkért.

Bajainkat, gondjainkat írott malaszttal orvosolják, az igazi gyógyírt nem is keresik!

Fosztogatóink, élősködőink a panaszt nem hallják! Úgy gondoljuk és érezzük többen és többen, hogy Nekik robbanás kell! Azt majd meghallják!

Egyre többen valljuk magunkénak, hisszük, mert látjuk Táltosaink több mint félszáz éves jóslatát:

Nemes lovag-ősök fehér liliomán tipródik a nemzet.
A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
Ki-ki rántja lefelé a másikat - az országot együtt.
Lenézett népek mögött kullog a magyar!
A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld.

Nem sorolom tovább Te Katona! Veszteségeink óriásiak. Több százezer, ereje teljében lévő külföldre ment, más több százezer itthon lett földönfutó, megint mások az életüket eldobva menekültek. Harcunk nem olyan véres és nem olyan hősies, mint a Ti harcotok volt. Ma a nemzet láthatatlan vére folyik! Tét a megmaradás!

Azért bízz bennünk! Bennünk, akik Tőled kapunk erőt. Egyre többen vagyunk, a nemzet java, akik nem tűrik a további rablást, pusztítást és visszaverik az ezerarcú ellenséget.

Katona! Szeretnék elbúcsúzni Tőled egy újabb esztendőre! Útravalóul, biztatásul Neked és magunknak idézem Tamási Áron örökbecsű gondolatát:

Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan!

http://hunhir.inf...p;id=60995