Az európai pénzügyi rendszer leépülésével párhuzamosan Európa-szerte megnőtt a "parlamenti szélsőjobb" támogatottsága. Általánosnak tekinthető, hogy az önmagukat jobboldalinak nevező szervezetek kezdik felismerni az újabb szavazatszerzési lehetőséget, és igyekeznek meglovagolni a hullámot. Jelen helyzetben minden olyan szervezet támogatottsága csökken, ami az EU tagság mellett foglal állást, és a kormánypártok számára is azonnali népszerűségvesztést jelentene az európai gazdasági kormányzatnak való nyílt alárendelődés. A jobboldali önmeghatározású parlamenti pártok két tűz közé kerülnek: meg kell felelniük a rendszernek, amihez alkalmazkodnának, de meg kell felelniük saját szavazóiknak is. A radikális szélsőjobbnak nevezett irányzat támogatottságának növekedése pedig a jobbközép pártokat is rákényszeríti, hogy saját szavazóiknak egyre radikálisabb kijelentéseket tegyenek, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik a külföldről való irányítottság.

Angliában nemrég a konzervatív-liberális kormánykoalíció elvetette azt a népszavazási indítványt, aminek tétje Nagy-Britannia EU tagságának fenntartása vagy megszüntetése lett volna. Az indítványt a konzervatív jobboldal nyújtotta be, és korábban több mint százezer választópolgár írta alá a petíciót. Cameron szerint a jelenlegi válságos időszak nem a legjobb alkalom az EU tagság kérdésének megvitatására, mert az csak tovább növelné a bizonytalanságot az Unión belül. Cameronnak igaza van: az EU tagságot még azelőtt kellett volna megvitatni, mielőtt megszületett, így megelőzhettük volna a bajt. Az EU tagságról szóló vita nemsokára az európai politikai élet középpontjába kerül, és egy ország kilépése is láncreakciót indíthat el. Azonban nem érdemes hiú reményeket táplálni: az angol példa is jól mutatja, hogy egy ilyen népszavazással való kilépés - ameddig az a rendszernek nem érdeke - nem történhet meg.

Magyarországon a Jobbik is ezt a helyzetet használja ki a terjeszkedésre. Vona Gábor szerint népszavazást kellene kiírni arról, hogy Magyarország tagja maradjon-e az Európai Uniónak, amit egy fél éves társadalmi vitának kellene megelőznie. Ez a felvetés két szempontból is célba talált.

Egyrészt szól a magyar társadalomnak, ami minden társadalmi felmérés szerint többségében ellenzi az EU tagságot. A Jobbik ígéreteit korábban szembesítettük a jelen hazugságaival, így a népszavazás kérdésének felvetése több szempontból is égetően szükségessé vált. A jobbikos szavazók elvárják, hogy a párt betartsa korábbi ígéreteit. Így a Jobbik két tűz közé került: polgárinak és "haladónak" kell mutatkozni, meg kell felelni a parlamenti mentalitásnak, és egyúttal meg kell felelni az egyre türelmetlenebbé váló szavazóknak. Azonban egy ilyen népszavazás nagy valószínűséggel nem jönne létre. A Fidesz kétharmad nem fogja engedni, mivel tisztában vannak azzal, hogy ha nem hamisítják meg az eredményt, a magyarországi lakosság többségi egyetértéssel kinyilvánítja, hogy ki kell lépni az Európai Unió szervezetéből. Ebben az esetben megszűnne a demokratikusságnak a látszata is, mivel nyilvánvalóan nem lépnének ki. Ezért Vona Gábor kijelentése különösebb veszélyek nélkül növeli a Jobbik szavazóbázisát. Mikor a Fidesz kétharmad elutasítja az előterjesztést, a Jobbik abban a szerepben tetszeleghet, hogy "mi megpróbáltuk", a "Fidesz miatt nem sikerült". Ami mentesíti a Jobbikot a saját ígéretek megszegésének terhe alól, és drasztikusan növelheti a párt szavazóbázisát, miközben a Fideszét csökkenti.

Másrészt az a kitétel, hogy a népszavazást fél éves társadalmi vitának kell megelőznie, egyfajta üzenetet hordoz a hatalomnak. Fél évnyi propagandával a lakosságot akármiről meg lehet győzni. Ha a Jobbiknak valóban célja lenne az Európai Unió szervezetéből való kilépés, miért akarná azt fél évet késleltetni? A lakosságot nem kell meggyőzni arról, hogy ki kell lépni. Viszont az ellenkezőjéről - kellő mértékű fenyegetettséggel - meg lehet. Ilyen fenyegetettség érzését alakítja ki például, ha a média hangsúlyozza, hogy kilépés esetén a pénzügyi "védernyő" megszűntével több százezer munkahely szűnhet meg, rengetegen utcára kerülhetnek, drasztikusan megemelkednének az élelmiszerárak, stb. A tömeget mindenről meg lehet győzni, és a Jobbik ebben a tekintetben ismét összekacsint a hatalommal. Vona Gábor sikeresen mutogatott mumusként a Fideszre, hogy a Jobbik így lovagolja meg ugyanazt a hullámot, amit Európa-szerte felhasznál a radikális jobboldal.

Ennek azonban végletesen káros következményei lehetnek. Ha a Jobbik sikeresen megvezeti a lakosságot, azzal hozzájárul a demokratikus rendszer fennmaradásához. Most a nemzeti radikális irányvonal az, ami az alaptalan reménnyel tarthatja bilincsben a magyarságot. A változások időszakára való felkészülés helyett az emberek ismét várakoznak: várják a következő választásokat, hogy elmehessenek a radikálisokra szavazni. Akik ha hatalomra kerülnek, majd kilépnek az Európai Unióból. És mikor behúzzák az ikszet, nem gondolnak arra, hogy a négy év elmúltával egy másik párt ígéreteire fognak várakozni, miközben a magyarság elöregszik, és lassan tolószékbe kényszerül.

Jelen helyzetben az egyetlen, ami valós megoldást jelent a társadalom önpusztítására, az a hungarista munkásállam kiépítése. Magyarország ki fog lépni a NATO-ból és az Európai Unióból. De nem a Jobbiknak köszönhetően!

Fenyvesi Áron - Jövőnk.info