Többszörösen (meg-)fizetünk az ivóvízért ...
Drága árat fizetünk a (Demszky-kabinet által - lakossági hozzájárulás nélkül - privatizált közműrendszer és vízszolgáltató cég által biztosított) vízért.

Drága, mert egyrészt a töredékáron megszerzett budapesti közösségi (volt) közvagyon monopolhelyzetet, míg az akkori fővárosi vezetés eltúlzott nagyságú díjmértéket biztosított (és biztosít) az új tulajdonosoknak anélkül, hogy a budapesti vízszolgáltatási rendszer értékéhez viszonyítottan lényeges nagyságú tőkét fektettek volna be a vízszolgáltatásba, másrészt az ivóvízmintákban kimutatott rákkeltő és a hormonrendszert károsító acetoklór (és még sok más veszélyes vegyületmaradvány) az egészségünket veszélyezteti. Mindennek a budapesti társasházi lakóközösségek többszörösen "megisszák a levét". Megisszák most, amikor a díjakat fizetik, és megisszák később, amikor a lakóknál esetlegesen kialakuló rákos megbetegedés gyógykezelését kell megfizetniük.

A Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetség megbízásából (2011. májusban) az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete megvizsgálta a - többek között - Budapesten vett vízmintákat. A laboratórium vegyelemzése megállapította, hogy a "két májusvégi budapesti ivóvízminta jelentősen a határérték fölött tartalmazott gyomirtásra használt acetoklórt, az egyikben literenként 221, a másikban 173 nanogramm volt a mért érték a megengedett 100 nanogramm. helyett."

A köz(?)-szolgáltatók a Magyar Energia Hivatallal a folyamatos szolgáltatói ellenőrzést biztosító "okos mérés" rendszer bevezetését tervezik (már készítik elő!!!), de arra (úgy tűnik "szegényeknek") nincs elég forrásuk, hogy hathatós monitorozást vezessenek be.
A budapesti (és vélhetőleg a vidéki) társasházi lakóközösségek azon kívül, hogy nem akarnak folyamatosan ellenőrzött "Szép Új Világot", joggal várhatnák el egyrészt a környezet-egészségügyi hatóságoktól, hogy a szolgáltatóknak ne engedjék meg, hogy az ivóvíz káros vegyi anyagokat is tartalmazzon (és a persze a bírságokat sem lenne szabad átterhelni a fogyasztókra, ahogy ez a szennyvíz esetében jelenleg is fennáll, mert a "környezetterhelési díjat is átterhelik ahelyett, hogy azt a szolgáltató a nyereségéből, az extraprofitjából fedezné), másrészt a vízszolgáltatónak (a folyamatos napi vegyelemzés mellett) a budapesti gerincvezetékeibe automatikus "elemző-figyelő" berendezéseket kellene beépíteni.

A Levegő Munkacsoport által megrendelt (MTA NKI) laboratóriumi elemzése eredményeire egyes hírműsorokban úgy hivatkoznak, hogy az ilyen víz fogyasztásakor az csak az egyes vegyületekre vonatkozó egészségügyi határérték többszörösének előfordulása esetén okoz közvetlen veszélyt a lakosságra.
Az ilyen hírműsori álláspont hangsúlyozása egyértelműen a szolgáltató pénzügyi érdekeit szolgálják és a lakosságot is megtéveszti, ugyanis az egészségügyi határérték pont azért annyi, amennyit a hatóságok az egyes vegyi anyagok esetében erre megállapítanak, mert csak a határérték alatti mennyiség az, ahol a káros hatások bekövetkezésének kockázata még alacsony.

Emlékezhetünk, hogy - nem is olyan régen - a "vörösiszap-katasztrófa" idején a gyár képviselői és egyes megvett szakértők azt is vitatták, hogy a lúgos vörösiszap-áradat az egészségre ártalmas lenne. Sajnos (némi cinizmussal) elmondhatjuk, hogy ez annyiban igaz, hogy azok esetében, akik meghaltak az áradatban, azoknak az "életére volt ártalmas".

Ezért nem árt feltenni a kérdést; Miért is kell Magyarországon a hatóságoknak mindig megvárni a katasztrófa bekövetkezését?

Forrás: Link