Kedves Imre!
Nem tudom, hogy működik, mindenesetre ide másolok egy cikket, arra kérlek, tedd fel az oldaladra!
Homlokegyenest ellenkező részt tartalmaz ugyan a Te álláspontoddal Patrubányról, de szerintem nagyon jó kis összefoglaló arról, hogyan is működik a rendszer!, és kik azok, akik Patrubányt lehetetlenné akarják tenni!
Üdv.

Az írás:A Nemzeti Internet Figyelő figyelemfelkeltő elemzést tett közzé Orbán Viktor kormányzásáról, annak buktatóiról. Az írás részletesen foglalkozik a Fidesz kormány és a Magyarok Világszövetségének viszonyával is (szürkével megjelölve). Ezért az MVSZ Sajtószolgálat továbbítja az elemzést.


Miért kell Orbánnak megbuknia?

2011. december 1. 22:20:33

Bár nem számítottam jobbra, mégis szánalommal figyelem az Orbán kormány tántorgását az egyik kudarctól a másikig. Amikor 2006-ban az MSZP ismét, azaz harmadszor került hatalomra, a velem többé-kevésbé hasonlóan gondolkodók elkeseredésével ellentétben, én örültem. Örültem, mert tudtam, hogy a következő négy év az MSZP és SZDSZ leszereplésének az időszaka lesz.

Persze nem a mögöttük álló idegen erőkről beszélek. Azok nem semmisültek meg, még csak nem is gyengültek, csak elvesztették a leghatékonyabb, leggátlástalanabb magyarországi eszközüket, amely helyett most újat kell fabrikálniuk. Azért is örültem, mert az MDF-et akkora már teljesen leírtam, amiben igazam lett, ezért nem szerettem volna őket kormányon látni egy Fidesszel kötött szövetség eredményeképp. A Fidesz kudarca nem izgatott, mert már akkor tudtam, ami mára már mindenki előtt világossá válhatott az Orbán rajongók kivételével, hogy az ő hatalomra kerülésük alatt sem fognak az alapvető viszonyok megváltozni: tűznek a megszorításra egy kokárdát és elnevezik ésszerűsítésnek. (10-11 éves lehettem, még 56 előtt, amikor az első, elbocsátásokkal járó ésszerűsítési hullámot átéltem, amit akkor racionalizálásnak neveztek.)…

Emellett a vereségük nagy sietős, színpadiasan lovagias elismerése, az elhatárolódásuk a mellettük fellépőktől és a szavazó cédulák azonnali elégetése számomra azt valószínűsítette, hogy az MSZP-t nem a szavazók emelték hatalomra, hanem külső erők. Egész nyersen fogalmazva, Orbánnal közölte a tartótisztje, hogy maradjon veszteg, mert most veszítenie kell, hiába kapott több szavazatot. 2010-ben az MSZP végzetes leszereplése miatt a magyar politikai élet ismeretlen urainak nem maradt más választásuk, mint beérni a látszólag kevésbé szolgalelkű és gátlástalan szövetségessel és elfogadni a Fidesz győzelmét. Eddig tehát a dolgok a várakozásaim szerint alakultak. De miért gondoltam és gondolom azt, hogy a Fidesz nem fog sikeresen szerepelni, és hogy meg is kell buknia? Nem egyszerűen ellenzékbe kerülésre gondolok, hanem az MDF, az SZDSZ és az MSZP pályafutásának a követéséről, és még azt sem tartom kizártnak, hogy hamarosan véglegesen eltűnik, nem csak a politika, hanem az élet színpadáról is. A fiatal demokraták korán és már végképp kiöregedtek – és kiüresedtek. Hogy miért vagyok ebben biztos, azt egy régi történettel szemléltetem. Lehet, hogy kissé hosszadalmasnak fogják érezni, de kérem, hogy olvassák el, mert nagyon világosan mutatja be az Orbán kormányzat egyik legalapvetőbb és szerintem orvosolhatatlan gyengeségét, azt, hogy miért van borítékolva a bukás. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy még egyéb, nagyon súlyos problémák is vannak, de most csak ezt az egyet kívánom bemutatni a sok közül. A bukás beépített okát.


Az első Orbán kormány idején történt, hogy egy nem liberális magyar lap, az „Erdélyi Magyarság”, támogatásért folyamodott a kormányhoz, amit meg is kapott. (A kormányhatározat megjelent a Határozatok Tárában, a történet pedig a lapban is olvasható volt.) A kapott pénz azonban nem jött, és amikor a lap kiadója érdeklődött a Kulturális Örökség Minisztériumnál a késlekedés oka miatt, behívatták és a következőket hozta az ügy intézője, egy huszadik senki, a minisztérium egyik kistisztviselőcskéje, a szerkesztő tudomására: „Nem szeretem (mármint Ő, a “nagy” kistisztviselőcske) az olyan eljárást, amikor – még ha olyan nagy nevek is (pl. Tőkés László, Tempfli József nagyváradi püspök, Toró Tibor, stb.) – elnöki szinten lobbiznak a mi (NKÖM) megkerülésünkkel.” Megállapította, hogy „az Erdélyi Magyarság egy periferizált társaság lapja, amely a jelenlegi teljesítménye alapján nem szolgál rá a segítségre, már csak azért sem, mert a lap 75-89%-ban utánközlésekből áll, az erdélyi magyar közéletben pedig semmilyen szerepet sem játszik.” (Csak közbevetőleg: a miniszterelnök kabinetirodája által írt levél szerint: „Miniszterelnök úr tisztában van azzal, milyen szerepet játszik az Erdélyi Magyarság c. folyóirat Erdély közéletében, ezért úgy döntött, hogy a folyóirat további sikeres működése érdekében támogatja áldozatos tevékenységüket.”) Közölte továbbá, hogy „ez az MVSZ lapja, ami tele van Patrubány interjúkkal.”

(Hát igen! Patrubány a Fidesz szarvas ördöge, akit nem sikerült az elmúlt ciklusban sem két vállra fektetni, de most sem fog. Nem érdekes, hogy az eddigi uralomváltások alkalmával az új urak igyekeztek mindig visszacsinálni a régi urak döntéseit, de Patrubány esetében nem ez történt. Az MSZP-s kormányok egyáltalán nem siettek visszaadni az MVSZ-nek az Orbán által elvett támogatást. Nekem erről is Medgyessynek egyszer a tv-ben hallott, örök érvényű szavai jutnak az eszembe, amelyekhez a jelen lévő Boross Péter lelkesen bólogatott: igaz, hogy nagyon komoly nézetkülönbségek vannak az országgyűlésben ülő pártok között, de a legfontosabb ügyekben mindig „teljes nézetazonosság” volt közöttük. Mint a pártállami időkben is, és úgy látszik, hogy a NATO és EU csatlakozás mellett a Patrubány-ügyben is. Valamiért nagyon fontos a ma még létező négy „rendszerváltó” párt számára a Magyarok Világszövetségének az ellehetetlenítése. Annyira, hogy a Fidesz tehetetlen kínjában kifundálta a Diaszpóra Tanács létrehozását is. De ez sem fog eredményt hozni, mert Patrubány okos, tisztességes és keményen dolgozik, ami a Fideszről nem mondható el.)

A kis bürokratát, akinek akkor is igaza van, ha hazudik, az sem zavarta, hogy a kiadó kérésére egyetlen Patrubány interjút sem tudott mutatni a lapban. Nem rabolom az idejüket azzal, hogy a „köztisztviselőnek”nevezett hivatalnokuralkodó (bürokrata, csinovnyik) ostoba és rosszindulatú fontoskodásának valamennyi tünetét bemutassam, inkább rátérek az ügy csattanójára. Amikor a kiadó letette eléje a Határozatok Tárát, benne a kormányhatározattal, a következőket mondta: Az, hogy legfelső szinten felbuzdul egy „jótékony adományozó” (a magyar kormány), az egy dolog, de ezt a döntést neki kell a gyakorlatban végrehajtani és mivel ő nem hajlandó semmiféle törvénytelenségbe belemenni, ezért ez (egy kormányhatározat) őt nem kötelezi semmire. Ez itt a lényeg: a kormány hoz egy határozatot, és a minisztériumi ügyintézőcske, akinek azt kötelessége lenne végrehajtani, kijelenti, hogy ez őt nem kötelezi semmire, és nem hajtja végre a kormányhatározatot. Az ok: szerinte a kormányhatározat végrehajtása „törvénytelen” volna. És mi a folytatás? Az történt, amit a tisztviselőcske döntött. A tisztviselőcske határozata überelte az egész kormányét. És a tisztviselőcskék, a csinovnyikok döntései ma is űberelik a kormány döntéseit.



Mondják, el tudják képzelni, hogy ehhez hasonló helyzet előfordulhatna egy termelő üzemben? Hogy másnap nem szállna „zúgva, mint a győzelmi zászló” az illető ki a cég kapuján? A Rockenbauer-féle fideszes minisztériumban nem ez történt. Lehet, hogy Rockenbauer akarta lejáratni Orbánt, de lehet, hogy fogalma sem volt arról, hogy mit művelnek az alattvalói. Az emberke talán még ma is helyén van, esetleg elő is léptették, és röhögve siklatja ki a kormány kezdeményezéseit ma is. Még abszurdabb eleme a történetnek, hogy erről a folyamatról sem levélben, sem befolyásos emberek útján nem lehetett tájékoztatni Orbán Viktort, mert minden későbbi megkeresés válasz nélkül maradt. A levelek a szemétkosárban kötöttek ki. (Már akkor így működött a Nemzeti Konzultáció.) Valószínű, hogy Orbán abban a hitben élt a későbbiekben, hogy „elintézte” az ügyet. Szegénykém azt hitte, hogy minden rendben van, hiszen kiadta a parancsot, holott semmi sem volt rendben, mert a parancsa senkit sem érdekelt. (Orbán feltehetőleg nem ismeri azt a gyakorlatot, hogy ha kiad egy utasítást, akkor jelentést kérjen annak végrehajtásáról – NIF szerk. megj.) Hát ez az állapot, ez a működésmód az Orbán kormány kudarcának a beépített biztosítéka! Minden megnyilvánulásukon az látszik, hogy nemhogy nem urai a helyzetüknek, hanem még tisztában sincsenek vele. Még arról sincs sejtelmük, hogy mi van, mi történik körülöttük, a minisztériumokban, az ország állapotáról nem is beszélve. A tény megállapítása után még föltehetné az ember kérdést, hogy ez szükségszerű-e, általánosan jellemző-e, vagy véletlen-e.



Nagyon régen beszélgettem egyszer az Antall kormány egy miniszterével és Orbán is szóba került. „Az a baj vele” – mondta – „hogy majd megeszi őt a fene (vagy valami hasonlót mondott), hogy miniszterelnök legyen, de ez a fiú még soha életében nem dolgozott.” Utánanéztem az önéletrajzában. Tényleg! Egyetlen évet dolgozott a Mezőgazdasági Minisztériumban kezdő jogászként. Nem tudom, hogy ma mi a helyzet, de korábban az állami intézményekbe kerülő kezdő jogászok beosztása fogalmazó volt. Orbán tehát egy évig fogalmazó volt és ebben a munkakörben tett szert azokra az óriási vezetési tapasztalatokra és ismeretekre, amelyekre támaszkodva elvállalta egy ország irányítását. Ezt nevezem nem mindennapi EGO-nak. A gazdag és sokrétű tapasztalatoknak egy év alatt fogalmazóként összegyűjtött kincsestárát egészítette ki egy kétéves oxfordi gyorstalpalóval, amelynek során a „neoliberális közgazdaság történetét” tanulmányozta. Azét a közgazdaságét, amely mára csődbe vitte a világot. Összefoglalva a szakismereteit: az egyetemen még a szocialista jogot tanulta, ami meghatározza demokratikus jogi gondolkodását (ld.: „az állam erőszak monopóliumáról” szóló tanítása). Ami a vezetési ismereteit illeti, a fenti példa tanúsága szerint, bármelyik hazai kisvállalkozás vezetője professzor hozzá képest, amit Oxfordban tanult, arra pedig teljes joggal rámondhatjuk, hogy „kapitalista áltudomány”, magyarul közgazdasági halandzsa, közönséges agymosás, a „tudatformálás” kapitalista változata. És hogy Oxfordban minden hülyeséget jól megtanult, azt az országértékelő beszédeiben elhangzott kapitális ostobaságok bizonyítják a legjobban.



Így állunk! Van egy miniszterelnökünk, aki tanult ugyan szocialista jogismeretet, de még jogászként sem dolgozott, tehát gőze sincs a jogász szakmáról. Vállalatot sosem látott, tehát gyakorlati szervezési, irányítási ismereteket módja sem volt szerezni. Amit pedig közgazdaságként vertek a fejébe, arra fokozottan érvényes Liska Tibor mondása, amelyet egy valóban magasan képzett közgazdász ismerősöm idézett nekem valaha és valahogy úgy hangzott, hogy ha valaki négy szemesztert elvégez a közgazdasági egyetemen, az bőven elég ahhoz, hogy sose legyen képes józanul gondolkodni. Pedig ott akkor még nem neoliberális közgazdaságtant tanítottak. Talán a második ország értékelő beszédében hazudta a képembe, hogy „kiszabadultunk az adósságcsapdából”. Én, aki ezt megelőzően rá szavaztam, akkor írtam le őt nullára és határoztam el, hogy többé sem a pártjára, sem rá nem fogok szavazni. Mit keres egy olyan ember, nemhogy a kormány élén, de egyáltalán az országgyűlésben, aki ilyen – elnézést – baromságot képes mondani, aki ennyire nem ismeri a világgazdaságot, vagy rólam azt feltételezi, hogy ezt bátran kijelentheti a szószéken, mert én, mint egy átlagos magyar állampolgár, elhiszek egy ekkora ostobaságot, vagy hazugságot?

Ha az ember mindezt végiggondolja, nem csodálkozik az olyan gyerekes tapasztalatlanságot tükröző kijelentésein, hogy „két hét alatt rendet teszünk”, hogy „egyetlen lakáshiteles sem kerül az utcára”, hogy amikor a sajóbábonyi botrány volt, ellenzéki képviselőként, nem mert lemenni Sajóbábonyba, hanem csak az országházban szónokolt „cigány honfitársainkról”, hogy a szerencsétlen a világ minden táján megbukott, egykulcsos személyi jövedelemadótól várta a gazdaság fellendülését, amit csak egy rögeszmésen neoliberális agy tud elképzelni. (Bár van egy ismerősöm, aki szerint azért ennyire nem buta. Ellenkezőleg: ő is tudja, amit én, hogy ez az utolsó tündöklésük, tehát még zsebre kell vágni mindent, ami vágható, amíg vágható, természetesen szigorúan a demokrácia és a jogállamiság keretei között.)



Buddháról olvastam valaha az ősidőkben, azaz nagyon fiatal koromban, hogy a szülei nagyon féltették és kényeztették és nem akarták, hogy az élet kegyetlen oldalairól egyáltalán tudomást szerezzen. Ezért olyan gyaloghintóban utaztatták, amely teljesen be volt függönyözve és a függönyökre az élet szépségeit ábrázoló jeleneteket festettek. Egyszer, hogy, hogy nem, félrehúzta a függönyt, és akkor egyetlen pillanat alatt szembesült a betegség, az öregség és a halál hármas tragédiájával. Nagyon sokszor az a benyomásom, hogy fiatal demokratáinknak, Orbánnal az élen, hasonlóan a fiatal Buddhához, fogalmuk sincsen az élet valóságáról, csak vakon bámulják a pénzügyi hatalmasságok által köréjük állított festett paravánokat, amelyeket összetévesztenek a valósággal, és intézkedéseik, ha valaki figyelembe veszi őket egyáltalán, kimerülnek a paraván festegetésében. Többségük a Kádár korszak uralkodó elitjéből származik, KISZ-eztek, politizálgattak, egzisztenciális nehézségeik sosem voltak, mert a papa mindent elintézett, dolgozniuk nem kellett, soha nem is tanultak meg, csak „politizáltak”, és miután a szocializmus kiárulásáért a nemzetközi nagytőke kegyelméből a politikai élet csúcsára csöppentek, a meg nem érdemelt siker és a változást váró, félrevezetett magyarság ünneplése következtében kialakult celebségi érzés mámora teljesen elborította az agyukat. Helyzetük abszurditására mi sem jellemzőbb, hogy miután képtelenek voltak bármit kitalálni a devizahitelesek ügyének a kezelésére, a Bankszövetséghez fordultak megoldásért. Felkérték a kecskét a káposzta megmentésére. A Bankszövetség meg röhög a hátuk megett és komoly képet erőltetve magára „leteszi a javaslatát”. A „Fidesz-közeli szakértők” pedig a TV-ben mindentudó képpel veszteségnek nevezik a bankok eszméletlen extraprofitjának az esetleges csökkenését és féltve figyelmeztetnek mindenkit az ebből fakadható „veszélyekre”. Ugyanezt a szöveget a hatalomból kiszorultak pedig tele pofával ordítják. Itt tartunk Orbán Viktor második uralkodásának, a második Orbán rezsimnek a második évében.



Dohán Mihály

(Nemzeti InternetFigyelő)



Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat