Nos úgy fest, még bégetnek a terelgetőknek, késik az ébredés. De talán csoda történik, és eljön a nap, amikor a illúziókban fogva tartottak többsége is rájön a valóságra, és ledöntik majd a „falakat”. És, ha egy éhes nyáj kitör, akkor megvadult állapotában, még a „gazdát” is képes felfalni… Ám egyelőre úgy tűnik, a nép még megijed az „elektromos kerítéstől”. Hullámozni talán már tud, de a „jelfogóikat” még a hódítók irányítják kényük-kedvük szerint.

Erre a megállapításra (is) juthattak a még gondolkodni tudók hétfőn, szeptember 12.-én, a déli órákban, a Kossuth téren. Éppen a Parlament környékén, ahol mintegy ezerötszázan vettek részt a több szakszervezeti konföderáció által szervezett „Ne tovább!” mottójú tüntetésen. Ergo tüntetés! Ez jól kitalált kifejezés! A „hódítók” magukban nevethetnek is rajta, hogy; "Na te gój! (Héber kifejezés, egyik értelmezése; rabszolga) Láthatod, itt neked a fenemód nagy demokrácia, kinyithatod a szádat, de úgyis akkor fogom be, amikor akarom: tiéd a jog (goj, visszafelé olvasva – óh te szép magyar nyelv!), de MIÉNK a törvény…"

Valahogy ez volt lemérhető a hét első napján is a Parlament előtt, ahol az élőlánc előtt – természetesen a kordonon kívül -, a felszólalók a jól begyakorolt szöveget nyomták, olyan transzparensek előtt például, minthogy:

„Többet dolgozol és csökken a fizetésed", "Nem lesz védelmed, de dolgozhatsz látástól vakulásig", "Nem leszünk rabszolgák.”

Itt ki is merült a „hőbörgés.” Az emberek többsége – a jól ismert egy-két provokátor mellett - mintha „programozva” lenne, és hipnotizálnák őket, újra csak bégettek. Még azt is megtapsolták, amikor egy szónok megjegyezte, milyen jó, hogy a magyar zászló mellett az Európai Unió – a szabadkőművesség jeleit viselő – lobogója is ott leng a világ talán legszebb épületén, a Parlamenten…

Csak néhányan, szinte suttogva jegyezték meg a sorban mellette állóhoz: mit dumál ez nekünk, a „csóróknak”, amikor több százmilliós ingatlanjai valamelyikében élvezheti az életet, és amikor álomra hajtja a fejét, talán még mosolyog is rajtunk, rabszolgákon. A felvetésre halkan csak annyi válasz érkezett: ránk meg maradt a múlt keserűsége, és a jövőtől való rettegés. Kérem, hová jutottunk…

Persze, ha tüntetés, nem maradhatott el a petíció. Be is mondták a mikrofonba, elküldték email-ben mindegyik parlamenti képviselőnek. És hozzátették: most meg is kapták őket! (Azt a mindenit! - a szerk.)

Hurrá – gondolhatták a még gondolkodni tudók -, és elképzelhették, hogy az éppen az ebédjüket elfogyasztott képviselők, a több fogás után helyüket elfoglalva az elektromos levelet meglátva, megijednek…

Az biztos, hogy csuklani nem csuklottak. Azonban „odakint” bilincs sem került senkire. És, amikor „bemondták” most aztán vége, lehet hazamenni – de előtte mindenki szedje fel a szemetet –, birka módjára eleget is tettek a felkérésnek. Talán, ha kéttucatnyian maradtak...

Szöveg: Ősér. Fotók: Vae Victis - Szabad Riport Tudósító Iroda