A budapesti tudományegyetemen 1897. május 14-én a szokásos formaságok között adták át a doktori diplomákat. Az avatási szertartáson mégis számos újságíró tolongott a teremben. A hat fekete frakkos fiatalember mellett álló hetedik doktorjelöltre voltak kíváncsiak, aki határozott hangon olvasta fel a doktori eskü szövegét. Ő szürke selyem ruhát viselt, 50 esztendős volt, ráadásul nő. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő húsz évig küzdött azért, hogy nők is szerezhessenek diplomát Magyarországon. Először kinevették, és megpróbálták bebizonyítani, hogy a nők alkalmatlanok a tudományos pályára, végül bürokratikus akadályokat gördítettek elé. Nem adta fel, emelt fővel csinálta végig a megalázó eljárásokat, csak hogy gyógyíthasson. És közben a nők jogainak elszánt szószólója lett. Minden egyetemet végzett magyar nő neki köszönheti a diplomáját.

Egy elszegényedő grófi család ötödik gyermekeként született. Amikor 16 évesen befejezte a bentlakásos leányiskolát, el is érte a legmagasabb iskolai végzettséget, amit egy nő akkoriban Magyarországon megszerezhetett. Pedig a fiatal lány nagyon érdeklődött a világ iránt, különösen a gyorsan fejlődő természettudomány nyűgözte le. Egy nem túl gazdag arisztokrata lány azonban túl sokáig nem ábrándozhatott ekkoriban: 18 éves korában Vilmát férjhez adták Szilassy György földbirtokoshoz. Szinte azonnal teherbe esett, s talán a nehéz szülés hatására kezdett érdeklődni a nőgyógyászat és az orvostudomány iránt. Érdeklődése nem csak otthon számított veszedelmes bolondériának. Nagyjából ekkor, 1864-ben Madách Imre akadémia székfoglaló beszédében kifejtette, hogy a nő életelve a férfitól való függés: „a nő korábban fejlődik, de teljes férfiú érettségre sohasem jut: könnyebben tanul és felfog, de híján van a teremtő géniusznak. Dilettáns marad és soha a művészetet és tudományt előre nem viszi.” Az otthon önmagát képző nő már 25 éves volt, amikor 1872-ben férje egy újságcikket olvasott fel neki arról, hogy Svájcban a nők előtt is megnyitották az egyetemek kapuit. Hugonnai Vilma még aznap összecsomagolt, és beiratkozott a zürichi egyetem orvosi karára. Nem engedték meg neki, hogy hatéves fiát is magával vigye, és sem férje, sem édesapja nem adott neki semmilyen anyagi támogatást. A grófnőnek ezért folyamatosan dolgoznia kellett a tanulás mellett, az egyetem klinikáján lett szülésznő és ápolónő. Gyerekét csak az iskolai szünetekben láthatta. 1879. február 3-án kiváló eredménnyel védte meg diplomáját, orvosi gyakorlatát egy zürichi kórház sebészetén folytatta. Gyors karrier várt volna rá Svájcban, de ő hazavágyott a fiához és1880 februárjában visszatért Magyarországra.