A fajtársain és egy kis aprón túl?
Áll a bál a Jobbikban, állítólagos Morvai-Vona konfliktust kellett az érintetteknek cáfolniuk, sőt, egyes hírek szerint a szélsőséges párt EP-frontemberét „árulónak” tartják, és végleg kegyvesztett lett a vezetés köreiben. Morvai Krisztina azért került a széljobb célkeresztjébe, mert belépett a Jobbik-kritikussá vált osztrák FPÖ új nemzetközi, euroszkeptikus pártszövetségébe. Amely ráadásul nyíltan iszlámellenes és Izrael-párti. A fordulatos történet az osztrák sajtóban is követhető.

Nincs és soha nem is volt könnyű dolga az euronáciknak. A Hírszerzőn a 2009-es EP-választás után megpróbáltuk nyomon követni a Jobbik és más szélsőjobbos alakulatok kínkeserves partnerkeresését, szövetség-alakításait, így arról is beszámolhattunk, hogy a Jobbik három EP-képviselője végül egyik frakcióhoz (pártcsaládhoz) sem csatlakozott, nem utolsósorban azért, mert korán elköteleződtek a nyíltan rasszista Brit Nemzeti Párt (BNP) mellett, amellyel aztán az euroszkeptikus képviselők végképp nem akartak együttműködni.

A holland konzervatív-liberális koalíciót azóta kívülről támogató, Geert Wilders vezette iszlámkritikus Szabadságpárt (PVV) eleve kikötötte, hogy nem közösködnek senkivel, „fasisztákkal” pláne nem, úgyhogy inkább maradtak a függetlenek padsoraiban. Wildersék az új páneurópai pártban sem vesznek részt, ami azért is érdekes, mert elvi alapon régóta, határozottan kiállnak a zsidó állam mellett, így a korábban nem kifejezetten zsidó- vagy Izrael-párti osztrák FPÖ (mint ismert, a néhai Jörg Haider kifejezetten arabbarát vonalat vitt, sőt, remek viszonyt ápolt Szaddam Huszeinnel és Kadhafi Líbiájával) velük szemben kifejezetten pálfordulónak tűnik.

Az irányváltás olyan jól sikerült, hogy a Morvait nyílt levélben kérdőre vonó kuruc.info immár „cionista” pártként kezeli az FPÖ-t. Morvait most még kímélik, de a MIÉP honlapja már őt is „zsidó származásúként” kezeli, ami természetesen „alkalmassá tette a párttagságra,” mármint az FPÖ-szervezte új pártszövetségben.

Izraellel az iszlám ellen?
De mi is történt? Tavaly ősszel elkezdték szervezni, idén pedig létrejött egy európai szintű nacionalista-euroszkeptikus párt (Morvai sugallatával ellentétben tehát pártról van szó, nem összekeverendő az Európai Parlamentben működő frakciókkal, így a velük részben átfedésben lévő Szabadság és Demokrácia Európájával), hogy felhívják a figyelmet a „centralizált európai szuperállam” veszélyeire. (2009-ben a Jobbik is megpróbált valami hasonlót létrehozni „Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége” néven, azóta sem hallani róla.) Az ezt előkészítő tavaly őszi, kétnapos bécsi széljobbos csúcstalálkozóra a francia Nemzeti Frontot, a bolgár Attakát és a magyar Jobbikot el sem hívták, Wilders pedig nem volt hajlandó elmenni.

Tény, hogy a European Alliance for Freedom (EAF, Szövetség az Európai Szabadságért) szervezetet EP-képviselők alakították, de elsősorban nem pártok, hanem egyének a tagjai. Az EP azóta pártként elismerte a brit UKIP-os Godfrey Bloom által elnökölt, máltai székhellyel működő EAF-et, így a csoportosulás az idén 370 ezer eurós támogatásra jogosult.

Ami pedig az irányvonalat illeti, Európa „nyugatos”, modernizálódó radikálisai jó ideje rájöttek arra, hogy az iszlám és a bevándorlás kérdéskörére felfűzhető a legtöbb minden, amit a világról hirdetnek, így például a török EU-tagság referendum útján történő megakadályozása. Ráadásul az iszlám-kritikához nem is kell különösebben (szélső)jobbernek lenni, lásd a libertárius Wilderst vagy a német szocdem bankár Sarrazint.

A fordulópontot az jelentette, amikor tavaly decemberben az európai radikális jobboldal néhány vezetője, köztük Strache (és tőlük függetlenül, de velük egy időben: Wilders) ellátogatott Izraelbe, hogy támogatásáról biztosítsa a zsidó államot a radikális iszlámmal szembeni harcában, sőt, e politikusok még Izrael jobboldali körökben is vitatott település-politikáját is megvédték. Az ott elfogadott Jeruzsálemi Nyilatkozat szerint a fundamentalista iszlám „totalitárius fenyegetést” jelent a zsidó-keresztény civilizáció értékei számára, Izrael viszont a térség „egyetlen valódi demokráciájaként” fontos partnere ezeknek a pártoknak (ezt a látogatás igen óvatos izraeli fogadtatása azért nem teljesen igazolja vissza). A nyilatkozat külön hangsúlyozza Izrael önvédelmi jogát az iszlamista terrorizmussal szemben.

A hazai politikai bomba idén július elején robbant, amikor Heinz-Christian Strache FPÖ-vezér közölte: üdvözli a „szabadelvű patrióta pártok” együttműködését az EAF keretein belül, ami szerinte „ideális kiegészítője” az EP-ben végzett munkájuknak. Igen ám, de a magyar Jobbikot ők nem látják szívesen ilyen keretek között, mivel álláspontjuk a belga Vlaams Belang-gal vagy a Svéd Demokratákkal szemben „nem felelnek meg a szabadelvűség gondolatának”, ezért is örül annak, hogy a velük együttműködő Morvai Krisztina nem tagja a Jobbiknak.

Az ismert náci portál azt is megpróbálta megtudakolni Morvaitól: „Mi a véleménye arról, hogy maga Strache és a szövetség belga pártjának egy képviselője Izraelben sajnálkozott a zsidók "szenvedései" fölött, helyeselve a palesztin területek megszállását?”, választ azonban hiába vártak tőle.

Egy csodálatos barátság vége?
Hogy eme nem érdektelen ideológiai váltást – és, ezzel szöges ellentétben, Morvai válogatott zsidó- illetve palesztinügyi megnyilvánulásait – tekintve az EAF miért pont őt, a Jobbik nem párttag listavezetőjét kérte fel együttműködésre, máig nem derült ki, hacsak nem magyarázat az, hogy jöhet bárki, csak legyen euroszkeptikus. Nyilvánvaló persze, hogy nem az Izraelhez fűződő viszony a szerveződés kulcskérdése, de Morvai szerepe így is, khm, érdekes.

Ugyancsak feltűnést keltett jobbikos körökben, hogy Strache közölte, a Jobbikkal mint párttal az FPÖ nem kíván partneri együttműködést – miközben az olasz Északi Liga vagy az újra előretörő francia Nemzeti Front már nem ilyen tabutéma számukra. Vona Gábor ezért igen sértődött levélben kérte számon Strachén, miért nevezte őket „szélsőségesnek” (nem tette, csak az ügyről beszámoló lapok) és miért próbálja Morvait „különválasztani a Jobbiktól” (nem próbálta, a nemzetközi kapcsolatokban járatos, jól kommunikáló Morvai önként lépett be az EAF-be).

Teljes joggal emlékezteti a Jobbik elnöke ugyanakkor Strachét a „pártjaink között az elmúlt években kialakult barátságos és jó viszonyra”, elvégre „regionális szervezeteink közötti kapcsolatok jöttek létre, amelyeket az FPÖ kezdeményezett.” „Szeretném emlékeztetni Elnök urat arra, hogy tavaly milyen nagyszerű élményben volt részünk, amikor az FPÖ vezetősége részt vett a Jobbik kampánynyitó nagygyűlésén” - írja Vona Gábor. A Jobbik elnöke nem alaptalanul kéri számon Strachén a kettős mércét sem, hiszen ha a Jobbik vállalhatatlan számukra, akkor miért közösködnek viszont Slotáékkal?

Aki kicsit is ismeri az osztrák párt történetét, tudja, hogy bár megvan a – kendőzetlen – véleményük a külföldiekről és az iszlámról, és korábban számos „barna” kapcsolatuk is volt, azért az a típusú nyílt cigányozás és zsidózás, illetve más kisebbségek elleni uszítás, amit a Jobbik művel, teljesen idegen tőlük, gazdasági programjuk pedig kifejezetten szociál-liberális. Sem az FPÖ-nek, sem a többi európai szélsőjobbos pártnak nincsenek paramilitáris gárdái, amikkel kisebbségeket fenyegetnének. A Jobbiknak nem véletlenül a brit BNP és a német NPD a legjobb barátja, hiszen a leszűkült nacionalizmus, a fajgyűlölet, az Amerika- és Izrael-ellenesség, az antiglobalizmus és az antikapitalizmus leginkább ezeket jellemzi.

Ezzel együtt 2009 novemberében Andreas Mölzer, az FPÖ alelnöke még külön megerősítette a Jobbik-közeli Barikád portálnak, hogy „lehetőség van a szorosabb együttműködésre a Szabadságpárt és a Jobbik között. Mindkét párt nagyon hasonló ideológiát képvisel, főleg az EU-szkepticizmusban és a tömeges bevándorlás elutasításában is egyezik a véleményünk.” Hogy miben nem, arra Mölzer nem tért ki.

2010 januárjában Strache még Bécsben fogadta a Jobbik küldöttségét, majd pár nappal később ők látogattak Budapestre, a Jobbik kampánynyitójára. Nem tudni, hogy ott mit láthattak, márciusban ugyanis az FPÖ-elnök már tagadott bármiféle együttműködést a két párt között. (A pártot folyamatosan nyomon követő kitűnő bécsi magyar újságíró, Karl Pfeifer teljes joggal nevezte "hazugságnak" e kijelentést.)

Mindenesetre tavaly áprilisban Mölzer is már nyíltan beszélt a bécsi Die Pressének: a Jobbikkal szerinte „inkább nehéz” az együttműködés, aminek az oka „a dolgok, amelyeket a Jobbiknak tulajdonítanak, antiszemitizmus és cigányellenesség”. Mölzer ugyanakkor hozzátette, hogy mielőtt végleges ítéletet alkotna, „szeretné saját maga megvizsgálni, mi igaz ezekből a vádakból”, és „nem baloldali és fősodorbeli sajtóorgánumok ítéletére hagyatkozni.” Úgy tűnik, megtette.

Forrás: Link