Nimród bölcseinek jegyzőkönyve

I.

A magyar őstörténet az ókori világtörténelem egyik legnagyobb és legtitokzatosabb

problémája, talán éppen kulcsproblémája és valami köze kell legyen az emberi nem első

magas kultúrájához és annak földgolyónkon való elterjedéséhez.

Ugyanis egymástól távol eső helyeken magyar nyelvemlékek találhatók és ez olyan tény,

amit kétségbe vonni nem lehet.

Ezek a helyek a következők: 1. Magas-Ázsia hegyvidéke, 2. A Távol kelet, 3. Az Aral-tó

környéke, 4. az Indus völgye, 5. Dél-Mezopotámia, 6. Dél-kelet Afrika, 7. A Kaukázus

hegyvidéke, 8. a mai Török- és Görögország és 9. az amerikai kontinens középső része, hogy

csak a legfontosabbakat említsük.

A magyar nyelvemlékeknek ilyen távoli pontokon való kétségtelen feltűnéséből valami

nagyon fontos dolog következik: a magyar nép és a magyar nyelv problémája nemcsak

magyar probléma, hanem egyidejűleg sok más nemzeté is, amelyek történelmük hajnalán

eddig még ki nem derített módon hatalmas magyar tömegeket olvasztottak magukba.

Az előbbi felsorolás még azt is jelenti, hogy a megnevezett helyeket nem kiinduló

pontoknak, vagyis nem őshazáknak kell tekinteni, hanem végállomásoknak: egy korai

területről, a valódi őshazából a szélrózsa különböző irányaiba kirajzott magyar nép hiteles

részeinek.

A messze került magyar néprészek, amennyiben ma már nem magyarok, az „elveszett

magyar törzsek” csoportját alkotják, amelyek kultúrhivatásukat új helyükön betöltve,

beolvadtak a környező népekbe, avagy velük keveredve új népeket, új nemzeteket hívtak

életre.

A régi kelet kultúrnyelve magyar volt és ezt a nyelvet ott a köznép, az állami és egyházi

szervek a Krisztus előtti évezredekben rendszeresen használták, beszélték és írták.

Ebben az őshazában a magyar népek államalkotói minőségben, uralkodó jellegben

szerepeltek és ők alkották meg csodálatos géniuszukkal az emberiség első magas kultúráját.

II.

A turáni népfaj úgy keletkezett, hogy Kr.e. több mint tízezer esztendővel, amikor az addig

vízzel borított Turáni Alföld száradni kezdett, a víztől elhagyott területekre népek vándoroltak

be és ezekből egy új népfaj állott elő, a turáni.

Kr.e. 8 ezer esztendővel Tán lakói már nagyon elszaporodtak ezért a területben és számban

is erősebb keletiek megtámadták a nyugatiakat és menekülésre kényszerítették őket. A nyugat

turániak végül is átkeltek a Kaukázuson és az Ararát hegység körül telepedtek le. Szállásaik

itt a Tigris völgyében lenyúltak Ninivéig, a mai Mosulig, a Földközi tenger partján pedig a

föníciai Tyrusig, amely várost ők alapították és azt sziklatalaja miatt Csórnak nevezték el.

{Mózes I. 13-10.} Sőt egy részük Egyiptomba is átvándorolt. Nevezetesebb szállásaik voltak

még: Arad, Árvád, és főleg a mai Aleppo helyén épült Árpád, amely Kr.e. a 8-ik században

rövid időre a székhelye is volt a birodalomnak.

 

Firduzi perzsa költő szerint a turániaknak az Isten után a hold és a kos volt vallásos

tiszteletüknek a tárgya és eme két égi jelenségről a Kos és Holdvilág birodalmának, magukat

pedig Kosiaknak nevezték el {azonos a Kusi vagy Kossák elnevezéssel}. Tudjuk azonban,

hogy a nép Földünk eme égitestét nem Holdnak, hanem Holdvilágnak mondja; sőt, mivel a

holdnap összetételét hónappá egyszerűsíti, joggal következtethetjük, hogy a holdvilágot is

már ők rövidítették hóvilágra, melyet aztán mások havilah-há alakítottak tovább. {Mózes I. 2-

10.}

A kosi birodalom, mintegy 7 ezer esztendeig állt fenn ezen a területen, amikor Kr.e. 728-

722 között IV. Salmanassar assyr király megtámadta és legyőzte az Árpádiakat {Kir.II. 18-

34.}, mire a Kosiak visszahúzódtak az Ararát mögé, az Arras és a Csarak völgyébe. Minthogy

ezen a területen az egész nemzet nem fért el, egy része, a finnek, az észtek és zürjének

kényszerűségből átmentek a Kaukázuson is.

Az Assyrok által megtizedelt és az említett népek elszakadásával még tovább gyengült

kosiak ettől fogva nem tényezők a történelemben. A Kr.e. harmadik század végén azonban

még ott vannak az Arras és Csarak mellett, mert a biblia {Mózes I. 2-13.} őket, mint ott

levőket említi meg. De ezidőtájt Seleucos, Nagy Sándor egyik alvezére, nagy birodalmat

alapít Elő-Ázsiában. E küzdelemben a kosiak ismét alul maradtak és ennek következtében a

harmadik században végleg elhagyták Elő-Ázsiát és a Kaukázuson túlra költöztek, ahol

néhány száz év múlva mint magyarok jelentek meg újra a történelem színpadán.

De érthetővé teszi a kosiak menekülését ismert természetük is, mely szerint történetük

folyamán sohasem ragaszkodtak úgy a földhöz, mint a szabadsághoz.

III.

A kosiak, előzőleg kiegészülvén a Becse-i (Beth-Seán korábban általuk elfoglalt helység

neve után) magyarokkal, nem vándoroltak ötletszerűen a Sármát síkságon és nem vándorlásuk

közben keresték az alkalmas helyet a letelepülésre, hanem azt már az előző hazában kijelölték

és a megszállás minden részletét előre megállapították. Hírnökeik, kémeik és kalandozó

csapataik már jóval az elköltözés előtt kerestek egy folyók és hegyek által védett helyet,

ahová előre kidolgozott menetrend szerint a legalkalmasabb időben elindultak és meg is

érkeztek. Ez a hely egy 80 ezer négyzetkilométerű háromszög, melyet két oldalról egy-egy

folyó, a harmadikról pedig egy magas hegység határol. A nagyobbik folyót a tátosok,

főistenükről Kámának, a kisebbiket rangban második istenükről Bélről Bélának, a hegységet

pedig Uralnak nevezték el, mivel hogy ez mint uralkodó magaslat emelkedik ki a síkság

közepéből.

A terület Magna Hungária néven is ismert.

Bent a háromszög közepe táján ma is van egy Kungur nevű hely. Így érthető meg az a

közismert tény, hogy az oroszok a magyarokat vengernek, a németek pedig ungárnak nevezik.

Kr.u. 862-ben, mikor a magyarok először érintkeztek a németekkel, még az ungur nevet

viselték. A magyarok uráli hazájukat Ung-nak, vagy Ungorországnak, ottani fővárosukat

pedig Ungvárnak nevezték. Ezért a mai Ung megye kicsinyített földrajzi másolata a Káma-

Béla-Ural háromszögnek.

A magyar elnevezés (Mózes I. Sodoma és Gomora városokról szóló elbeszélésére

hivatkozva) a Gomora szóból ered, ahol a becseiek előzőleg a Kanaániták elnevezése alatt

laktak, de a várost az ismert bibliai okok miatt elhagyták és Beth-Seánba költöztek.

Sodoma elnevezése: „sütő”, Gomoráé pedig: „gyönyörű”.

A magyar helynevekből megállapíthatjuk, hogyan lett Gomorából gyönyörű, mert vannak.

 

Gömör, Gyömrő és Gyömöre nevű helységnevek.

Károli Gáspár biblia fordításában (Ezékiel 38-6. és Jeremiás 20-3.) Gomorának és a

szomszéd városoknak a lakóit „gomarim”-nak vagy kissé elferdítve „magorim”-nak (Magor)

nevezték.

Valószínűleg, hogy a magor (esetleg olykor mágor) elnevezést sűrűbben használhatták,

mint az előbbit, mert a gomoraiak maguk is ezt a nevet fogadták el és vették fel, és döntő

katonai súlyuk miatt, az anyanemzettel való egyesülés után, a maguk által használt elnevezést

az egész nemzetre kiterjesztették.

A magyarok mintegy ezer évig éltek az uráli hazában. A megváltozott körülmények miatt

eredeti létszámuk megháromszorozódott. Az előázsiai helynevek csodás emlékezete,

amelynek bizonyítékait a mai hazában lépten-nyomon megtaláljuk, kétségtelenné teszi, hogy

az ungurok (magyarok) minden áron Szíriába akartak visszamenni, de előbb az arabok, majd a

törökök hadiszervezete reménytelenné tett minden kísérletet. Azért utoljára olyan földet

kerestek, ahol Szíriához hasonlóan hosszú a nyár, derült az ég és búzát, füvet, szőlőt terem a

talaj. Ezt a földet kalandozásaik során meg is találták a Kárpátok medencéjében.

Szabad átvonulásról azonban szó sem lehetett, mert tekintélyes katonai szervezettel bíró

államok (kazárok, szlávok, bolgárok, besenyők és kunok) működtek a kiindulási pont és a cél

között. A felsoroltak között a legnagyobb és leghatalmasabb a Kazár Birodalom volt, amely

állam azonban a 8-ik században hanyatlásnak indult és ez lehetővé tette a Kárpát medencébe

való bevonulást.

IV.

Harun-al-Rasid utóda, Mamun kalifa 825-ben döntő vereséget mért a kazárokra és ekkor a

katonailag meggyengült Kazária védekezési politikára tért át, sőt határainak őrzésére

zsoldosokat fogadott fel. Ügek fia Álmos 819-ben született és 893-ban hunyt el. Álmos

őstörténetünk kulcsa és döntő kérdése, mert az Álmos-komplexum felderítésével és

tisztázásával felgöngyölíthető egész őstörténetünk, de történettudományunk mindeddig csak a

rituális gyilkosság „tudományos” megállapításáig jutott el.

Árpád {840-907} Álmos fia, az európai történet egyik legnagyobb szabású és legidőtállóbb

alkotását hozta létre: Magyarország megalapítását. Árpád Kievben született, ahol egy

évtizedet töltött. Árpád gyermekeinek zöme a hatvanas években született. Név szerint ismert

fiai: Levente, Tarhos, Üllő, Jutás és Solt.

Árpád 890-ben veszi át apja után a család ősi törzsének, a Megyer törzsnek a vezetését, a

Nyék törzs vezetése egyeneságon megy Árpádtól Koppányig, a „somogyi vajdáig”, aki

egyben Istvánnak a nagybátyja.

A megváltozott hatalmi viszonyok miatt a kristályosodás a Megyer törzs körül indul meg

és végül egy vérszerződéssel megpecsételt törzsszövetségben csúcsosodik ki, mely

cselekmény egyben a legelső magyar alkotmány és a magyar nemzet születésének napja is. A

szövetségbe tömörült törzsek voltak: Megyer, Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Nyék és Kürtgyarmat.

A megalakult törzsszövetség igen komoly erő volt, amellyel a kor két európai

„nagyhatalma”, a két császárság feje. Bölcs Leó és Arnulf egyaránt számolt.

A törzsszövetség 5 vagy 6 évig tartózkodik az Etelközben. A „besenyő futásnak”

semmilyen valós történelmi alapja nincs. A magyarságnak mind a hét törzse támadó

kapacitásának teljes birtokában megérkezett rendeltetési helyére.

A vérszerződés után a hevenyészetten elhelyezkedett és addig össze nem tartozó törzsek

rendeződtek.

 

A törzsszövetség legexponáltabb határterülete a bolgár határvidék, és ott is az Alduna felé

eső terület volt.

A Kárpát-medence mint új elhelyezkedési lehetőség már évtizedek óta foglalkoztatta a

magyarokat.

Árpád első külpolitikai ténykedése az, hogy felveti Bizáncban egy, a bolgárok elleni

szövetség eszméjét. Ugyanakkor Arnulf, frank-római császár követe egy Szvatopluk közös

megrendszabályozására vonatkozó ajánlattal jelentkezik, amit Árpád azonnal el is fogad és

amelyik egy 892-ben végrehajtott kárpát-medencei hadjáratot eredményez. A hadjárat

befejezésekor megérkezik Bölcs Leó szövetségi ajánlata a bolgárok ellen. Árpád ezt az

ajánlatot is elfogadja és ezzel a kárpát-medencei bevonulásra az évek óta várt időpont

elérkezett.

Árpád a szövetségi ajánlat után összehívja a törzsek vezéreit és bejelenti a háborút.

Megszállja a kárpáti bolgár területeket, a Duna-Tisza között elszórt avar telepeket és a balkáni

területeken is megindulnak a hadműveletek. Ezek a csapatok a hadműveletek befejezése után

a Kárpát-medencébe áttelepült törzseikhez térnek már vissza.

Egyúttal 894 őszén megtörténnek az előkészületek az 1500-1800 km-es vándorút

előkészítésére is. Az út menetideje, folyóátkelésekkel, napi 25 km-es menetteljesítményt

számítva, mintegy négy hónap. Ez azt jelenti, hogy a tavaszi esőzések révén, május elején

azonnal indulni kell, mert a megérkezés után legalább egy hónapra van szükség a közeli télre

való felkészüléshez. Legelő szétosztás, téli tüzelő beszerzés, az őszi munkák elvégzése a

következő esztendőre, a törzseknek tehát, ha nem akarják éhínségnek kitenni magukat,

legkésőbb szeptember közepére rendeltetési helyükre meg kell érkezniök. Mivel egy évi

termelés kiesik, minden elrakható élelmiszert tárolni kell a következő télre is. Járműveket kell

kijavítani, újakat csináltatni, a nyájakat, csordákat össze kell vonni, húst kell konzerválni,

lisztet előre beőrölni, minden nélkülözhetőt elcsomagolni az indulásra. Biztosítani

folyamatosan a víz és só szükségletet. A harcosoknak is rendbe kell hozni a felszerelésüket. S

mindezt egyetlen tél folyamán. Félmillió ember egy közel 2000 km-es úrnak csak úgy

improvizálva nem indulhat neki. Ez egyszerűen lehetetlen. Itt az a meglepő, hogy ez idáig

még egyetlen vezérkari iskolát végzett katona sem akadt, aki a „besenyő futás” felől a naiv

„történettudósokat” felvilágosította volna.

Mindenesetre 895 tavasza elérkezett és 895 őszén a hét magyar törzs elfoglalta kijelölt

helyét és ott éhínség nélkül kitelelt és 896-ban megkezdte mai napig tartó életét.

A nagyszabású művelet végrehajtásában különösen a helyben lakó avarok és székelyek

jelentettek nagy segítséget, akikkel az érintkezést Árpád állandóan fenntartotta. Árpád

diplomáciai erőfeszítései mind a bizánci, mind a frank-római császári vonalon történelmi

tények. A bolgár hadjárat és a honfoglalás egyetlen összefüggő akció. Cél: A Kárpát-medence

keleti felének birtokba vétele és ez teljes mértékben sikerült.

Bármelyik más nemzet történettudománya erről a mindennél fontosabb hadjáratról és

Árpád diplomáciai és hadvezéri teljesítményéről hadtörténeti könyveket produkált volna.

A honfoglalás egészéről önálló magyar hadtörténeti mű azonban mindezideig nincs.

V.

Mihelyt a vonuló csoport túlhaladt a Kárpátokon, azonnal megkezdte a települést. Amerre

ez a csoport vonult, mindenütt ott találjuk Becsét, a Jordán-völgy egykori híres és

dicsőségteljes városát. Nagybecskerek, Kisbecskerek, Törökbecse, Óbecse, Dunavecse,

Szigetbecse, Pécsei, Becsehely és Becsmen, világosan jelölik és mutatják a dunai csoport.

 

útirányát. A vereckei csoport becsei különítménye pedig, amely Árpád testőrségét volt hivatva

szolgáltatni, Tiszabecsén és Bessén telepedett le. A két csoport Csepel szigetnél találkozott és

kétségtelen, hogy Árpád Szigetbecsén ütötte fel sátorát és ez volt a Magyar Birodalom első

székvárosa.

A tátosok töltvén be az összes tisztségeket, természetes, hogy községek alapításánál és

földosztásnál elsősorban önmagukról gondoskodtak és így a föld legnagyobbrészt a tátosoké

lett. Így alakultak ki a nagy papi birtokok, amelyek a tátosok kiirtásakor természetszerűleg

szálltak a keresztény papokra.

Ra isten tiszteletét bizonyítják a következő községek: Rad, Rád, Rada, Rados, Radonovác,

Radince, Radna, Ráth és Rátót.

A holdisten emlékét hirdetik: Holdvilág, Hódas, Hódosfalva és Hódász.

Keddnek szentelt helynevek voltak: Tardoskedd, Göd és Gyüd.

A bálimádás túlnyomóságát egész sereg falu neve mutatja: Bálványos, Bél, Bélád,

Magyarbél, Bélvata, Bélapátfalva, Bakonybél, Ipolybél, Pélmonostor és Felsőpél.

Adón isten nevét viseli: Dunaadony, Tiszaadony, Éradony, Nyíradony.

Őstőr vagy Istár istennőnek volt szánva: Alistál, Fölistál, Assztonyfa, Asszonyfalva,

Asszonynép, Eszterháza, Esztergom, Eszteregnye.

Kámán emlékét őrzi: Kámon, Kám, Kálmáncsa.

Kámánra vonatkozólag azért találunk ilyen kevés helynevet, mert ennek az istennek az

oltárai nem községekben, hanem a szent ligetekben voltak felállítva. Így Cegléd, Szentgál és

Öcs határában ez ma is kimutatható. Ezenkívül természetes, hogy mivel a tátosok Kámánt

tartották fő istennek, a keresztény papok ennek emlékét igyekeztek elsősorban

megsemmisíteni, amit legkönnyebben úgy véltek elérhetni, hogy a Kámán községek nevét,

miként Kámán napét, Szombattá változtatták. Megcáfolhatatlanul bizonyítja ezt Szombathely

példája, amely város nevét a keresztény papoknak sikerült annak idején Kámánról

Szombathelyre változtatniuk, de a nép a város egy részét ma is Kámonnak nevezi. Azért

bizonyos, hogy minden község, amelynek nevében a szombat szó benne van, eredetileg

Kámán volt.

A keresztény papok minden pogány istenre vonatkozó helynevet ilyen módon akartak

eltüntetni, de szerencsére eleinte kevesen voltak és kezük nem ért el mindenhová, később

pedig szlávok és alacsony műveltségű emberek lévén, nem értették, hogy mit is jelentenek

azok a nevek. Nyilvánvaló, hogy eredetileg Ra istenről volt elnevezve minden község,

amelynek nevében a „vásár”, Bálról, amelyikben a „szerda”, és Istárról, amelyikben a

„péntek”, vagy a „boldog asszony” szó benne van.

A 13. században divatba jött az egyházban a szentté avatás, ettől kezdve a községek

védőszenteket kaptak, akikről nevezni is kezdték őket. Természetesen ennek a szokásnak is

első sorban a pogány vallás emlékeit őrző helynevek estek áldozatul.

A radvány és bálvány nevekkel kapcsolatban tudni kell, hogy mint az angol „wane” szó

bizonyítja, a ván ős eredetű iráni szó, mely fogyást, halványulást jelentett: ebben az

értelemben átvétetett a turáni nyelvekbe és ilyen jelentéssel meg van a magyar nyelvben is

„ványadt” alakban; de az ősmagyar nyelv használta ezt a szót átvitt értelemben az élettelen

emberi alak, vagyis a mai szobor jelzésére is. Radványban tehát Ra-, Bálványos községben

Bál-, Öttevényben {Istár-ván} Istár-, Dévényben és Dévaványán pedig Déva gonosz lélek

szobra állt kőből, vagy fából faragva. A kapubálvány szó viszont elárulja, hogy a régi

magyarok a kapukat tartó oszlopok végére egy-egy bálfejet faragtak. Ennek a kapubálványnak

hivatalos dogma szerint ugyanazon célja és jelentősége volt, mint az assyr királyok kapuiban

felállított emberfejű és oroszlántestű szárnyas kőszobroknak: védték a házat minden

ellenségtől, főleg a betolakodni akaró rossz lelkektől, a déváktól.

Rátót jelenti Ra isten papját. A tót szó u.i. nem más, mint a tauta, vagy tautó, a mai tudós

szó összevont alakja, melyet a kosi nép már Kr.e. 5 ezer évvel is így rövidítve használt, amit

 

az egyiptomi Tóth isten neve bizonyít. De e szót a Debrecen vidéki nyelvjárás ma is tautnak

mondja. A tót szóból lett a tátos. Szent István korában ugyanis az egész tátos kaszt felnőtt

tagjait kiirtották és a keresztény papságot egy rövid német korszak után kizárólag szlávokból

toborozták: a magyar nép előtt tehát minden tót szláv lévén, a tót szót átvitte az összes hazai

szlávokra. A Tót nevű családok ősei e szerint nem szlovákok voltak, mint általában hiszik,

hanem tátosok, azaz papok.

A községek elnevezésénél megemlékeztek a tátosok az ősi kos istenről és a birodalom régi

nevéről is, így kapta nevét Kocs, Kocsárd és Kösd. De ezenfelül ez a szó személynévként is

használtatott és mint ismeretes, a Szerbia ellen 950. körül harcoló magyar sereg vezére is Kus

volt.

A tátosok azonban nemcsak a zend és a föníciai vallás alakjait örökítették meg a

helyneveikben, hanem áthozták ide Elő-Ázsia talán valamennyi városának, tartományának,

folyójának, hegységének és főembereinek neveit is. Ezekből néhány példa:

 

 

{X} A Nyitra név fordítottja a jordán szónak. E város Nitrava alakban egy Kr.u. 871-ben kelt

iratban már szerepel, mint egyesek állítják. De ennek az iratnak csak egy tizenegyedik

századbeli másolata van meg a bécsi cs. levéltárban, amelynek bizonyító erejét kétségbe kell

vonnunk, annál is inkább, mivel a nitrava szó szlovákul nem jelent semmit.

{XX} A magyar nép körében még ma is használt a következő mondás: annyira van, mint

Makó Jeruzsálemtől.

Ennek a szólamnak nagy őstörténeti jelentősége van, melyet azonban ma már alig

ismernek.

Maakah vagy Makó egyik fontos állomása volt az Egyiptomból Gázán és Jeruzsálemen át

Ninivébe és Babilonba vezető karaván útnak. Mivel a város a sivatag szélén feküdt, a

karavánok jövet is, menet is hosszabb pihenőt tartottak és a sivatagi útra magukat vízzel és

élelemmel ellátták. Makó 160 kilométerre van Jeruzsálemtől, azért a karavánok ezt a

távolságot mértékegységül használták és háromnapi járóföldet értettek alatta.

{XXX} A Balatont a honfoglaló magyarok, mint a Gennesárral azonos nevű Kenése falu

elhelyezkedése mutatja, azt először Kenései tónak nevezték. Valamivel később egy Baladán

nevű úrtól, aki a tó mellett nagy birtokot és vele együtt a tóból is nagy részt kapott, e tó a

Baladán tava nevet nyerte. Hasonló kifejezéssel ma is találkozunk ott: így lehetséges, hogy

Vörös Berény határában a Balaton egy partrészletét ma is Buda-tavának nevezik.

Hunfalvi a Balaton szót a szláv blato-ból {mocsár} származtatja. {!?}

De nemcsak községek, hanem azok határrészeinek, vagy dűlőinek nevében is sok ősvallási

és őstörténeti adatot találunk. Példa erre Szentgál község határrészeinek elnevezése, melyek

az ottani ref. lelkészi hivatalban levő, egészen II. Endre koráig visszanyúló okiratok tanúsága

szerint

 

szerint már a nevezett király idejében is ugyanazok voltak, mint ma.

Az ősvallásra vonatkoznak: Kámán berek, Kámán kút és Boncsod.

Előázsiai helynevek emlékei: Üsti hegy, Mecsek hegy, Nyirma domb, Hajag hegy, Gellapatak.

Tobán, Hermán, Luca, Pankozda, Hornod, Csurgó patak

és Panasok.

Szíriai család-, főleg királyi neveket őriznek: Gál, Gogyor, Barkutszéki.Mögszék.

E nevekkel kapcsolatban némi magyarázat szükséges;

Kámán berek egy magaslaton terül el, gyönyörű kilátással a hegyekre és falvakra. Benne a

tátosok Kámán istennek fehér lovakat áldoztak. Boncsod és Kámán berek közelében

honfoglalás kori boncok birtoka volt.

Üsti hegy a Káspi tenger keleti partján levő Ustra, a turáni haza egyik részére emlékeztet.

Mecsek a Kaukázus hegység délnyugati csoportjának emlékét őrzi.

Nyirma domb a jordánvölgyi Nimrah, Beth-Nimra {Párduc háza, innen a Nemere szél neve

is} nevét viseli, amely város arról nevezetes ma is, hogy a domb alatt, amelyen épült, a száraz

Palesztina leggazdagabb forrásai fakadnak. A szentgáli nyirmadomb alja is tele van bugyogó

forrásokkal és csörgedező patakokkal.

A Hajag hegy és a Gella patak eredetileg Galilla, vagy Gella nevet kapták: idők múltával

azonban a patak neve Gella, a hegyé pedig Gaja lett. Ezen utóbbin a népnyelv fordított egyet

és így a gaja-ból ajag lett, végül Hajag formálódott. Mint a tatárországi Dzselala helynév

bizonyítja, a Gella, vagy Galla név turáni eredetű és a Galilea nevet a kosiak adták Észak-

Palesztinának.

Tobán a kaukázusi Tubái, Hennán a híres Hermon hegy, Pankozda pedig Pehod emléke.

Hornod nem más, mint Hamath, vagy Hámod az ős haza, azaz Szíria magyar neve.

Csurgó forrás és patak itt az őshaza Csarak nevű folyóját képviseli.

A Szentgál szóban a Gaál, előkelő föníciai és babiloni személynév {lásd Bírák 9-26.},

eredetileg a Hold isten feleségének a neve és semmi köze nincs a nyugat-európai kelta, gall,

gael vagy gallen szavakhoz.

Gogyor Gog-, Barkutszéki Barkós- {Ezsdr. 2-53.}, Mögszék, Magog nevű régi magyar

királyok nevét és emlékét őrzi.

Az előázsiai helynevek fenti bemutatása nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a gyűjtemény csak

egy részét képezi azoknak a helyneveknek, amelyek Szíriából a mai hazába áthozattak, mert

egyrészről az összes szíriai községek neveit ma már nem ismerhetjük, másrészről pedig a mai

helynevek nagyrésze a több ezer éves nyelvfejlődés folytán olyan elváltozást szenvedett, hogy

bennük a szíriai helyneveket sok esetben már felismerni alig lehet.

Ezen gyűjtemény azonban minden elfogulatlan embert meggyőzhet arról, hogy mindazon

helyneveink, amelyek eredetét egyéb módon könnyen és világosan megfejteni nem tudjuk,

Szíriából származnak: továbbá, hogy téves, felesleges, sőt a magyar kultúrában méltatlan is az

a törekvés, mely minden érthetetlen helynevünkben szláv eredetet szimatol.

Lehetséges, hogy a fenti összeállításban egyesek a következtetésekkel nem értenek egyet,

de ez magát a lényeget, az Őshazák mellett felhozott bizonyítékok értékét nem érintheti. Ezzel

a tátosok akár szándékosan, akár véletlenül, ezekkel mentették meg a magyar nemzet

tízezeréves történetét, vallását, kultúráját az enyészettől.

Ha a Szíriából áthozott földrajzi és vallási helynevek eloszlását a térképen megvizsgáljuk,

tisztán áll előttünk, hogy nincs Magyarországnak egyetlen vidéke, zege vagy zuga,

amelyekben e nevek valamelyikét meg ne találnánk. Miután pedig bizonyos, hogy e helyek

mind honfoglalás kori települések: kétségtelen, hogy a honfoglaló magyarság nagyszámú,

hatalmas nemzet volt, mely rögtön meg tudta szállni az egész országot. Szlavóniát és a Morva

mezőt is beleszámítva. Ezt a tényt különben Bölcs Leó is megerősíti, mondván: a magyar

nagyszámú nép.