15. JEGYZŐKÖNYV
Egynapos államcsínyek világszerte. Kivégzések. A gój-szabadkőművesség jövőbeni sorsa. A hatóság misztikuma. Szabadkőműves páholyok szaporodása. Szabadkőműves bölcsek központi kormánytestülete. Az Azev-taktika". Szabadkőművesség, mint az összes titkos társaság vezetője. A nyilvános dicséret jelentősége. Kollektivizmus. Áldozatok. Szabadkőművesek kivégzése. A törvény és hatóság presztízsének hanyatlása. A mi helyzetünk, mint a Kiválasztott Nép. A törvények világossága és rövidsége a jövő királyságában. A paranccsal szembeni engedelmesség. Hatalommal való visszaélések elleni intézkedések. A büntetések súlyossága. A bírák korhatára. A hatósági közegek és bírák liberalizmusa. Az egész világ pénze. A szabadkőművesség abszolutizmusa. A fellebbezéshez való jog. A jövőbeni "uralkodó" hatalmának patriarchális "külső megnyilvánulása". Az uralkodó dicsőítése. Az erős joga, mint az egyetlen jog. Izrael királya. A világ pátriárkája.

Ha majd mindenütt ugyanarra a napra előkészített államcsínyek segítségével végérvényesen felállítottuk királyságunkat, miután végképp nyilvánvalóvá lett minden fennálló kormányforma értéktelensége (s addig még nem kis idő fog elmúlni, talán egész évszázad is), feladatunknak fogjuk tekinteni, hogy gondoskodjunk arról, hogy ellenünk ne kerülhessen többé sor összeesküvésekre. E célból irgalmatlanul ki fogunk végeztetni mindenkit, aki fegyvert fog azért, hogy szembehelyezkedjék hatalomra jutásunkkal. Ugyancsak halállal fogjuk büntetni bármilyen új titkos társaságfélének az alapítását és szervezését. A már fennállókat ismerjük, ezek szolgálnak és szolgáltak minket, ezután azonban fel fogjuk oszlatni őket és tagjaikat Európától távol eső földrészekre fogjuk száműzni. Ugyanígy fogunk eljárni azokkal a nemzsidó szabadkőművesekkel is, akik túl sokat tudnak. Azokat közülük, akiket valamilyen okból megkímélünk, a száműzetéstől való állandó félelemben fogjuk tartani. Törvényt fogunk hozni, amely a titkos társaságok minden volt tagját Európából, uralmunk középpontjából való száműzetéssel fenyeget.
Kormányunk döntései véglegesek, megfellebbezhetetlenek lesznek.

A gój társadalmakban, amelyekben elültettük és szilárdan megalapoztuk az egyenetlenség és ellenkezés szellemét, a rend csak irgalmatlan rendszabályok alkalmazásával állítható helyre, melyek kifejezésre juttatják az államhatalom ellenállhatatlan erejét: nem szabad tekintettel lenni az esetleg elbukó áldozatokra, ők a jövőbeli jólétért szenvednek. Ennek a jólétnek a megvalósítása kötelessége minden kormánynak, amely működését nemcsak előjogokkal, hanem kötelezettségek vállalásával is igazolja. Az uralom szilárdságának legfőbb biztosítéka a hatalom nimbuszának megerősítése, ilyen nimbusz pedig csak a hatalomnak oly tiszteletet parancsoló hajthatatlanságával teremthető meg, amely magán hordja a misztikus okokra - Isten akaratára-visszavezetendő sérthetetlenség jelképeit. Ilyen volt még nem is olyan régen az orosz autokrácia, amely egyetlen komoly ellenfelünk volt a világon, nem számítva a pápaságot. Gondoljunk Sulla példájára, akinek a haja szálát sem görbítette a vérrel áztatott Olaszország, pedig azt a vért ő ontotta: Sullát a nép istenítette éppen a hatalma miatt, noha darabokra tépte a népet; félelmet nem ismerő visszatérése Olaszországba sérthetetlenséggel övezte. A nép nem nyúl hozzá ahhoz, aki merészségével és lelkierejével hipnotizálja.
Közben azonban, amíg hatalomra nem jutunk, ellenkező módon fogunk eljárni: a világ minden országában szabadkőműves páholyokat fogunk életre hívni és szaporítani; azokba be fogjuk vonni mindazokat, akik kimagasló szerepet visznek a közéletben vagy esetleg vihetnek, ugyanis ezek a páholyok lesznek legfőbb hírszerzési központjaink és ezeken keresztül fogjuk leginkább érvényesíteni befolyásunkat. Az összes páholyt központi igazgatóság alá fogjuk helyezni, amely a mi bölcseinkből fog összetevődni; erről kizárólag mi fogunk tudni, mindenki más előtt ismeretlen lesz. A páholyoknak meglesznek a maguk képviselői, akik arra szolgálnak majd, hogy palástolják a szabadkőművesség előbb említett igazgatóságát, és hogy kiadják a jelszavakat és utasításokat. Ezekben a páholyokban fogjuk megkötni azt a csomót, amely összeköti egymással az összes forradalmi és liberális elemet. Ezek valamennyi társadalmi rétegből kerülnek majd ki, így tudomásunk lesz a legtitkosabb politikai összeesküvésekről is, és azok irányítása már kitervezésük napjától kezdve a mi kezünkben lesz. A páholytagok között lesz a nemzetközi és nemzeti rendőrség úgyszólván minden ügynöke, az ő szolgálatuk ugyanis pótolhatatlan számunkra, amennyiben a rendőrség abban a helyzetben van, hogy nemcsak a maga külön rendszabályait alkalmazhatja az ellenszegülőkkel szemben, hanem a mi tevékenységünket is palástolhatja és ürügyeket szolgáltathat elégedetlenségre, stb. Titkos társaságokba legkészségesebben szellemi foglalkozásúak, karrieristák, többnyire könnyelmű emberek lépnek be, általában olyanok, akiket nem lesz nehéz kezelnünk és felhasználnunk arra, hogy mozgásba hozzák annak a gépnek mechanizmusát, melyet mi eszeltünk ki. Ha megrázkódtatás éri a világot, ez azt fogja jelenteni, hogy fel kellett kavarnunk, hogy megbontsuk túl nagy összetartását. Ha azonban bárhol a világon összeesküvést szőnének, annak élén senki más nem fog állni, mint legmegbízhatóhb szolgáink egyike. Magától értetődik, hogy nekünk és senki másnak kell irányítanunk a szabadkőműves tevékenységet, mert mi tudjuk, merre vezetünk, mi ismerjük minden történés végső célját, míg a gójok semmit sem tudnak ezekről a dolgokról, még a cselekvés közvetlen hatását sem ismerik; rendszerint beérik azzal, hogy elképzeléseik megvalósításával pillanatnyilag kielégítsék önteltségüket, és észre sem veszik, hogy elgondolásaik soha sem vezethetők vissza saját kezdeményezésükre, hanem a mi sugalmazásaink eredménye...

A gójok vagy kíváncsiságból lépnek be a páholyokba, vagy abban a reményben, hogy azok segítségével nekik is jut valami a közös koncból, egyesek meg azért, hogy alkalmuk legyen megvalósíthatatlan és megalapozatlan álmodozásaikról nyilvánosság előtt beszélni; szomjaznak a siker és taps után, melyek osztogatásában rendkívül bőkezűek vagyunk. A sikert azért engedélyezzük nekik, hogy kihasználjuk a siker okozta önteltségüket. Ez ugyanis lassan hajlamossá teszi őket arra, hogy magukévá tegyék sugalmazásainkat, miközben nincsenek is tudatában azoknak és teljességgel meg vannak győződve arról, hogy gondolataik saját csalhatatlanságukból fakadnak s meg nem eshetik velük, hogy kölcsönvegyék másokéit... Önök el sem tudják képzelni, hogy önteltségükben a legbölcsebb gójok is akaratlan naivitásnak milyen állapotába hozhatók s ugyanakkor milyen könnyű elvenni a bátorságukat a legkisebb kudarccal is, legyen az akár csak a megszokott taps elmaradása, és szolgai megalázkodásra késztetni őket új sikerek kilátásba helyezésével. Amennyire a mieink megvetik a külső sikert és csak azt nézik, hogy keresztülvihessék terveiket, annyira készek a gójok bármely tervet is feláldozni, csakhogy sikerük legyen. Ez a lelki sajátosságuk lényegesen megkönnyíti számunkra azt a feladatot, hogy céljainknak megfelelően irányítsuk őket. Látszatra tigrisek, lelkük azonban birkalélek, és fejük kong az ürességtől. Ráültettük őket annak a gondolatnak a vesszőparipájára, hogy az egyéniségnek fel kell olvadnia a kollektivizmus jelképes egységében.
Soha nem volt és soha nem is lesz annyi eszük, hogy ez a vesszőparipa nyilvánvalóan ellenkezik a természet legfontosabb törvényeivel, hiszen a természet a világ teremtése óta egymástól különböző egyedeket hoz létre, mégpedig pontosan azért, hogy egyéniségeket alkosson.
Ha sikerül a gójokat a bárgyú vakságnak ilyen magaslatára vinnünk, nem bizonyíték ez arra - méghozzá megdöbbentően világos bizonyíték -, mennyire fejletlen az ő értelmük a miénkhez képest? Főleg ez az, ami szavatolja sikerünket.
És mennyire előrelátók voltak a mi bölcseink a régi időkben, amikor azt mondták, hogyha az ember komoly célt akar elérni, nem szabad visszariadni semmiféle eszköztől és nem szabad megszámolni azokat, akiket a cél érdekében fel kell áldozni... Mi nem számoltuk a gój barmok ivadékainak áldozatait, persze a mieink közül is sokakat fel kellett áldoznunk, ennek árán azonban már most olyan helyzetet biztosítottunk a mieinknek a földön, amilyenről még csak nem is álmodhattak. Az, hogy aránylag kevés áldozatunk volt, megőrizte nemzetünket a megsemmisüléstől.

A halál minden ember életének elkerülhetetlen vége. Jobb ezt a véget azok számára siettetni, akik akadályozzák művünket, mint saját magunk, a mű megalkotói számára. Oly módon végzünk a szabadkőművesekkel - ha arra szükség van -, hogy azt a hittestvéreken kívül senki még csak nem is gyaníthatja soha; még halálos ítéletünk áldozatai maguk sem; valamennyien úgy halnak meg, mintha halálukat normális betegség okozná... Ezt tudva, félelmükben még a hittestvérek sem mernek tiltakozni. Ilyen módszerekkel a szabadkőművességen belül gyökerestől kiirtottunk minden ellenkezést rendelkezéseinkkel szemben. Miközben liberalizmust prédikálunk a gójoknak, a saját népünket és ügynökeinket feltétlen engedelmességre szorítjuk.
Befolyásunkra a lehető legkisebb mértékre korlátozódott a gójok törvényeinek végrehajtása. A szabadelvű törvénymagyarázatokkal megfosztottuk a törvényt tekintélyétől. A legfontosabb és elvi jelentőségű ügyekben és kérdésekben a bírák úgy döntenek, ahogy mi előírjuk nekik, és úgy látják az ügyeket, amilyen megvilágításba mi azokat a gój közigazgatás számára helyezzük. Ezt olyan személyek segítségével érjük el, akik - természetesen - a mi eszközéink, bár látszatra semmi közünk hozzájuk, továbbá újságnyilatkozatok vagy egyéb eszközök segítségével. . . Még szenátorok és magasabb állású közigazgatási tisztviselők is elfogadják tanácsainkat. A gójok teljességgel baromi eszüknél fogva képtelenek hasznát venni az elemzésnek és megfigyelésnek, még kevésbé képesek hasznosítani a maguk számára annak előrelátását, hogy egy kérdés bizonyos elintézési módjának mi lehet a célja.
Ez a különbség a gójok gondolkozási képessége és a mi gondolkozási képességünk között láthatóan fémjelzi azt a pozíciót, melyet mint a Kiválasztott Nép elfoglalunk, és magasabbrendű emberi mivoltunkat a gójok állati értelmével szemben. Szemük ugyan nyitva van, de nem látnak semmit maguk előtt és nem találnak fel semmit (legfeljebb talán anyagi dolgokat). Ebből világos, hogy a természet magajelölt ki minket arra, hogy vezessük és uraljuk a világot. Ha majd elkövetkezik nyílt uralmunk ideje, az az idő, amikor bemutathatjuk uralmunk áldásait, újjá fogunk alakítani minden törvényhozást. Valamennyi törvényünk rövid, világos, tartós lesz, mindenféle magyarázatok nélkül, úgyhogy mindenki tökéletesen meg fogja tudni érteni őket. A fő jellemvonás, amely végig fog vonulni rajtuk, az lesz, hogy engedelmességet követelnek parancsainkkal szemben, s ezt az elvet grandiózus tökélyre fogjuk vinni. Akkor aztán meg fog szűnni minden visszaélés, mivel mindenki - egészen a legalsóbb közegig - felelős lesz a legfőbb kormányhatalom képviselőjének. Az e legfőbb hatóságnak alárendeltek hatalmi visszaéléseit oly irgalmatlan büntetésekkel fogjuk sújtani, hogy nem akad majd senki, akinek kedve lenne túllépni hatáskörét. Szigorúan szemmel fogjuk tartani a közigazgatás tevékenységét, amelytől az államgépezet sima működése függ; ha ugyanis ebben hanyagság üti fel a fejét, ez mindenütt hanyagsághoz vezet; a törvényellenes eljárás vagy hatalommal való visszaélés egyetlen esetét sem fogjuk példás büntetés nélkül hagyni.
Bűntények eltitkolása, közigazgatási tisztviselők hivatali vétségeinek kölcsönös eltussolása - mindezek a bajok meg fognak szűnni a szigorú büntetés legelső példái után. Hatalmunk nimbusza megköveteli, hogy legfőbb tekintélyének egyéni haszon kedvéért történő legkisebb csorbítását is megfelelő, azaz kegyetlen büntetésekkel toroljuk meg. Azok, akikre lesújt a büntetés - esetleg nagyobb büntetés, mint amilyet megérdemelnek -, katonáknak fognak számítani, akik elesnek a közigazgatás harcmezején az államhatalom, elv és törvény kedvéért, melyek nem engedik meg, hogy az államkocsi gyeplőit tartók közül bárki is letérjen a közélet útjáról a maga privát mellékútjaira. Így például bíráink tudni fogják, hogy megsértik az igazságosság legfőbb elvét, valahányszor hajlamosak arra, hogy ostoba könyörületességet gyakoroljanak; a jogszolgáltatás arra való, hogy botlásokért kiszabott büntetésekkel példásan oktassa az

embereket, nem pedig a bíró lelki tulajdonságainak kinyilvánítására... Ilyen tulajdonságok kimutatása helyénvaló lehet a magánéletben, de nem a közélet terén, mely nevelési alapja az emberi életnek. Bíráink 55 éves korukon túl nem fognak szolgálatot teljesíteni, először azért, mert öreg emberek makacsabbul ragaszkodnak előítéletekhez és nehezebben tudják alávetni magukat új irányvonalaknak, másodszor pedig azért, mert ily módon biztosíthatjuk a bírói testület tagjainak rugalmas kicserélését, aminek következtében annál jobban meg fognak hajolni akaratunk előtt: annak, aki meg akarja tartani állását, vakon kell majd engedelmeskednie, hogy kiérdemelje azt.
Általában csakis olyanokat fogunk kiválasztani bírónak, akik pontosan tudják, hogy feladatuk abban áll, hogy büntessenek és alkalmazzák a törvényeket, nem pedig abban, hogy az állam nevelési tervének rovására a liberalizmus megnyilvánulásairól álmodjanak, amint sok gój manapság ezt képzeli feladatának. A személyek kicserélésének ez a módszere arra is szolgál majd, hogy szétrobbantsa a kollektív szolidaritást, és mindenkit hozzá fog kötni a kormány érdekeihez, mert sorsuk a kormánytól fog függeni. A fiatal bírónemzedéket arra a nézetre fogjuk nevelni, hogy megengedhetetlen bármiféle visszaélés, amely megzavarhatná az alattvalók között létesített rendet.
Manapság a gójok bírái kíméletesek mindenféle bűntény elbírálásánál, minthogy nincs helyes elképzelésük hivatásukról, mert a jelenlegi uralkodók a bírák kinevezésénél elmulasztják beléjük vésni a kötelezettségérzetet és nem teszik tudatossá bennük azt a feladatot, melyet el kell látniuk.
Ahogy a vadállat útjukra küldi kölykeit, hogy zsákmány után járjanak, a gójok jól jövedelmező állásokat juttatnak alattvalóiknak anélkül, hogy felvilágosítanák őket, milyen célra is létesítették azokat. Ezért döntik romlásba kormányaikat saját erőik, saját tisztviselőik tevékenységével.
Hadd vonjunk le kormányunk számára még egy tanulságot azokból az eredményekből, amelyekre az ilyen cselekvés vezet. Ki fogjuk irtani a liberalizmust kormányunknak mindazokból a fontos stratégiai állásából, amelyekkel az államrendszerünk számára szükséges alárendelt tisztviselők kiképzése összefügg. Ilyen állásokat kizárólag olyanoknak fogunk juttatni, akiket kitanítottunk a közigazgatási szolgálatra. Arra a lehetséges ellenvetésre, hogy az öreg tisztviselők nyugdíjaztatása sokba fog kerülni az államkincstárnak, elsősorban az a válaszom, hogy majd juttatunk nekik valamilyen privát munkát ahelyett, amelyet elveszítenek, másodsorban pedig meg kell jegyeznem, hogy a világ minden pénze a mi kezünkben fog összpontosulni, tehát nem a mi kormányunk az, amelynek tartania kell a költségektől.
Abszolutizmusunk minden tekintetben vaskövetkezetes lesz, s ezért minden egyes rendeletünkben tiszteletben fogják tartani és feltétlenül végre fogják hajtani legfelsőbb akaratunkat; ez figyelmen kívül fog hagyni minden zúgolódást, mindenfajta elégedetlenséget, és ezek bármilyen megnyilvánulását példás büntetésekkel el fogja fojtani. El fogjuk törölni a fellebbezési jogot. Ezzel kizárólag mi fogunk rendelkezni - vagyis azok, akik uralkodnak -, mert nem szabad megengednünk, hogy a nép arra a gondolatra jusson, hogy általunk kinevezett bírák helytelen döntést is hozhatnak. Ha pedig mégis előfordul ilyesmi, mi magunk fogjuk hatálytalanítani a döntést, egyúttal pedig olyan példás büntetést fogunk mérni a bíróra, amiért nem értette meg kötelességét és kinevezésének célját, hogy ez elejét fogja venni az ilyen esetek megismétlődésének... Ismétlem, mindig tudatában kell lennünk annak, hogy ismernünk kell tisztviselőink minden lépését; szorosan szemmel kell tartanunk őket, hogy a nép meg legyen elégedve velünk, ugyanis joga vanjó kormánytól jó tisztviselőket elvárni.
Uralkodónk részéről kormányunk patriarkális atyai gyámságnak fog látszani. Saját nemzetünk és alattvalóink atyát fognak látni benne, aki törődik minden szükségletükkel, minden lépésükkel, az alattvalók egymás közötti kapcsolataival éppúgy, mint az uralkodóhoz való kapcsolataival. Annyira el fogja tölteni őket az a gondolat, hogy semmiképp sem nélkülözhetik gondoskodását és irányítását, ha békében és nyugalomban akarnak élni, hogy istenítéssel határos hódolattal el fogják ismerni uralkodónk önkényuralmát, különösen ha arra a meggyőződésre jutnak, hogy tisztviselőink nem saját kényük-kedvük szerint járnak el, hanem vakon végrehajtják az ő parancsait. Örülni fognak, hogy mindent elrendeztünk életükben, ahogy bölcs szülők teszik, akik kötelességtudatra és engedelmességre akarják nevelni gyermekeiket. Politikánk titkai tekintetében ugyanis a világ népei mindig csak kiskorú gyerekek voltak, akárcsak kormányaik. Amint látják, jogra és kötelességre alapítom kényuralmunkat; a kötelességteljesítés kikényszerítésének joga egyenesen kötelezettsége az olyan kormánynak, amely alattvalóinak atyja. Megadatott neki az erősebb joga, hogy azt arra használja fel, hogy az emberiséget a természet által meghatározott rend, azaz az alárendeltség felé vezesse. A világon minden valamilyen alárendeltségi állapotban van, ha nem az embereknek van alárendelve, akkor körülményeknek vagy saját belső mivoltának, mindenesetben annak, ami erősebb. És így a jó érdekében mi leszünk ez az erősebb valami.
Habozás nélkül fel kell áldoznunk egyéneket, akik rést ütnek a fennálló rendben, a rossz példás megbüntetésében ugyanis nagy nevelési feladat rejlik.
Amikor Izrael királya a fejére teszi az Európa által felkínált koronát, a világ pátriárkája lesz. Azoknak a száma azonban, akiket szükségszerűen fel kell majd áldoznia, sohasem fogja elérni azoknak az áldozatoknak a számát, akiket a századok folyamán a gój kormányok nagyzási mániája, egymás közötti vetélkedése követelt. A mi királyunk állandó érintkezésben lesz az emberekkel, a szónoki emelvényről beszédeket fog intézni hozzájuk, amelyeknek híre még ugyanabban az órában el fog terjedni az egész világon.