5. JEGYZŐKÖNYV
Egy erős kormányközpontosítás létrehozása. A hatalomátvétel módszerei a szabadkőművesség által. Az államok közötti egyezségek lehetetlenségének okai. A zsidók "sorsának" állapota. Arany - az államgépezet motorja. A kritika jelentősége. "Kirakat"-intézmények. A szócsépléstől való elfáradás. Hogyan kell megragadni a közvéleményt. Az egyéni kezdeményezés jelentősége. A szuperkormány.

Vajon milyen kormányformát lehet adni olyan közösségnek, amelyekben mindenütt korrupció üti fel a fejét, ahol csak csalásszámba menő trükkök ügyes meglepetései taktikájával lehet gazdagsághoz jutni, ahol szabadság uralkodik, ahol az erkölcsösséget csak büntető intézkedések és szigorú törvények tartják fenn, nem pedig önként elfogadott elvek, ahol a hit és a haza iránti érzelmeket kitörölték kozmopolita meggyőződések? Milyen kormányformát kell adni ilyen közösségnek, ha nem azt a kényuralmat, melyet a későbbiek során fogok elmondani önöknek? Fokozatosan központosítani fogjuk a közigazgatást, hogy a társadalom összes erőit a kezünkbe kaparintsuk. Új törvények segítségével mechanikusan szabályozzuk majd alattvalóink politikai életének minden megnyilvánulását. Ezek a törvények egymás után vissza fogják vonni mindazokat az engedményeket és szabadságjogokat, amelyeket a gójoknak megadtak, és királyságunkat oly hatalmas arányú kényuralom fogja jellemezni, hogy bármikor és bárhol képes lesz elsöpörni minden gójt, aki tettel vagy szóval szembehelyezkedik velünk.
Azt fogják mondani nekünk, hogy olyan kényuralom, amilyenről beszélek, nem egyeztethető össze napjaink haladásával, én azonban bizonyítani fogom önöknek, hogy igenis összeegyeztethető. Azokban az időkben, amikor a népek úgy néztek fel a királyokra a maguk trónjain, mint Isten akaratának megnyilatkozására, zúgolódás nélkül alávetették magukat a királyok zsarnoki hatalmának; attól a naptól kezdve azonban, hogy tudatosítottuk bennük saját jogaikat, közönséges halandóknak kezdték tekinteni a trónon ülőket. Az Isten kegyelméből való királyi méltóság a nép szemében elvesztette minden jelentőségét, és amikor Istenbe vetett hitüktől is megfosztottuk az embereket, az uralkodói hatalom az utcára került s ott, mint köztulajdont, magunkhoz ragadtuk.
Ugyancsak kormányzásunk sajátosságaihoz tartozik a tömegek és egyének irányításának művészete, okosan alkalmazott elméletek és szószátyárkodás segítségével, a társadalmi élet szabályozásával és mindenféle más fogásokkal, melyekhez a gójok mit sem értenek. Kormányzási művészetünk elemzésen, megfigyelésen, ravasz számítás finomságain alapul, s nincs vetélytársunk az ezekben való jártasságban, nemhogy politikai tervek kieszelésében és az összetartásban. Ebben a tekintetben legfeljebb a jezsuitákat lehetne velünk összehasonlítani, de megtaláltuk a módját annak, hogy a nem gondolkozó tömeg szemében hitelüket rontsuk, mint nyílt szervezetet, miközben mi magunk titkos szervezetünket mindenkor homályban tartottuk. A világ számára valószínűleg mindegy lenne, hogy ki az ő legfőbb uralkodója, a katolicizmus feje-e vagy a mi kényurunk Cion véréből; számunkra, a Kiválasztott Nép számára egyáltalán nem mindegy.
Egy ideig talán sikeresen elbánna velünk a gójok összességének szövetsége: ettől a veszélytől azonban megóv bennünket a köztük uralkodó egyenetlenség, mely oly mélyen gyökerezik, hogy soha ki nem küszöbölhető. Felszítottuk és az elmúlt húsz évszázad során hatalmas arányúvá növeltük a gójok személyi és nemzeti ellentéteit. Ezért egyetlen állam sem kapna támogatást, ha fegyvert emelne ránk, mert mindegyiknek figyelembe kell vennie, hogy bármely ellenünk irányuló egyezmény nem lenne előnyös számára. Túl erősek vagyunk - nincs menekvés hatalmunk elől. A nemzetek még jelentéktelen megállapodást sem köthetnek anélkül, hogy abban titokban benne ne lenne a kezünk.
"Per Me reges regnant." (Általam uralkodnak a királyok.) És a próféták megmondták, hogy Isten maga választott ki bennünket arra, hogy uralkodjunk az egész világ felett. Isten megfelelő tehetséggel ruházott fel, hogy megbirkózzunk feladatunkkal. Ha volna a velünk szemben álló táborban szellemóriás, az még folytatná a harcot ellenünk, de az újonc nem vehetné fel a versenyt a rég meggyökeresedettel; a harc irgalmatlan lenne közöttünk, olyan harc lenne, amilyet még nem látott a világ. Bizony, szellemóriásuk elkésett volna. Az összes állam gépezetének valamennyi kerekét olyan erő hajtja, amely a mi kezünkben van, az államgépezeteknek ez a hajtóereje pedig az arany. A mi bölcseink által kieszelt közgazdaságtudomány réges rég királyi tekintélyt kölcsönzött a tőkének. Ahhoz, hogy a tőke akadálytalanul fejthesse ki működését, szabad keze kell legyen arra, hogy ipari és kereskedelmi monopóliumot létesítsen; ezt a világ minden részében már végre is hajtják láthatatlan kezek. Ez a szabadság politikai hatalomhoz fogja juttatni azokat, akik szerepet játszanak az iparban, és ez hozzá fog járulni a nép sanyargatásához. Manapság fontosabb lefegyverezni a népeket, mint háborúba vezetni; fontosabb előnyünkre kihasználni a lángra lobbantott szenvedélyeket, mint eloltani tüzüket; fontosabb átvenni és saját értelmünkben magyarázni mások gondolatait, mint kiirtani azokat. Vezetőségünk fő célja az, hogy kritikával megbénítsa a közvéleményt; hogy eltérítse az embereket a komoly gondolkozástól, mely arra irányulhatna, hogy ellenállást keltsen velünk szemben; hogy üres szavakkal folyó szemfényvesztő harc síkjára terelje a szellemi erőket.
A világ népei és az egyének is azonosítani szokták a szavakat a tettekkel. Megelégszenek a látszattal és csak ritkán ügyelnek arra, vajon beváltják-e a közéletben elhangzott ígéreteket. Ezért kirakatintézményeket fogunk életre hívni, melyek ékesszóló bizonyítékát adják majd annak, hogy mennyire szolgálják a haladást. Magunkra fogjuk ölteni az összes párt, az összes irányzat liberális arculatát, s ezt a liberalizmust szónokainkkal annyira agyon fogjuk csépeltetni, hogy ki fogják meríteni hallgatóink türelmét és meg fogják utáltatni velük a szónoklást.
Hogy kézben tartsuk a közvéleményt, azt össze kell zavarnunk oly módon, hogy addig és annyi egymásnak ellentmondó nézetnek adjunk hangot a legkülönbözőbb oldalakról, amíg a gójok el nem veszítik fejüket ebben a labirintusban és arra a meggyőződésre nem jutnak, hogy legjobb, ha az embernek egyáltalában nincs nézete politikai ügyekben, melyeket a közvélemény amúgy sem érthet meg, mert csak azok értik meg, akik irányítják a közvéleményt. Ez az első titok.
Kormányunk sikerének második titkos kelléke abban áll, hogy a lehető legnagyobb mértékben előmozdítsa a nemzetek rossz tulajdonságait, szenvedélyeit, annyira szaporítsa a társadalmi érintkezés szabályait, hogy az így előálló összevisszaságban senki se tudjon eligazodni s az emberek a végén meg se értsék egymást. Ez az eljárás abban is segítségünkre lesz, hogy viszályt szítsunk valamennyi pártban, hatálytalanítsunk minden kollektív erőt, amely még nem hajlandó behódolni nekünk, és elvegyük a kedvet mindenfajta egyéni kezdeményezéstől, amely bármiképp akadályozhatná ügyünket. Nincs nagyobb veszély, mint az egyéni kezdeményezés, ha tehetséggel párosul, többet érhet el, mint az emberek milliói, akik között elhintettük az egyenetlenség magvát. Úgy kell irányítanunk a gój társadalom nevelését, hogy ahányszor csak olyan helyzettel kerül szembe, amely egyéni kezdeményezőerőt igényel, kétségbeesett tehetetlenségben csüggessze le karjait. A cselekvési szabadságból eredő túlzott törekvések aláássák az erőket, ha összeütközésbe kerülnek mások szabadságával. Ebből az összeütközésből súlyos erkölcsi megrázkódtatások, kudarcok származnak. Mindezekkel az eszközökkel annyira ki fogjuk meríteni a gójokat, hogy kénytelenek lesznek oly természetű nemzetközi hatalmat felajánlani nekünk, amely lehetővé teszi majd számunkra, hogy minden erőszak alkalmazása nélkül fokozatosan megszerezzünk minden államhatalmat és szuperkormányt létesítsünk. A mostani uralkodók helyébe "kormányok feletti közigazgatás"-nak nevezett rémképet fogunk állítani, amelynek karjai harapófogóként fognak kinyúlni minden irányba, s melynek szervezete olyan nagy méretű lesz, hogy hatalma alá fogja hajtani a világ összes nemzetét.