8.       Beismerő vallomások

Láthattuk, a sokat idézett szemtanúk - mint Rudolf Vrba, Franz Blaha, Ellie Wiesel, Wilkomirski, Nyiszli - vallomásai semmiképp sem alkalmasak a zsidókon gázkamrában végrehajtott tömeggyilkosság akárcsak megközelítő bizonyítására. Ezért a hivatalos történetírás szívesen utal a tettesek számos beismerő vallomására. Hogy milyen körülmények közt jöttek létre ezek a beismerő vallomások, és milyen bizonyító erejük lenne egy jogállami bírósági eljárásban, bemutatjuk néhány példán keresztül.

8.1         Rudolf Höss

Auschwitz első lágerparancsnokának, Rudolf Höss-nek beismerő vallomása emberek milliói tervszerű, ipari méretű megsemmisítésének legtöbbet idézett "bizonyítéka". Aleksander Lasik lengyel történész a következőket mondta ennek a vallomásnak a jelentőségéről:

„Rudolf Höss, sokkal inkább, mint más lágerparancsnok, részese lett a történelemírásnak. A személy, aki Auschwitzot alapította és vezette, minden könyvben megjelenik, amely a zsidók II. világháború alatti sorsával foglalkozik."

Rudolf Höss magára vállalata a felelősséget 3 millió ember haláláért, akik parancsnoksága alatt 1940 és 1943 között Auschwitzban haltak meg. Bár Hössnek, mint egykori parancsnoknak sokkal inkább tisztában kellett volna lennie a láger halottainak számával, aláírt egy angol nyelven fogalmazott vallomást, amelyben a bevallott szám 30-40-szer magasabb a dokumentumokkal bizonyítottnál[49].

Hogy hogyan érték el a britek Höss vallomását, kínzóinak egyike, Rupert Butler 1983-ban megjelent könyvében érzékletesen írja le: Hösst három napig fizikai és pszichikai kínzásnak vetették alá, mielőtt egy 8 oldalas, angol nyelven géppel írott dokumentumot aláírt[50]. Minden jogász megerősíti, hogy az ilyen módon elért vallomás annyit sem ér, mint a papír, amire írták[51].

Egyes történészek mégis görcsösen ragaszkodnak a kínzással kicsikart vallomáshoz. Kétségbeesett mentési kísérletként rámutatnak Höss "memoárjaira", amelyeket állítólag kivégzése előtt lengyel fogságban írt. Ezeknek a ceruzával írt följegyzéseknek az eredetijét a mai napig nem vizsgálhatta meg független történész. Még Martin Broszat is, aki az emlékiratokat könyvként kiadta[52], csak a napló másolatát kapta kézhez. De még a másolatok alapján is fel kellett volna tűnnie egy lelkiismeretes kutatónak, hogy az állítólagos napló kézírása nem egyezik meg Hössnek (az aktákból és levelekből) ismert kézírásával[53].

Höss-sel kapcsolatban még egy megjegyzésünk van. Miért nem fogták perbe Nürnbergben, és miért szerepelt ott tanúként? Erre csak egyetlen logikus magyarázatot találunk. Höss-nek megigérhették, hogy ha tanúskodik maga ellen, akkor nem fogják perbe Nürnbergben. Az igéretet betartották... Hogy aztán a vasfüggöny mögött mi történt, különösebb jelentősége témánk szempontjából nincs. Figyelmesen olvasva egyébként Höss tanúvallomásai ébresztik a legkorábbi kételyeket a gázkammrákban. Höss kezdetben tusolófejekből kiáramló cianidgázokról beszél [54]. Később aztán ő is kiköt a ma hivatalos verziónál, a bedobónyilásokon át bedobott dobozoknál. Betetézi ezt aztán avval, hogy úgy fogalmaz, kezdetben bedobónyílásokon át dobták be a Zyklon B-t tartalmazó dobozokat, később tökéletesítették a módszert, és akkor már a tusolófejekből ömlött a cianidgáz [55]. Nos, ha lettek volna bedobónyílások, Höss sohasem beszélt volna tusolófejekről. Ha lettek volna tusolófejek, amelyekből cianidgáz ömlött volna, Höss sohasem beszélt volna bedobónyílásokról. Hogy Höss mind a kettőt beismerte, illetve mind a kettőt mondatták vele, egyet bizonyít: Nem voltak sem bedobónyílások, és a tusolófejekből sem ömlött a gáz. Jellemző a világméretű félrevezetésre, hogy az Auschwitzot megjárt Kardos Klára, az ötvenes években papírra vetett visszaemlékezéseiben tusolófejekből áramló gázról beszél, de van olyan becsületes, hogy hozzáteszi, erről hallomásból hallott [56].

8.2         Kurt Gerstein

Kurt Gerstein egészségügyi tiszt 1945 júliusában került francia fogságba és röviddel állítólagos öngyilkossága előtt egy szerfölött furcsa és értelmetlen vallomást tett. A francia nyelven tett vallomásban többek között arról van szó, hogy a Belzec, Treblinka és Soibor táborokban összesen 25 millió embert öltek meg gázkamrákban és egy dízelmotor kipufogógázaival. Itt egy részlet a Gerstein-vallomásból:

„Jól megtölteni, rendelte el Wirth hadnagy. A meztelen emberek egymás lábaira lépnek. 7-800 ember 25 m2-en 45 légköbméterben! Heckenholt kezeli a dízelmotort, amelynek kipufogógázainak kell a szerencsétleneket megölni. Heckenholt SS-tizedes igyekszik a dízelt beindítani. De nem ugrik be. Két óra és 40 perccel később - a stopper mérte - beindul a motor..."

Ennek a vallomásnak a szerzője nagyon igyekezett a Belzec-i, Treblinkai és Soibor-i tömeggyilkosságokat bebizonyítani, de ezen a helyen minden valóságérzéke elhagyta. Egy 25 m2-es helyiségbe talán befér 800 nyúl, de semmiképp sem 800 ember. És hogy hogyan élt túl több száz ember 2 óra és 40 percet egy hermetikusan lezárt helyiségben, ugyancsak rejtélyes. Mindenesetre nem lett volna szükség dízelmotorra, mert az emberek 10 percen belül megfulladtak volna. Ilyen abszurditások miatt a Gerstein-dokumentumot hivatalos történészek kínosan elkerülik, jóllehet évtizedeken keresztül kulcsdokumentumnak számított és még az 1961-es Jeruzsálemi Eichmann-perben is bizonyítékként szolgált[57].

Gerstein sorsa annyiban hasonlít Höss-éhez, hogy miután megtette vallomását, kényelmetlenné válhatott megbízóinak. Az élő Gerstein még visszavonhatja vallomását, a halott már nem.

8.3         Perry Broad

Cserébe az enyhe ítéletért vagy a szabadlábra helyezésért egyes vád alá helyezett személyek minden bevallottak, amit csak elvártak tőlük. Ennek tipikus példája Perry Broad, angol származású SS-katona, aki felügyelő volt Auschwitzban és a háború után angol fogságba esett. Mivel Broad kétnyelvű volt, először tolmácsként alkalmazták. Utána a britek irányításával megfogalmazott egy jelentést, amely az akkor közszájon forgó rémhírpropagandára támaszkodva írta le az auschwitzi tömeggyilkosságokat[58]. Broad egykori SS-osztagvezető díja a szabadonbocsátás lett, míg sokakat, akik az igazsággal próbálták magukat védeni, halálra vagy hosszú börtönbüntetésre ítéltek.

8.4         Richard Baer

Hogyan jártak azok, akik visszautasították, hogy szabadonbocsátásukért cserébe olyan vallomást tegyenek, amelynek semmi köze nem volt az igazsághoz?

Az utolsó auschwitzi parancsnok, Richard Baer esete választ ad erre. Richard Baer új identitással élt a háború után Dassendorfban Hamburg mellett, Karl Neumann néven. 1960-ban lepleződött le és az év december 20-án tartóztatták le.

Baer tudatában volt annak, hogy a hatvanas évek Németországában nem kell kínzástól félnie, és családját is biztonságban tudta. Ezért elődjével, Rudolf Höss-szel ellentétben nem látott okot arra, hogy aláírjon egy olyan vallomást, amely nem felelt meg az igazságnak. A vizsgálati fogságban szilárdan kitartott amellett, hogy Auschwitzban nem voltak gázkamrák.

A nagy közfigyelmet keltő per kezdeményezőinek azonban egyáltalán nem volt mindegy, hogyan nyilatkozik a fővádlott Auschwitzról. Ha az utolsó, még élő Auschwitzi parancsnok határozottan ellentmond a gázkamratézisnek, vagy annak abszurditását teszi nyilvánvalóvá, a minden oldalról propagált történelemábrázolás kártyavárként omlik össze.

De mint köztudott, idáig nem fajultak a dolgok. Richard Baer, aki a legjobb egészségnek örvendett, 1963 júniusában még a per kezdete előtt, tisztázatlan körülmények közt meghalt. Amíg élt, a per megkezdését érthetetlen okokból többször elhalasztották, Baer halála után viszont a már kitűzött időpont előtt megkezdték. Fritz Bauer főügyész, egy emigrációból visszatért cionista zsidó, még a halál okának kiderítése előtt elrendelte a holttest elhamvasztását[59]. Ezekre a titokzatos esetekre a közvélemény alig figyelt, sőt tudatosan nem kaptak teret a médiában. Ma sok, a korszakkal foglalkozó lexikonban hiába keressük Ricard Baer nevét, míg a mindent bevalló Höss nevével mindenütt találkozhatunk.