Minden tézis három fokozaton halad át elismeréséig: Az elsőben nevetségessé teszik a másodikban küzdenek ellene, a harmadikban magától értetődőnek számít. (Arthur Schopenhauer)

Annak ismeretében, hogy a holocaust hivatalos ábrázolása egyre jobban inogni kezd, magától értetődő volna, hogy egy szakmailag kompetens és politikailag független szakértői csoportot bízzanak meg az 1933 és 1945 közötti időszak történelmének egységes, összefügő feldolgozásával. A német történészek és a média azonban minden áron, még a tudományos kutatás és a véleménynyilvánítás szabadságának megakadályozása árán is arra törekednek, hogy elfojtsák a "holocaust" témájának tárgyilagos feldolgozását.

A hivatalos történészek és a média reakciója a holocaust témával összefüggő új ismeretekre gyakran ugyanazon séma szerint történik: A független kutatókról először tisztességtelen szándékot tételeznek fel, és megpróbálják az új ismeretek jelentőségét átlátszó, akadékoskodó érvekkel elbagatellizálni. Ha ez sem segít, a büntetőjogászt veszik igénybe, hogy megmagyarázzák a gondolatbűnözőnek a "történelmi igazságot". A kíméletlen véleményterror jogi eszköze majdnem mindig a német BTK 130. §-a (közösség elleni izgatás)[77]. 1994-ig ezt a paragrafust csak akor alkalmazták, ha valaki sértően vagy valóban izgató módon nyilatkozott valamelyik vallási vagy etnikai közösségről. A holocaust aktuális változatában való kételkedés nem volt megtiltva.

Egy Weinheim-i gimnáziumi tanár, Günter Deckert esete volt a BTK 130. §-a drámai megszigorításának nyitánya. Günter Deckert azért került a politikai igazságszolgáltatás célkeresztjébe, mert 1991 novemberében „egyetértő mimikával és gesztikulációval“ fordította le egy nyilvános előadáson az amerikai Fred Leuchter előadását németre. Dekcertet a Mannheimi Tartományi Bíróság közösség elleni izgatás miatt 12 hónap börtönbüntetésre ítélte. A Szövetségi Törvényszék (Bundesgerichtshof, BGH) 1994. március 15-én megsemmisítette az ítéletet, és megállapította, hogy Deckert megnyilatkozásai és cselekedetei nem bűncselekmények, mert hiányzik a sértés.

A Németországi Zsidók Központi Tanácsa nyilvánosan bírálta Deckert fölmentését, és a leghatározottabban követelte a törvény szigorítását [78]. Egy szokatlanul rövid megvitatási időszak után a német parlament, a Bundestag a Németországi Zsidók Központi Tanácsa kívánságainak és útmutatásának megfelelően megváltoztatta a BTK 130. §-t. 1994. december 1-e óta aki csak általánosságban is kételkedik a holocaust aktuális verziójában, a BTK 130. §. 3. bekezdése alapján („Lex Auschwitz“) üldözendő, és 5 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

Ha most valaki azt hiszi, hogy Deckert megúszta, mert "tettét" még a szigorítás előtt 3 évvel követte el, az térjen jobb belátásra: 1995 áprilisában a Deckert-pert újraíndították a Karlsruhe-i Tartományi Bíróságnál. Mivel most már a nyilvánosan hangoztatott kételkedés a holocaustban keményen büntethető volt, Heiko Klein államügyész egyáltalán nem törekedett a közösség elleni izgatás tényének bebizonyítására. A tárgyaláson csak egy kérdést tett föl Deckertnek:

„Hisz ön a gázkamrákban?“  

A híres Nietzsche-idézetet felhasználva, „Hinni annyi, mint nem akarni tudni", így válaszolt Deckert:

„Tudni akarok.“

Ez a tömör válasz két év feltétel nélküli börtönbüntetést eredményezett Deckertnek. "Nevelhetetlen" tartása miatt Günter Deckert már 5 évet töltött el a Stuttgart-Stammheim-i börtön súlyos bűnözők számára fenntartott nagybiztonságú részlegében[79].

A „Lex Auschwitz“ életbelépése óta Németország politikai üldözési gépezete olajozottan működik. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (Németországban az államvédelmi hatóság neve Alkotmányvédelmi Hivatal) jelentése szerint 1994 és 2000 között több mint 62.000 embert ítéltek el jobboldali, véleménynyilvánítással kapcsolatos bűncselekmények miatt. Csak egyetlen példát közlünk, hogyan üldözik Németországban a véleménynyilvánítással kapcsolatos bűnöket:

Egy, a szülőföldjéről elüldözött sziléziai származású férfit feljelentett az Ifjú Szocialisták egyik tisztségviselője, Ismail Ertug, mert a Sziléziai Menekültek Egyesületében a 15 millió német elüldözését szülőföldjükről a holocausttal hasonlította össze. Az Ambergi Városi Bíróság a 78 éves Walter Sattlert erre föl 16.000 DM pénzbírságra ítélte[80].

Miért védi körömszakadtáig a német államhatalom a szövetségesek rémhírpropagandájának éppen aktuális változatát (gázkamrák) még a véleménynyilvánítás korlátozásának árán is? A páni félelem diktálta választ Patrick Bahners, a Frankfurter Allgemeine Zeitung tárcarovat vezetője 1994-ben így fogalmazta meg:

„Ha Deckert nézetei a holocaustról helytállóak volnának, a Német Szövetségi Köztársaság hazugságon alapulna. Minden elnöki beszéd, minden egyperces néma felállás, minden történelemkönyv hazugság volna. Amennyiben Deckert a zsidókon elkövetett gyilkosságot tagadja, a Szövetségi Köztársaság legitimitását kérdőjelezi meg. [81]