II. RÉSZ A KAPITALIZMUS VIRÁGKORÁTÓL AZ ELSŐ BOLSEVIZMUSIG

I. fejezet UNGARISCHER BARON MOSAISCHER KONFESSION

A századforduló már a liberális Magyarországot találja maga előtt. Ez a liberalizmus azonban szerte a világon csak jelszó, mert maga a fogalom is legalább olyan hazugságon alapul Magyarországon, mint később a kommunizmus. A liberalizmus azt jelenti, hogy szabad minden, ami a magyarság ellen irányul. Miben liberális ez a Magyarország? Szabad az országhódítóknak átözönleni a határokon, szabad, vagy legalább is elnézett az uzsora, szabad Jézus és az államfő nevét átkozni, szabad a sajtóban a pornográfia, a magyar évezred, a történelmi hagyományok, a magyar életforma gyalázása, a magyar törvények, a társadalmi élet kigúnyolása, és szabad a magyar százezreknek Amerikába, Brazíliába vándorolni.

Az 1871-iki törvény értelmében az ország területének 35 százaléka kötött birtok, ugyanakkor Morvaországban 8, Csehországban 11 százalék. Kötött, tehát nem szabad az ország 2,3 millió földje, amelyből nem hódíthat magának semmit a magyar paraszt. "Liberális" ez a politika, de az ország népességének csak hét százaléka választópolgár, s még ezek a választások sem titkosak. Politikai szempontból egyenesen végzetes a virilis (legtöbb adót fizetők) rendszere, amely főként a fővárosi és vidéki törvényhatóságokba materialista alapon a "legtöbb adófizetők" tehát az országhódítók javára billentik a mérleget. A "liberális" ipartörvény a sztrájkjogot nem ismeri el, és az egész bérproblémát éppúgy a csendőrség, a rendőrség hatáskörébe utalja, mint később a világmegváltó "szocializmus". A tiszaeszlári ítélettel megtört keresztény állam, nem jogállam többé, hanem árverési csarnok, amelyben az új országhódítók javára mélyen leszállított áron árusítanak ki jogot, erkölcsöt, nemzeti méltóságot, nemességet, sajtószabadságot. Az una eademque nobilitas liberális képlete mellé odalép a konkurens képlet: az una eademque proletáriátus. Fent a liberális nagykapitalizmus ormain üzletelő ősnemesek és jiddis akcentusú újtőkések és újplutokraták, a nehezen megtűrt szakszervezetekben pedig a pártadót fizető szegény agrárszocialista parasztok, budapesti építőmunkások és gazdaguló galíciai szakszervezeti vezérek, milliomos ügyvédek, orvosok mint a magyarországi marxizmus vezérei, akik a jogait követelő magyar proletárság hivatott vezetőinek tüntetik fel magukat, de a függöny mögött szívesen egyeznek meg a saját vérségű Kossuth-kalapos kapitalistával, hiszen ők is ugyanazt a jiddis akcentust beszélik, de ha kell a magyar feudalistával és nagybirtokossal is a magyar paraszt és munkás bőrére. A hét százaléknyi magyar és nemzeti választópolgárságra támaszkodó úgynevezett parlamentáris kormány már csak az emancipáltak gazdasági erejével tudja a hatalom megtartására irányuló választások költségeit előteremteni. S más hiányában, ekkor indul meg a magyar nemesség kiárusítása. Az örökké üres választási kasszákat valahogyan fel kell tölteni, és ehhez egyetlen alkalmasnak látszó módszernek bizonyul a magyar nemesi címek adományozása. Természetesen tisztes fizetség ellenében. Ezeket a "nemességeket" már nem azért adományozzák, mert az új kutyabőr tulajdonos vérével szolgálta a hazát, még csak nem is azért, mert részt vett az iparfejlesztésben, hanem azért, mert az "iparfejlesztéssel" olyan óriási vagyonra tett szert, amelyből fájdalom nélkül megfizetheti a választási kassza számára a nemesi oklevél kiállításának költségeit. Tízezertől ötvenezer és ötszázezer koronáig. Ezekben az időkben, a kiegyezés és az első világháború között eltelt években 26 zsidó család nyer magyar báróságot, és 290300 magyar nemességet. Számos zsidót díszítenek fel királyi és udvari tanácsosi címekkel, megnyílik előttük a főrendi ház is. [121]

A Magyar Zsidó Lexikon szerint a nemesítettek száma 280-ra rúg. Az 1885. évi VII. tc. rendelkezésével a főrendiházban örökös tagsággal bíró családok névsorát megállapították és azokat 1886. VIII. tc-ben törvénybe iktatták. Mindeddig a Magyar Zsidó Lexikon szerint csak a báró Wodianer család volt az egyetlen zsidó vallású bárói család.

Magyar részről csak nagyon kevesen vették észre ennek veszedelmét, amely a vérrel szerzett magyar nemesség devalvációját, az ország nyakára telepedett új uralkodó osztály elismerését, a hódoltsági állapotot jelentette már. Ebben az időszakban "magyar" bárók lettek a nagyszámú zsidó családok, miként azt a Sémi Gotha és a Magyar Zsidó Lexikon egyaránt felsorolja. A liberalizmus évszázadát és annak századfordulóját talán semmi sem jellemzi jobban, mint a függelékben közölt névsor, amelyen megdöbbent .csodálkozással tekintett végig az akkori Európa. Ez nem is meglepő, hiszen ez idő alatt egész Európában nem bárósítottak annyi zsidót, mint Magyarországon. Még egyes zsidó lapok is így viccelődtek ezen a bárósítási hullámon: "Eiserne Stirn, Eiserne Kron, Ungarischer Baron, mosaischer Konfession." [122]

A Historischer Gen. Taschenbuch tulajdonképpen helyesen tapintott rá a lényegre, amikor ezt a réteget "hebreokratia"-nak nevezte, ezzel is jelezvén, hogy a Magyarország fölötti uralom megcserélődött. Az emancipációból, egyenjogúságból így lett kiváltságosság, amely már a magyarság fölé emelte a befogadottakat.

Nemcsak a báróságokat devalválta azonban a liberális korszak, hanem a középnemességet is. A magyar nemességet évszázadokon át csupán katonai erényekért, a hon védelmében szerzett érdemekért adományozták a királyok. Most 6070 000 korona ellenében megszerezhette azt minden telekügynök, vagy akár mint megtörtént büntetett előéletű személy is. A Magyar Zsidó Lexikon azt állítja ugyan, hogy "az emancipáció után a magyar zsidók közül is sokan megkapták a nemességet kulturális és közgazdasági, olykor politikai (!) téren szerzett érdemeik elismeréséül." [123] Az igazság azonban az, hogy a nemességet abban az arányban osztogatták, amilyenben nőtt az újnemes országhódítók gazdasági hatalma, és amilyen arányban meg tudták vásárolni a nemesi kutyabőrt. A függelékben közölt névsor áttanulmányozása elegendő arra, hogy fenti állításunkról mindenki meggyőződjék.

A liberális államokat kulcspozíciókból dirigálják és nem a parlamentekből. Ezért a liberális államok soha sem lehetnek liberálisok, mert csak azt engedheti meg, ami a kulcspozíciók birtokosainak kedvez. A nemesi cím vagy a báróság semmi esetre sem jelent kulcspozíciót, amit éppen az elszegényedett, vármegyei irodákba szorult magyar kis és középnemesség sorsa bizonyít. Azonban a nemesség kulcspozíció, mihelyt az a gazdasági, vagy éppen pénzhatalmon alapul.

A 26 bárósított zsidó család sorsa és hatalmi pozíciója közül elég megnézni néhányat. A Hatvany-Deutsch család két ága hatvan esztendőn belül meghódítja az Eszterházy hercegek, Grassalkovichok hatvani birtokait, az egész magyar cukoripart, cukor, papír, sörgyárakat gründol. A másik ág szintén a cukorszakmában dolgozik, s ennek egyik tagja 1902-ben már cukoradók és cukorvámok kérdésében a magyar kormány megbízottja a brüsszeli konferencián, és világos, hogy nem fog olyan tanácsot adni, amely a hatvani és egyéb cukorgyáraknak ártalmára lehet. E bárók közül a Kornfeldek Csehországból származnak, de a báróságszerző, már a milleneumkor mint a Magyar Általános Hitelbank "vezére" a rentekonverzióknál, valutarendezésnél a magyar miniszterelnök első számú tanácsadója, s szintén bizonyosan nem fog olyan intézkedéseket kierőszakolni, amelyek a Rotschildok, Bleichröderek Magyarországra beinvesztált tőkéjének ártana. A báró Harkányiak eredeti nevükön Coppeli olasz zsidók, akik hamarosan kezükbe veszik a monarchia és Magyarország csaknem egész dohánykereskedelmét. A báró Königswaterek egyszerre nagybirtokosok Magyarországon és Csehországban, a báró csetei Herzogok Magyarország dohánykereskedelmének másik felét tartják kezükben, a báró Groedelerek egyenesen Galíciából érkeznek Magyarországra, báró Hazai Samu magyar kir. honvédelmi miniszter apja még rabbi, báró kisteleki Lévay egyben főrendiházi tag, és a budapesti hitközség elnöke, beocsini Ohrensteint az képesíti a báróságra, hogy nyilván nem önzetlenségből megcsinálja a beocsini cementgyárat, a Wodianerek 1844-ben már az első bárósított zsidók közé tartoznak, de fő érdemük, hogy 1864-ben az ő költségükön szállíttatja haza I, Ferenc József a schleswig-holsteini háborúba küldött seregét. Vannak bárók, akiknél látszólag csak az az érdem, hogy nagybirtokosok.

A Hatvany-Deutsch bárók egyik feje Deutsch József egyben elnöke az Israelitée Unvierselle magyarországi csoportjának, amelynek központja annak idején kiadta a Magyarország elfoglalására és gyarmatosítására irányuló nemzeti parancsot. Ennek a másik Deutsch ág feje igen hűségesen eleget tett, mert hatvan év alatt hatvan millió aranykoronányi vagyont, évenként egymilliót szerzett.

A báróságokkal folytatott árukereskedelem 1910-ben érte el csúcspontját, midőn dr. Richard Kürschner osztrák zsidó állampolgár magyar báróságot kapott. Kiderült, hogy dr. Kürschner, aki könyvelő volt egy brünni állatkereskedőnél, különféle manipulációkkal óriási vagyont szerzett, igen rövid idő alatt. Hamarosan ajánlatot tett egy osztrák udvari tanácsosnak, hogy egymillió koronát fizet, ha három hónapon belül osztrák báróságot szerez neki. A budapesti Khuen-Héderváry kormány valahogy értesült erről az ajánlatról, amelyet alákínált, és pedig úgy, hogy 800 000 koronáért hajlandó magyar báróságot Szerezni az osztrák állampolgár Kürschnernek, ha az ezzel az összeggel részt vesz a marosvásárhelyi cukorgyár szanálásában, mivel ez a gyár a székelyföldi akció során nehézségekbe került. Kürschner látszólag elfogadta az ajánlatot, de húzta a tárgyalásokat. A magyar kormány túlbuzgalma folytán a bárósítási okmány megjelent a hivatalos lapban, mire báró Kürschner hirtelen visszavonta az ajánlatot, és nem fizetett egy fillért sem. A dologból hatalmas botrány lett, amelyet a magyar arisztokrácia és nemesség sem tűrt az eddigi méltóság nélküliséggel. Röpirat jelent meg, amely leleplezte, hogy a kormány, illetőleg a munkáspárt mennyiért bárósítja és nemesíti az emancipáltakat. Eszerint a taxa a következő volt: királyi tanácsosság 1215 000 korona, udvari tanácsosság 5055 000 korona, egyszerű nemesség 6070 000 korona, báróság 500700 000 korona az örökösök számához képest. Az egyszerű köznemesség adományozása tekintetében csak hiányos adataink vannak. Mint már említettük a Magyar Zsidó Lexikon szerint 280 zsidót nemesítettek. A Historisches Gen. Taschenbuch szerint viszont 1876-tól 1904-ig 658 nemességadományozás történt zsidók részére. Ugyanez idő alatt 100 000 zsidó magyarosította meg a nevét. A tömegnemesítés olyan rossz hírbe hozta a magyar nemességet, hogy még a pesti újságok is csak gúnyosan emlékeztek meg a nemességadományozásokról. Az egyik Szemerének, aki névjegyzékre odanyomta "de genere Huba", egy pesti újságíró átnyújtotta saját névjegyét, amelyre ez volt nyomva: "de genere Juda", ezzel is figyelmeztetni akarván Szemerét, hogy az ő nemessége pár ezer évvel idősebb. [124]

A köznemesi rend, a legendás kutyabőr devalvációja is olyan méretű volt, hogy a külföldi lapok állandóan a magyar nemességi infláción viccelődtek. [125] Az élelmiszerhamisításért elítélt magyar zsidó nemes ifjak mellett a Budapesti Közlönyből azonban kitűnt az is, hogy milyen jogcímeken osztogatták ezeket a nemességeket. Az újnemes nem kardforgató vitéz volt többé, nem hazavédő katona, hanem ilyen megjelölések szerepeltek a nemességadományozások mellett: Baruch = gyáros, almási Beck = bankár, Berecz Károly = pénzkölcsönző, nagyiklódi Tischler Mór = sertéskereskedő, hámori Bíró Ármin, a Salgótarjáni Acélművek elnöke, kövesgyűri Freystädtler Antal, aki súlyos visszaélések, csalások eltitkolása után kapta nemességét, és a hasonszőrű sajtó elismerését, Lánczy Leó, aki szeszárusból az "első magyar pénzember" lett, vagy egy másik, akinek a magyar nemesi levelén ez szerepel: "telekügynök", méltó jellemzői még ma is a liberalizmus korának.

Azonban, mint akkor már mondották, "nemesítve lett mindenki". Nagyiklódi Tischler Mórnak a magyar nemességre az szolgáltatott jogalapot, hogy sertéskereskedő, s mint ilyen nagyvállalkozó.

És "nemesedni" kezd a magyar újságírás is. Gróf Andrássy Gyula "sajtókulija" báró németkeresztúri Dóczy néven vonul be a magyar Walhallába, és még ennél is tipikusabb ludasi Gans Mór, később Ludassy Gans Mór nemességének története. 1848-ban a budapesti zsidó leányiskola tanítójaként az Esti Lapokat szerkeszti, aztán a szabadságharc bukása után átfut Bécsbe, ahol Schlézinger Zsigmonddal együtt a "Der Feierabendet" szerkeszti. Egyszer osztrák, egyszer magyar. Egyszer magyarul ír Ausztria, másszor németül Magyarország ellen. Ennek ellenére 1867-ben megkapja a magyar nemességet: "von Ludas". [126]

Nem a vérkeveredés, még csak nem is a magyar katonai nemesség kiárusítása itt a lényeg, hanem az, hogy az új nemesség, a zsidó bíróság és köznemesi kutyabőr gazdasági hatalmon alapul, és ezért az ország fölötti új uraságot az ipari feudalizmus jelenti. A kis zsidó még nem lehet nemes, mert nincs elég pénze, gazdasági hatalma hozzá. De amikor megvan az első millió, akkor szüksége van erre a bárói címerre és a kutyabőrre, hogy át lehessen csúsztatni a magyar nép fölötti hatalmat annak a 26 új bárónak, újnemesnek kezébe, akik a századfordulón a Magyarország fölötti tényleges hatalmat reprezentálják.

Ez jelenti az igazi országhódítást, mert tulajdonképpen ennek a 26 iparbárónak és a 280 vagy több újnemesnek kezében van immár csaknem minden, a nemzet életerejét jelentő kulcspozíció. Ebből az újnemesség él és táplálkozik az idegenszellemű sajtó, az idegenlelkű színház, irodalom, amelyet már a Hatvany-Deutschok, Fenyő Miksák, Fellnerek bőven és céltudatosan ontott százezrei formálnak a maguk képére. Ezek a Buchwald Sándorok, királyi és udvari tanácsosok kezelgetnek már a magyar királlyal a milenneumi kiállításon, de ezek utalják ki a szociáldemokrata lapok számára a dugsegélyeket. Magyar párduc és villogó kardot tartó páncélos lovagkéz ragyog a címereikben, de magyar nagyvárosok ort. izr. hitközségi elnöki tisztségben kényszerűen, vagy kényszer nélkül meghallgatják a keresztényekre szórt átkokat, az idegen férfi, idegen államfő megtagadását, és amikor felhangzik a "minden fogadalmat..." kezdetű ősi imádság.

Az 1867-től 1914-ig eltelt korszak története bizonyítja, hogy az emancipáció nemes, magyar nagylelkűsége és a század liberalizmusa országhódítássá változott a zsidó nacionalizmus jegyében. A magyar és kassai német, kolozsvári magyar nemes kalmárok egymás után tönkre jutnak. Debrecenben a nemes kalmár céh, amely az 1600-as években Perzsiában, Konstantinápolyban tartott fent kereskedelmi nagyraktárakat, s amely Regensburgig, sőt a Németalföldig kereskedett a magyar áruval, marhával, csodálatos "véletlenség" folytán a tönk szélére kerül. Minderre később majd azt fogják mondani az újságírók, az új kalmárkodók, hogy a magyar nem ért a kereskedelemhez. Azonban az igazság egészen más. A debreceni Várady-Szabók, Sesztinák, Kardossok, a Vayak, Almássyak tönkrementek ugyan a szabadságharc támogatása, a Kossuth bankók elégetése miatt, azonban sem Kassán, sem Nagyváradon, sem pedig Budán, vagy Kolozsváron nem lett volna végzetes a magyar szabadságért hozott anyagi áldozat, ha nem jönnek az ország új urai. A tönkrejutás nem magyar ügyetlenség, hanem idegen ügyesség. A Rotschildok, Bleichröderek, a nagy külföldi bankhálózat nem a magyar nemes kalmárnak adják a hitelt, hanem az országhódítóknak. Szent István Magyarországában, a pénzgazdálkodás új rendje szerint, hat százalékra kapja a hitelt az dsi nemes kalmár, és háromra a tegnap beszivárgott országhódító. A pesti nagykereskedő, aki már természetesen az ő országhódító öntudatukat képviseli három hónapra adja az áruhitelt a magyar nemes kalmárnak és hat hónapra a tegnap jött galíciainak. "Zsidó testvérek! Foglaljátok el Galíciát és Magyarországot!" És az új honfoglalásnak ez a legbiztosabb, legjárhatóbb útja. Az idegen institúcióból kiszármazott országhódító idegen nacionalizmus előbb a földbirtokból, aztán a kereskedelemből "ausschaltolja" a magyart, hogy a trianoni nyomorban már az állástalan diplomást se engedje be gyáraiba, banküzleteibe.

Debrecen a legriasztóbb, legkeservesebb példája az idegen országhódításnak. 1848-ig egyetlen "kortsmáros zsidó" él a magyar nemes kalmárok városában. Azonban a Magyar Zsidók Lexikonja azt jegyzi fel 1926-ban (s ez a feljegyzés nagyon szerény), hogy nyolcvan évvel később a hitközségi tagok száma 2200. (Valójában 10 000.) És a nemes kalmárok, a népükért áldozott magyar kereskedő kárára így változik a statisztika. A 2200 hitközségi tagból 25 nagykereskedő, 75 gazdálkodó, 222 szabadpályán, 43 tanár, tanító, 3 (!) katona, 497 (!) kereskedő, 72 ügyvéd, 2 művész 19 nagyiparos, 50 orvos, 244 iparos, 18 mérnök, 190 magánzó, 236 magántisztviselő, 10 vállalkozó, 200 egyéb foglalkozású.[127]

A gazdasági hódításra csak később térünk rá, de Debrecen példáját mégis ide soroltuk a magyar nemesség devalvációját tárgyaló fejezetbe. Mert Debrecen magyar nemessége "kalmár" volt ugyan, azonban valóban nemes magyarsággal folytatta ezt a kalmárkodást. Elhozta Nyugatról a reformációt, a könyvnyomtatás művészetét a városi nyomdába, az unikumokat és ma is pótolhatatlan értékeket a kollégium számára. Ez a nemes kalmárság állt életével, vérével, pénzével Rákóczi és Kossuth szabadságharca mögött. Ez valóban nemes volt, a nemességnek kultúrát, hazát, egyházat, népet szolgáló kötelezettségével.

Az épülő Budapest fénye, mint a pillangókat vonja a Dunapart felé az idegen elemeket Lodztól egészen Prágáig. A Mária Terézia által 1746-ban kiűzött budai zsidók csak 1873-ban kezdenek visszatelepülni Budára, azonban Budapest zsidó lakossága 1869-ben már 44 890, 1900-ben pedig 166 198.

S Buchwald Sándor személye valóban jellemzi a kort. Hiszen a kezdő kapitalizmus talaján gomba módra nő a koldus bócherekből országhódító milliomosokká vált nagykapitalisták száma. Megrendelői között, mint az életrajzíró felsorolja, ott vannak a főhercegek, a magyar arisztokraták, a hercegprímások, a püspökök, a miniszterelnökök, a nagy állami intézmények, a monarchia vasútjai, hajózási vállalatai. S amikor a milenneumi kiállításon I. Ferenc József kezet fog a sárosi bócherből lett milliomossal, azt mondja neki: "Herr Buchwald sprechen wir lieber deutsch", mert mint az életrajzíró írja "a másik öreg úr" észrevette, hogy Buchwald kissé gyatrán bánik Petőfi nyelvével.

A magyar király már csak a "másik öreg úr". Una eademque nobilitas... Ez az a kor, amelyben úgy tűnik fel, hogy egyedül a sárosi bócherek megjelenése lendítette fel a Kossuth, Széchenyi által fel nem lendíthetett magyar sorsot, ipart, modernizálódást, és egyedül ezeknek köszönhető az a gründolási láz, amely akkor megszállta az országot. Holott a kornak ők nem pionírjai, hanem haszonélvezői.

Az emancipáltak nem értik, hogy a befogadó nemzet nem méltányolja az ő Bocskay nyakkendőjüket, a sajtójuk frissmázú magyarságát, a bankáraik pénzéhességét, a Kiss Józsefszerű szellemű magyarság, Reb Mayer Litváki új magyarkodását. Azonban ez a friss erő, új életakarat, lendület kénytelen megtörni midőn rájön, hogy abba a világba, amelybe ő hozta a Tan ellenségeskedését, új és veszélyes ellenségeskedést váltott ki önmaga ellen. S hogy élhessen, tovább boldogulhasson, egy napon fel kell ismernie, hogy élete, léte, vagyonosodása csak akkor van biztosítva, ha kezébe veszi az ország, a befogadó nép fölötti politikai hatalmat is. A modern államokban, vagy ha tetszik liberális demokráciákban, az előző hatalom birtokosait kell megnyerni, hogy mi legyünk az utánuk következő hatalom teljes birtokosai.

S itt kezdődik egy különös folyamat, amely végeredményben 1944. október 15-ig tart, s amit kissé triválisan úgy jellemezhetnénk: a kaftán és a díszmagyar szövetsége, a régi urak és a hódítók együttműködése. Az örök hitelre és kölcsönre szomjas magyar arisztokrácia és vidéki gentry tulajdonképpen égi mannának tekinti a zsidót, a kezében levő pénzüzletet, mert ez az úri murikban eladósodott birtokokra mindig ad hitelt, aki kiárendálja azt. "Adatok a szabolcsi zsidóbirtok történetéhez" cím alatt Szabolcs vármegye főlevéltárnoka, dr. Vácz Elemér, mint a vármegyei levéltár különnyomatát tette közzé egy ősi magyar vármegye meghódításának történetét. [128] Természetes, hogy az ilyen legtöbbször vissza nem fizetett kölcsönök lecsúszáshoz, korrumpálódáshoz, politikai függőséghez és végül az ország fölötti hatalom elvesztéséhez vezetnek a kölcsönadó javára. Érdemes meghallgatni ezekről az időkről a magyar történelemtudós, dr. Málnási Ödön véleményét, amelyet annak idején a feudálkapitalista Magyarország három és fél hónapi, a szovjet államkapitalista Magyarország pedig hét és fél évi börtönnel jutalmazott.[129]

A magyar sinai hegy, a Gellért alatt megkezdődik az Aranyborjú körüli végzetes tánc. A magyar arisztokrata igazgatósági tag lesz a Kereskedelmi Bankban, s miután felveszi a tantiémeket, kényszerűen eltűri a tőketulajdonosok nem mindig szolid üzleti gesztióit, az államhatalom és a sajtó befolyásolására irányuló kísérleteit. Az országfoglalásban segít a magyar főnemes, a gentry, a liberális politikus, az újságíró, a marxista tan és főként egy titokzatos világhatalom: a szabadkőművesség!