IV. fejezet "EZ NEM AZ ÉN FORRADALMAM"

Idézet Kiss József "Tüzek" című költeményéből:

Ó milyen tűz ez! Mi más mint a régi! Nem erdőn termett, a mélység dobta ki: Világforrongás volt az. anyja néki És forradalmak az ő fiai. Haragvó Isten! Mi lesz a világból, Ha egyszer a kőszén öntudatra jut, Ha a buta rög megindul magától, S a sistergő katlan majd egyszer kifut.

Ha összeomlik mindaz, ami korhadt, Mi évezredek véres bálványa volt, És odúikból elővánszorognak A rászedett, a megcsalt milliók... Látom mozdulni látom keveredni Egy új Marseillaise gyújtó hanginál, Az ócska tetőkbe üszköket vetni, Míg az utolsó is véres lángban áll! S amíg lelkemmel káprázatok játszanak, S jövendő tüzek délibábja von, Amelyek távol ég alján cikáznak Valamikor beomlott síromon: Itt ülök némán, magamba rogyva, Míg száll az óra mint egy pillanat, És félig ébren és félig álomba Piszkálgatom a hunyó parazsat.

Már a Huszadik Század vitájának közkérdéseiből is kiderült, hogy a magyarországi zsidó intelligencia, amely intelligensebb volt a németországinál is felismerte, hogy a mértéktelenül túlszaporodott zsidóságot csak úgy lehet megmenteni, ha akár egy győztes, akár egy vesztes világháború végén a magyar parasztság és munkásság szociális igényeinek kielégítésével operálnak, és mint progresszívek vagy szocialisták igyekeznek megtartani az ország fölötti hatalmat.

Soha sem lesz lehető történelmi bizonyossággal megállapítani, hogy a monarchia szétdarabolásában, és Szent István országának felnégyelésében milyen szerepet játszott a montefiorei parancs. ("Zsidó testvérek, foglaljátok el Magyarországot és Galíciát.") Bizonyos, hogy itt sok komponens működött közre: a szociális viszonyok tarthatatlansága, a Magyarországot környező népek nacionalizmusa, a pánszláv imperializmus könyörtelen erőszakossága, a dunai monarchia belső szociális korhadtsága, amely különösen láthatóvá vált I. Ferencz József halála után és a gyenge IV. Károly kapkodó uralma alatt. Azonban bizonyos az is, hogy a szétesés folyamatát hatalmas külső és belső erők segítették.

Mi, magyarok szeretünk itt Masaryk és Benes, valamint Scotus Viator munkájára, az első világháborús fáradtságra hivatkozni. Mindez azonban nem lett volna lehetséges, ha Benes és Masaryk nem találják meg a kapcsolatot az amerikai zsidó szabadkőművességhez, a Scotus Viatorok "magvetése" nem talál termékeny talajra ugyanezekben a körökben, és ha a párizsi Grand Oriens, amely montefiorei és cremieuxi hagyományokból nőtt a világ leghatalmasabb titkos szervezetévé, nem segítik a monarchia szétrombolására irányuló törekvéseket.

Mindezek az erőtényezők jelentős belső szövetségesre találtak a dunai monarchia és a Szent Istváni Magyarországon belül a zsidó intellektualizmusban. Az első világháború a kapitalista nyugati zsidóság első nagy kísérlete volt az Európa feletti végleges hatalomátvételre, ami akkor még nem egészen sikerült, noha már 27 milliárd arany dollár értékű vagyonnal rendelkeztek Európában. Legújabb amerikai kutatások szerint az egész európai ipari, agrártőke vagy 42 százaléka a kezükön volt. A magyarországi polgári baloldal, helyesebben a megpolgárosult országhódítók akkor még a progressziós elvek alapján akarták átmenteni uralmukat az ezeréves birodalom összeomlasztása árán is. Ekkor már bent ültek a gazdasági és szellemi élet kulcspozícióiban, s ahogy nyúlt a háború, úgy igyekeztek ők minél inkább kivonni magukat a véres áldozatból, és biztosítani uralmukat a háború végére is. Az első világháború vége felé Dáner Béla, a magyar hadsereg egyik legvitézebb tisztje meghallgatatlanul figyelmeztette a magyarságot a veszélyekre. [148]

Ami a közre irányuló elhatározásokat illette, jellemző volt ennek a rétegnek, s az azt kifejező lapoknak magatartása. Amíg az első világháború elején fülsértően, túlzott piros-fehér-zöld hazafisággal küldik harctérre a magyar tömegeket, 1917-ben már leghatározottabban szabotálják a háborút, és készítik elő az összeomlást. "Csak még egy kicsit szorítsuk! Izom ne lankadjon, lélek ne csüggedjen, még egy roham, és fenn vagyunk a romok ormán, vert seregek halmán, magyarok győzelmén" írja 1914. szeptember 4-én Az Est, amely már 1917 decemberében így folytatja: "Le a téli háborúval, elég volt a kertelés, a hallgatás, a bürokratizmus tehetetlenségéből, éljen a béke és a népek testvéri egyesülése."

1917 éve az a titokzatos fordulópont, amely immár teljesen nyíltan a magyar frontok és a belső arcvonal összeomlasztására kapcsolja össze a zsidóságot. S ennek egyik oka a szovjet forradalom. A magyarországi zsidók legilletékesebb orgánuma az Oroszország fölötti történt bolsevista zsidó hatalomátvételt ünnepli úgy, hogy ismét idézni kell: "A zsidó szellem, a zsidó tudás, a zsidó szív és békeszeretet megmentette Oroszorszagot írja Trotzkij-Bronsteint magasztaló cikkében az Egyenlőség 1917. december 27-én megmentette talán az egész világ jövőjét. Soha még a zsidóság világtörténelmi hivatása oly éles fénnyel fel nem ragyogott, mint Oroszországban." Ugyanakkor, 1917 karácsonyára a magyar középosztály karácsonyfaja alá leteszi Az Est első oldalán közölt versét Lakatos (Kellner) László: " Új Krisztus jött el: Lenin! Lenin!"

A magyar katona páratlan hősiességgel, kitartással harcol a frontokon, olyan ügyért, amelyben övé csak az áldozat, a szenvedés, a kiontott vér. Ők azonban nem arra szervezkednek, hogy a háború végén a magyar parasztot, munkást szociális igényeibe segítsék a kezükben levő szellemi fegyverekkel, hanem, hogy az országvesztés árán megmentsék saját magukat. Ebben a háborúban övék a legkevesebb áldozat. övék a legtöbb hadijövedelem, soraikból kerül ki a legtöbb hadigazdag, a legtöbb felmentett és a legkevesebb hősi halott. A Magyar Országos Statisztikai Hivatal 1922-ben 10 000-re becsülte az elesett zsidó katonák számát, ami a zsidóság számarányához képest 1,1 százaléknak felel meg, amíg a nemzsidó népesség vesztesége 2,8 százalékot tett ki. "Ez adatok szerint ismeri be a Magyar Zsidó Lexikon is úgy halottakban, mint sebesültekben, a zsidóság vesztesége volt legkisebb az összes felekezetek között..." (950. oldal.)

Semmi kétség, hogy vannak zsidók között is igazi hősök, és zsidó családok is szenvednek nagy életáldozatokat, azonban ezeket a későbbi második világháborús úgynevezett zsidótörvények kivételezik is. Viszont teljesen a pilpul világába tartozik a Magyar Zsidó Lexikonnak az a felderítése, amellyel a nemzeten belüli zsidó érdemnek akarja feltüntetni a zsidók front mögötti munkáját, a hadiszállításokat. Mert, amíg a harctereken ömlött a magyar vér és Szent Istváni nemzetiségek vére, addig ezekért a hadiszállításokért súlyos aranyakkal, bárói címekkel, kitüntetésekkel, mentesítésekkel, új hatalmi pozíciókkal fizetett a magyarság. A csepeli Weisz Manfréd Művek ez idő alatt lett naggyá, és Weisz Manfréd ekkor kapott báróságot, de bebizonyított tény, hogy a csepeli művekben olcsóbb béren előállított gránát vagy puskatöltény már az első világháborúban is drágább volt, mint ugyanaz az angol vagy a francia gyárakban, vagy éppen a Krupp Műveknél. A második világháborúban még az előbbinél is drágább.

A magyarság 1917-18-ban sem értette, mert nem érthette a zsidók úgynevezett forradalmi magatartását, a front összeomlasztására irányuló törekvéseket, midőn a háborúnak ők csupán haszonélvezői voltak. Még vitéz dr. Kolosváry Borcsa Mihály is csak félig teljes magyarázatot ad erre a magatartásra, midőn többször idézett könyvében ezeket írja: "A harctéren, magyar csapatok körében sehol sem tört ki a forradalom, a lázadás itthon azoknak a műve volt, akiknek éppen a megcsalt, kifosztott, elárult magyar katonától volt félteni valójuk." [149] A magyarázatot csak azért mondottuk félig teljesnek, mert mindez igaz, de hozzátartozik az is, hogy a magyar háborúvesztésben ők az országhódítás kiterjesztésének nagy lehetőségét és Középeurópa végleges leigázásának nagy valószínűségét látták.

Teljes igazság azonban, amit ezután hangoztat dr. Kolosváry: "Éppen a magyarországi zsidókérdés irodalma szolgáltatja a perdöntő adatokat ahhoz a históriailag megállapított tényhez, hogy a felbomlás, a magyar katasztrófa szellemi előkészítői, felidézői, kirobbantói és haszonélvezői, majd a széttépett ország alélt magyarságának zsarnokai és kihasználói zsidók voltak." [150]

A magyar október 31-i forradalom nem magyar és nem forradalom. Helyesen állapítja meg Kádár Lehel és Lendvai István: patkánylázadás. A szerkesztőségek, kávéházak felmentett csőcselékének feledhetetlen lázadása ez minden nemzeti igény és minden szociális tartalom nélkül. A magyar paraszt és munkáskatonák legnagyobb részben még mindig fegyelmezett egységekben hazaáradnak a frontokról , de nem veszik el és foglalják el a nagybirtokokat, a zsidó uraságok hatalmas bérleteit, nem kezdik szocializálni a gyárakat. Annak a pesti intellektuális zsidó rétegnek, amely a magyarság nevében szocialistáskodott és progresszíveskedett, kisebb gondja is nagyobb a magyar nép szociális igényeinél. Gróf Károlyi Mihály ennek a rétegnek előretolt strómanja Parád környéki birtokain rendez ugyan valami jelképes földosztást, amely csak arra jó, hogy a Kereskedelmi Banknál fennálló óriási adósságainak egy részét törleszthesse majd.

Az őt hatalomra segítő nemzeti tanácsban azonban kilenc zsidó újságírót találunk: Garami Ernő, Kunfi (Kustattér) Zsigmond, Pogány (Schwartz) József, Weltner Jakab, Purjesz Lajos, Hatvany (Deutsch) Lajos báró, Bíró (Blau) Lajos, Szende Pál, Jászi (Jakubovics) Oszkár. A szellemi iskariotizmus fenti képviselőin túl azonban zsidók még a nemzeti tanácsban DienerDénes József, Sándor Pál, Bohm Vilmos, Schwimmer Róza. A húsz tag közül zsidó tizenhárom! Az első Károlyi kormányban zsidó Szende Pál pénzügyminiszter és Kunfi Zsigmond kultuszminiszter. A Berinkey kormányban kultuszminiszter marad Kunfi Zsigmond, aki a katonatanácsokat is vezeti, hadügyi államtitkár Böhm Vilmos írógépügynök, külügyi államtitkár Diener-Dénes József és pénzügyminiszter Szende Pál.

Az októberi lázadásban jelentős szerepe van a szabadkőműves jellegű Galilei körnek, amelynek tagjai csaknem száz százalékban a harctéri szolgálat alól felmentett zsidó egyetemi ifjúság soraiból kerülnek ki. A lázadás sajtófőnökének Gellért (Goldmann) Oszkárnak, a polgári Pesti Hírlap katonai és harctéri rovatvezetőjének szerkesztésében jelent meg "A diadalmas forradalom könyve". Ebben 75 író és újságíró mondja el önvallomását a "forradalomról". "Az uralomra jutottak, a célhoz érkezettek fölényes, diadalittas, ujjongó érzése hatja át az önvallomások minden sorát." írja Bosnyák Zoltán.

Ennek a "forradalomnak" jellegére mi sem mutat rá jobban, mint a történelemben már közismert jelenet, midőn gróf Károlyi Mihály Belgrádba utazik a kormány és a nemzeti tanács nagyobb küldöttségével, hogy külön fegyverszünetet kérjen Franchet d'Ésperay francia tábornoktól, a francia balkáni haderők főparancsnokától. S akkor a liberális Franciaország győztes hadvezére a belgrádi konak (királyi palota) lámpája alá állítja a küldöttséget, és azt kérdezi: Önök valamennyien zsidók? S csak azután jegyzi meg: Hát ilyen mélyre süllyedtek? És Ady Endre, akit szívesen sajátított ki az úgynevezett "forradalom" az országhódítók szellemi elitje és csőcseléke, amikor már csaknem halálos ágya előtt megjelenik a Galilei kör küldöttsége, hogy ünnepelje, mint a "forradalom" szellemi atyját hidegen csak ennyit mond: Ez nem az én forradalmam!