ORSZÁGHÓDÍTÓK - AZ EMANCIPÁCIÓTÓL RÁKOSI MÁTYÁSIG - 2.rész

VIII. fejezet
ISMÉT VITA A VULKÁN TETEJÉN

A vita soha sem szűnt meg. Abban a pillanatban, amidőn 1937. március 13-án a nemzeti szocializmus seregei a Szent Istváni határ nyugati részéhez értek, a második világháború vulkánjának kráterszélén még dühösebben lángolt fel, mint valaha. Vita a parlamentben, a sajtóban, a népgyűlésen, a családban, Turáni Vadászok, Törzsökös Magyarok Egyesületében, szakszervezetekben, hungarista pártban. A könyvtárakra menő érveket, ellenérveket lehetett felsorolni. Ezek mindegyike megegyezett abban, hogy nem a lényegről beszéltek. Vérségi, gazdasági, politikai, statisztikai számadatok és jelszavak tömege repült a levegőben. Mindez különféle címszavak alatt folyt: antiszemitizmustól a zsidóbérencségig, hungarizmustól, nemzeti szocializmustól a humanizmusig.

Az egész kérdés a meghódított ország központi problémájává vált. Ettől függött, hogy illik-e a Trianonban elveszett területeket "Hitler kezéből" elfogadni, vagy szükségese gazdasági és politikai érdekből az "angol tory demokráciát" követnünk? De egyben az bizonyította legjobban, hogy Magyarország egy idegen kisebbség által meghódított országgá vált, amelynek mindenkori kormánya sorsdöntő elhatározásaiban is igazolni kénytelen ennek a kisebbségnek akaratához, szenvedélyeihez, ős és le nem vetkezett külön törzsi nacionalista szempontjaihoz. Miután ez a vita a szellemi Bábel légkörében zajlott le, legkevesebben azt kérdezték: Hogyan jutott idáig az ország? Csak a magyar ügyetlenség, lehetetlenség volt az oka a gazdasági, szellemi leigázottságnak? Csak Hitler és az "antiszemiták" okozták, hogy a parlament mindkét háza kénytelen volt zsidótörvényeket tárgyalni, amelyek sokkal inkább voltak a pepecselések, foltozgatások, mint törvények. Csak a magyarság volt az oka, hogy a probléma végzetessé érett?
Az igazi tettest és az akkori európai kérdések kulcsát egy zsidó ember, dr. Fejér Lajos találta meg, akit saját népe értett meg legkevésbé.

Így mint népének igaz mártírja, osztozni kényszerült olyan sokak sorsában, mert hiába próbálták megmenteni magyar barátai.
Dr. Fejér Lajos a nagy és kiváló zsidó tudós "Zsidóság" című standard művében zsidó részről először mutatott rá, hogy "a zsidóság minden tradíciójának meg kell semmisülnie ahhoz, hogy a befogadó nemzettest olyan tagjává lehessen, amelyben szín és lélekváltozás nélkül ugyanez a vér keringjen, mint a test többi tagjaiban." mert csak így fog megszűnni az antiszemitizmus.

Nem "zsidó bűnök", uzsora, csalás stb. támogatták az országhódítást, hanem maga a Tan, a zsidó messianizmus és a küldetésérzet, amely tulajdonképpen a világ legerőteljesebb nacionalizmusa, faji alapon. A zsidók vallásbölcselete szerint (Juda Halévi) a zsidóság, mint faj jutott az isteni kiválasztottság dicsőségéhez, mint faj választatott ki Isten népévé. Így a prozelita ezen isteni elhivatottság részesévé faji eredet hiányában nem válhat Juda Halévi szerint a zsidó nép a népek sorában az isteni kiválasztás folytán olyan elsőbbséget élvez, amit nem oszthat és nem is oszt meg más népekkel. Ez a felfogás jelentené érvényesülésében a népek faji alapon nyugvó hierarchiáját, amelynek élén a zsidóság állna és ő képezné a népek arisztokráciáját. Az így kialakuló világban olyan kasztrendszer fejlődne ki (de nem hivatási, hanem faji alapon), ahol az emberek közötti fokozati rendszer, mint az indusoknál, a nagy tömegek lealjasításához vezet; ahol már nem is jön emberszámba és az állat rendfoka alá süllyedt pária. [185]

A Magyarország és Galícia, s később az egész világ elfoglalására irányuló Alliance Israelitée Universelle 1867es utasítása mögött több állott, mint gazdasági előretörés vagy létfenntartási szükséglet. Sokkal inkább egy isteni jogokra hivatkozó faji imperializmus.

Dr. Fejér Lajos okfejtése és gondolatmenete szerint az asszimiláció és emancipáció lehetetlenség addig, amíg a Tan alapján a zsidóság elkülöníti magát az összes népektől. A mosai judaizmus lelkileg is a teljes elkülönülésre nevelte a zsidó népet, és ez ma is erősebb, mint bármely gettó fala volt, azonban ebben a nagy népi és faji szolidaritásban igyekszik a népek arisztokratájává válni. A lényeges tétel, hogy a zsidók törvénye nemcsak vallási, hanem állami törvény volt, ők azonban az idegen államokban is a kétezer éve elpusztult zsidó állam törvényeit tartják, gyakran a befogadó államok törvénye fölött valónak. Krisztus épp ezt az állami törvényt szüntette meg már a zsidó állam bukása előtt, s hiszen Szent Pál a rómaiakhoz írt levelében világosan megírta (4. fejezet 57. és 58.): "Azért az Isten minden nemzet számára küldötte el Krisztust, hogy felszabadítson mindenkit a törvény járma alól, hogy ezentúl ne a törvény parancsából, hanem saját állhatatos lelkű hajlandóságából kifolyólag tegyék a jót." Miután azonban a zsidóság nem fogadta el Krisztust és a diaszpórában is tovább követte a megszűnt állam állami törvényeit, önmaga idézte, vagy idézi fel mindenütt az antijudaizmust. S e kétségbe nem vonható gondolatmenet szerint, a "kiválasztottság" tudata a zsidót fölébe helyezte az autochton népeknek. A többi népeket csak az ő eltartása eszközének tekintette. Ez váltotta ki a gazdanépekből az ellenségességet.

A júdaizmus tanár fejtegeti tovább a zsidó író a zsidóság "közkincsként" akarta idegeneknek átadni, de ő a Tan következtében elkülönült, épp azoktól, akiket a maga ideológiájára akart téríteni.
A zsidóság a világ többi népeivel szemben mindig zárkózott és mindig elsőbbséget arrogált magának. Mindehhez járult, hogy az ortodox, de a lényegében már asszimiláltnak hihető zsidó számára még ma is a Talmud jelenti a zsidóságot, a zsidó nacionalista imperializmust, egyben a keresztényellenességet és a kereszténygyűlöletet is.
E zsidó kultúrember szerint is a Tan bűnös a zsidóság egész szerencsétlenségében. A Talmud kitaszította a zsidóságból a földművelő réteget, megteremtette az uzsorát, amelynek következménye száz és százezer pogromokban elpusztult zsidó halála volt.

De nemcsak a Tan volt végzetes, hanem a zsidó messiánizmus is, amely teljes és totális világuralmat ígérte és parancsolta a világ minden zsidaja számára. A mozaizmus fanatikus meggyőződése szerint négy nagy világbirodalom bukása után (Róma, Spanyolország, Portugália, Anglia) létrejön és felemelkedik az ötödik világhatalom, a messiási ország és tulajdonképpen ez a Messiás népe: maga a zsidóság.

A messianizmus hozza magával a zsidóság imperializmusát az egész világ fölött. [186] Ez a messiási hit azonban a zsidóságot elválasztja az összes népektől, egyben a Messiás király leghívebb helótáivá teszi a világ összes zsidait. A messianizmus különleges bűvölet. 1583-ban írja Graetz a kultúrzsidóság legnagyobb történetírója rövid felkelésük alatt a kozákok 200 000 zsidót vertek agyon. A zsidók mindazonáltal nem riadtak vissza attól, hogy a felkelés nyomában járó fokozottabb elnyomásban segítő kezet nyújtsanak. A Zohár könyve jövendölése alapján 1648 évre várták a megváltás korának kezdetét, amikor ők lesznek
a világ urai. [187]

Fejér Lajos szinte prófétikusan látta meg ennek a messiánizmusnak egy egész népre és a modern zsidóságra is kiható következményeit.
"Minden dicsőség, amit zsidó elér és learat írta csak fokozatilag különbözik a messiási dicsőségtől, amely az egyén legdicsőbb földi érvényesülésének elérkeztét és ezen keresztül a zsidóság megdicsőülését jelenti." [188]
A nagy tudós szerint azonban a messiásvárásban minden zsidó önmagát dicsőíti meg. Minden zsidó küldetést tulajdonít önmagának, szívesen beszél önmagáról, minden kiváló zsidóban a Messiásra gyanakszik. A zsidóság örök önmagával foglalkozása hozza az öndicséretet, a praepotenciát és a kollektív az egész zsidóságot minden más népek fölé véli
emelni.

Minden okok miatt, dr. Fejér Lajos szerint a zsidóság Törvénye a zsidó állam törvénye lévén, ennek követése által a zsidóság mindenütt külön állam maradt az államban.
Hiszen már Spinoza szerint is a zsidók minden más embert megvetnek. Ennek következtében még az asszimiláció eddigi zsidó generációi is talmudi gátlásokkal küzdenek. "A cionista nem ismeri el hazának azt a hazát, amely fedelet, megélhetést és jogokat ad számára." Ez az a zsidóság, amely a magyar földet nem érzi szülőföldjének, és tele van a Talmud által sugallt kiválasztottsági igényekkel és bár anyagi és "jogi helyzete" semmi kívánni valót nem hagy, a magyar nemzet iránti benső érzés számára idegen, és ezt az idegenséget a cionizmusban éli ki." [189]
"Zsidó faji vonás ma is, hogy véleményét, sőt világnézetét ráerőszakolja a világra" írja a második világháború előtti években a magyar zsidó: Paulus.

És mindez megrendítő, utólag olvasván majdnem azt mondhatjuk: hátborzongató, mert dr. Fejér Lajos az első, aki az akkori idők követelte óvatossággal, de annál több tárgyilagossággal kimutatja, hogy a hitlerista fajelmélet és Herrenrasse babona kísértetiesen azonos a zsidó törzsi, vallási nácizmussal. Hitler Adolf és a nemzeti szocializmus rossz szelleme, Alfred Rosenberg nem találtak fel semmi újat, mert a nemzeti szocializmus elméletei, a faji elkülönüléstől, a házassági törvényekig, a könyvégetéstől, a koncentrációs táborokig tulajdonképpen 2500 éves zsidó találmányok, amelyeket egyszerűen az Ószövetségből és a Talmudból másolt le a "nemzeti szocializmus", azzal a naív elképzeléssel, hogy majd most "saját fegyvereikkel fogjuk megverni őket".

A német nemzeti szocializmus kísértetiesen ugyanaz ,az eszmerendszer, mint a zsidó, faji, törzsi nácizmus, fajvédő gondolát és faji elhivatottság. Dinter Arthur a korai német Rassenreinheit " Vérrontó bűn" című faji kalandregényét mintegy 2500 évvel ezelőtt előzték meg Ezdra és Nehémiás fajvédelmi tanai, amelyekről mindenki olvashat az Ószövetségben. Tökéletesen igaz, amidőn Fejér Lajos megállapítja: "A német nemzeti szocializmus mai formájában, a hitlerizmusban az ősi zsidó felfogást sajátítja ki magának, és teszi állami és nemzeti, valamint nemzetközi politikájának alapgondolatává." [190] .

"A zsidó nacionalizmus, a zsidó faji egység ez az internacionális évezredes gyakorlata után a zsidóság mély átérzéssel háborodik fel olyan szellemi, gazdasági és világnézeti fegyver ellen, amellyel ő a világ összes népeivel szemben évezredek óta él." [191]

A nemzeti szocializmus és a júdaizmus valóban igen közeli szellemi rokonságban állanak. A zsidó író állapítja meg, hogy: a zsidóság már évezredek előtt bibliái példát nyújtott a hitlerizmus házasságjogi gyakorlatának. Ezdra és Nehémiás ugyanúgy űzik ki Izraelből az idegen feleségeket, mint ahogy a nürnbergi törvény elválasztani parancsolja az árjákat és nem árjákat, "Hitler a német fajra ugyanazt a kiválasztottsági elméletet érvényesíti... amit a zsidó vallás alkalmazna a zsidó faj javára, ha fejlődésének irányában uralomhoz jutott volna. Ezt alkalmazná a világ összes többi fajtáival szemben!"
[192]

A német nemzeti szocializmusban végzetesen nem új például a munkatábor, amely a Biblia szerint ott állott Salamon király Izraeljében. Nem újdonság még csak a könyvégetés sem, mert például ez is nem goebbelsi, hanem zsidó eredetű. 1233-ban Montpellierben zsidó feljelentésre elégetik az eretneknek bélyegzett Maimunides összes írásait. És nem új a német nemzeti szocializmusban az Eichmannok későbbi szerepe sem, hiszen a Tóra és főként a Talmud, a Sulhan Áruk szinte isteni parancsként írták elő a zsidóság számára más népek, más fajok kiirtását, s tették kötelezővé, hogy "romboljátok le oltáraikat, szent fáikat égessétek el tűzben". ,Igen helyesen mutat rá dr. Fejér Lajos arra is, hogy a német nemzeti szocialisták, főként a végzetes rosenbergi ideológiai vonal, Krisztus ellenessége, teljesen és tökéletesen azonos a zsidó szentkönyvek Krisztus gyűlöletével. Ma már nem vitatható az sem, hogy a nemzeti szocializmus kezdetben csak a zsidók ellen alkalmazta a fajelméletet, de később Rosenberg ugyanúgy használta ezt az összes hatalmi körzetébe került népekkel, az Ostvölkerekkel szemben, mint ahogy a zsidóság alkalmazná sőt ahol tehette alkalmazta is "a világ összes fajtáival szemben".

A német rosenbergizmus, amelyet élesen külön kell választani a nemzeti szocializmus idealistáitól, sőt az eredeti nemzeti szocialista gondolattól is, semmi más nem volt, mint ellenjudaizmus, vagy negatív judaizmus: horogkereszttel, árjásítással, koncentrációs táborokkal, Dávid király mészégető kemencéivel és Auschwitz esetleges gázkamráival, de teljesen azonos célkitűzésekkel és sokszor azt mondhatnánk azonos lélekkel, egy szellemi gyökérből nőtt kétfajta nacionalista imperializmussal.

Ennek a két fajta, de lényegében azonos és mégis halálosan ellenséges nacionalizmusnak malomkövei közé került Magyarország, amely öntudatlanul csupán egyet akart: felszabadulni a zsidó imperializmus alól, anélkül, hogy áldozatul essék akár a német, akár a pánszláv imperializmusnak. Kossuth Lajos népe a zsidó "institúciót" nem akarta felcserélni a kísértetiesen azonos rosenbergi institúcióval. Nem úrcserét akart, hanem szabadságot, amely szocialista és nemzeti, de magyar!

És itt nem szabad teljesen elítélni még azokat a magyarokat sem, akik védték az országhódítókat, de azokat sem, akik a másik német oldalról várták a szabadságot, s akik magyar nacionalisták, magyar nemzeti szocialisták voltak. Mert így vagy úgy mindkettőnek élt a csodálatos hatodik érzéke, amely azt súgta, hogy mindkét oldalról veszély fenyeget. Nem véletlen az, hogy a mélységesen vallásos Szálasi Ferenc hungarizmusa lényegében ugyanazt a célt tűzte ki, mint ami látszólag a német nemzeti szocializmus célja volt, azonban e cél nem koncentrációs tábor, nem emberölés volt, hanem, mint Szálasi mondotta:
aszemintizmus békés szabadulás, de egyben agermanizmus. Nem magyar imperializmus, hanem végső jelentésében magyar szocializmus, de Krisztussal, a két Krisztustalan faji nácizmussal szemben.
"A két pogány közt egy hazáért" balsorsos felismerése elevenedett meg a magyarság számára.
Alig két hónap múlva Budapesten a német SS egyenruhájában, zsidós arcélével, héber tudásával megjelent a más zászlajú, de azonos lelkű negatív júdaizmus szimbolikus figurája: Eichmann Adolf.

Hogyan is írta és mondotta erről szóló jóslatát Istóczy Győző:
"És ha annyira mennek a dolgok, hogy az ország népének csak az ultima ratió marad hátra: nem mi leszünk azok, akik a rövidebbet húzzák. [193]
"Mi lesz az ezen európai krízisből való kibontakozás? Ha egyéb megoldási módozat nem lesz feltalálható, kétségtelenül az, ami a korábbi századokban is volt hasonló bajok közepette, s amelyet helytelenül a vallási fanatizmusnak tulajdonítanak, de amely kibontakozás nem volt egyéb, mint az európai népek végső önvédelmi rendszabálya: az ultima ratiora való hivatkozás.

A benneteket elérendő katasztrófa órájában hiába fogjátok a vészharangot húzni, az egész világot segítségül híva, nem lesz egy hang, amely mellettetek felszólalni, nem lesz egy kar, amely mellettetek felemelkedni fog. Hagyjanak fel minden kizárólagos uralmi ábrándokkal, hagyjanak fel a kiirtási ábrándokkal." [194]
Előzőleg azonban történt valami, ami épp oly fontos az akkori helyzet megítélése szempontjából, mint az ideológiai szempontok ismertetése. Jóval Eichmann Adolf előtt Budapesten járt dr. Edmund Veesenmeyer, aki három hétig tartózkodott Magyarországon. Megbízatását Ribbentrop német külügyminisztertől kapta, s a doni katasztrófa után, feladata az volt, hogy derítse fel, miért mondtak csődöt a Don mellett a vitézségükről a németek által is jól ismert magyar csapatok és egyáltalán mi történik Magyarországon. Jellemzésül fel kell említeni, hogy dr. Edmund Veesenmeyer a hűvös, német professzortípus képviselője, aki bár SS brigádvezető volt ugyan, de soha sem tartozott a nagyhangú és műveletlen antiszemiták közé. Egyetemi tanári tárgyilagossággal kutatta a magyar helyzet okait, s ha jelentése, amelyet később a nürnbergi bíróság aktái között találtak meg, ha nem is minden tekintetben mondható jóindulatúnak, lényegében az akkori való igazságot tartalmazza. [195]

Dr. Edmund Veesenmaier, aki háromhetes budapesti tartózkodása alatt a nemzeti ellenzék minden számottevő politikusával beszélt, 1943. április 30-án nyújtotta be jelentését a német külügyi hivatalnak. A meghódított ország központi problémáját lényegében helyesen látta meg.
"A mértékadó magyar körök defetista beállítottságának és a közös hadicélok messzemenő szabotálásának kulcspontját túlnyomó részben Magyarország zsidóságában kell keresni. Számszerűleg a magyar lakosság tíz százalékát jelenti ez. a zsidóság, Budapesten azonban eléri a 35 százalékot. A zsidóság befolyását azonban jóval nagyobbnak kell tekinteni, mert nemcsak a gazdasági életet befolyásolja mértékadóan, hanem a többi vonatkozásokban is többé vagy kevésbé domináló szerepet visz. Hogy Magyarország miért a zsidók európai menedékhelye, annak okai a következők:"

Veesenmaier itt rámutat arra, hogy a légibombázásoktól mindenki fél és egy komoly bombázással szemben mindenki a zsidóságot tartja a legjobb; biztosítéknak. A jelenlegi magyar kormány (Kállay), a zsidóság és a polgárság széles rétegei nem bíznak a tengelyhatalmak győzelmében, de ezt nem is kívánják. A magyarok az amerikaiaktól és angoloktól várnak a zsidóság szerinti vendégszerető magatartásuk miatt kíméletet és jóindulatú kezelést. A zsidóságban biztosítékot látnak arra, hogy rajtuk keresztül megvédhetik a "magyar érdekeket", és a zsidóságon keresztül bizonyíthatják, hogy kényszerűségből harcolnak a tengelyhatalmak oldalán, az állandó szabotázsokkal szemben a tengelyhatalmak ellenségeinek győzelméhez akarnak hozzájárulást nyújtani. Így magyarázható, hogy a zsidóság helyzete, Kállay Miklós, a jelenlegi (1943) miniszterelnök kormányra lépése óta jelentékenyen erősödött. Amit Magyarország a bolsevizmus elleni harcban teljesít, csak töredéke annak, amit teljesíteni tudna.

A készlethalmozás mind a zsidó, mind a polgári háztartásokban soha nem látott fokot ért el. Ezt okozza a zsidóság által mesterségesen provokált infláció és a borzalmi hírverésnek mindenféle fajtája, amely Budapest napi élete fölött uralkodik. Miután a bérek és fizetések egyre rosszabb viszonylatba kerülnek az árképződéssel, természetes következményként állt elő a demoralizáltság, a korrupció, amely minden képzeletet felülmúl, és talán egyetlen népréteget sem hagy érintetlenül. "Az ifjúság közönye ma már oly messze menő, hogy évek óta nem lehet egyetlen esetet sem feljegyezni, amely a bomlasztás erőivel szemben egészséges ellenállásra mutatna... Akik Németországban Rathenau, Erzberger és elvtársaik voltak, ugyanazok ma a zsidó Chorin, Goldberger és mások Magyarországon..." "A zsidókkal való kombináció minden valóságos népi öntudatot megakadályoz, meghamisítja a Kárpát-medencebeli magyar küldetést és tengely ellenes tájékozódást kényszerít ki." "Míg Horvátországban primitív, harcos partizánsággal állunk szemben, a rafinált magyarországi zsidó plutokrata rendszer szintén partizánság, amely állandó szabotázsával, kémkedésével, defetista hangulatcsinálásával a tengelypolitika számára a legkomolyabb veszélyt jelentheti."
A meghódított ország rendőrségének egy részéről és a zsidó futószalagra fűzött egyes hatóságokról szinte fájdalmas olvasni ma Veesenmaier akkori jelentését: "El kell ismerni, hogy Magyarország olyan, minden hájjal megkent ellenséggel küzd, amely mesterien érti, hogy miként kell az uralmat kezében tartani." "Egy SS hadosztály Budapesten és aktív intézkedések a zsidók ellen a vég kezdetét jelentené a mai magyar rendszer uralmára!"

1943 őszén ismét Budapesten járt Veesenmaier, akinek ez a jelentése is szerepelt a "Wilhelmstrasse per"-ében.[196]
Ebben az állapítja meg Veesenmaier, hogy a Magyarországon élő 1 100 000 zsidó az első számú ellenség. [197] Alapos "megfogása" a zsidókérdésnek az idő legfőbb parancsa. Ez előfeltétele annak, hogy Magyarországot be lehessen kapcsolni a Német Birodalom elhárító és egzisztenciális harcába.

A magyar nép érdeke az lett volna, hogy nem a nemzeti szocializmus tehát nem a barna negatív júdaizmus , hanem a Német Birodalom és a német véderő szövetségében, s ahhoz hűségesen, minden erejét megfeszítve harcoljon a bolsevista seregek ellen, a függetlenségért.

A mag, amelyet Szent István és Kossuth Lajos országában az emancipáció elvetett, most kalászba szökkent. A pozitív és negatív júdaizmus hullámai összecsaptak a magyar nép feje fölött.

1944. március 17én Hitler Adolf magához rendelte Horthy Miklós kormányzót, és a klessheimi találkozón Magyarország elvesztette belső függetlenségét, mielőtt a német szövetségesek, mint megszállók érkeztek volna fővárosába. Istóczy Győzőnek, Magyarország Cassandrájának jóslata, amelyet 1881. szeptember 24-én mondott a képviselőházban beteljesedett:

"Ma már mind a hatóságok előtt, mind a törvényhozás előtt, ha zsidó érdek magyar érdekbe ütközik, rendszerint a magyar érdek húzza a rövidebbet, és a zsidó érdek érvényesül. És hát valamely nemzeti szuverenitásnak nem az-e a kritériuma, hogy a nemzet érdeke minden más érdekkel szemben érvényesüljön? Mi magyarok már csak névleg vagyunk szuverén nép, magyar firma alatt a zsidó nép."