I. Fejezet
MAGYARORSZÁG GYARMATOSÍTÁSA

Szinte kísérteties, hogy pontosan száz évvel Kossuth Lajos prófétikus figyelmeztetése után - 1944. május 5-én - ragasztották ki a német "megszállók" Budapest falaira a zsidók gettózásáról szóló parancsukat.
Száz kerek esztendő múlt el azóta Magyarország fölött, amióta a Pesti Hírlapban megjelent a legnagyobb magyar látnok, Kossuth Lajos figyelmeztetése, hogy mindaz, amit a végeredményben tragikus sorsú kisebbség képvisel, a fennálló országlási renddel egybehangzásba nem hozható.

Magyarországnak 1844 előtt is voltak zsidó lakosai. Csodálatos azonban, hogy minden antiszemitizmus nélkül, - mert ezt a fogalmat akkor még nem is ismerték -, épp a legjobb magyar szellemi emberek: Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Virág Benedek, - a felvilágosultság korának magyar fáklyavivői - láttak bennük veszélyes árnyékot, ismeretlen fenyegetést.

"Éhségmentő intézetek" - című cikkben épp a liberális és filoszemita Kossuth vette észre elsőnek, hogy az ország gyarmatosításának bizonyos új és eddig ismeretlen formája kezdődött meg.
"Egész helységeket tudok - írta fenti tanulmányában - hol a szegény földművelő nép nem magának, hanem a kocsmáros zsidónak szánt, vet és arat. Creditum ígéretével bé tudja csalni küszöbén, s ha egy lépést tett a szegény paraszt, menthetetlen oda van... Nincs olyan törvény, amelynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná, - valamint - nincs csalás, nincs tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra nem találna." [3]

Kossuth Lajos 1830-ban természetesen csak a kor szemüvegén át látja a problémát. Minden gyűlölet nélkül inkább a szocializmus ellenes és saját szemével látott gazdasági jelenségeket ítéli el. Csak 14 évvel későbben jutott el addig a nézőpontig, amelyről meglátta már a probléma veszélyét, sőt majdnem a hátterét is. Vajon olvasta-e Kossuth Lajos a nagy politikai instituciót, a Tórát, a Talmudot, a Sulhán Árukot, vagy csupán ösztönösen érezte meg a két országlási rend különbözőségét?

A Szent István óta krisztusi világnézeten alapuló magyar országlási rend - amely tulajdonképpen a középkori Magyar Birodalomban teljesedett ki - a mai értelemben soha sem volt nacionalista. A tatárjárás előtt, mint európai respublica christiana befogadta az erdélyi szászokat, a felvidéki cipszreket, majd Korjatovich herceg ruténjait, nem sokkal később a Moldvából felszivárgó oláh pakulárokat, a törökdúlás elől menekülő 40 000 szerb családot, az ipeki pátriárka vezetése alatt, - Buda visszafoglalása után - bánáti, bácskai, dunántúli svábokat. Mindezek azonban nem hoztak magukkal külön nemzeti és politikai institúciót.. Ha más nyelvet beszéltek, más hitet vallottak, más gazdasági rendszereket ismertek is, végeredményben annak a keresztény világrendszernek voltak részesei, amelynek lobogóit a Magyar Birodalom hordozta a Kárpátmedencében.

A XIX. és XX. században felmerül ugyan Nagy-Románia, Nagy-Csehszlovákia és Nagy-Jugoszlávia ábrándja és később valósága. Amit lehetett elvettek, amit tudtak, azt meghódították. Az azonban, hogy az egész magyarságot és a társnépeket gyarmatosítsa, egyetlen nemzeti kisebbségnek sem juthatott eszébe.
Az angol is hódított ugyanebben az évszázadban, de nagyon jól tudta, hogy az indus indus marad szívében, gondolkodásában, akkor is, ha megtanulja a nyelvet, ha vallását felcseréli a misszionáriusok által hirdetett kereszténységgel.

A gyarmatosításnak - kiváltképp Magyarországon - egyedülálló formája volt a keleti országhódítás, mert egyfelől fegyvertelenül történt, tehát nem válthatott ki fegyveres ellenállást, másfelől kisebbség akarta a többségre oktrojálni a maga gondolkodását, erkölcsét, hogy ezen az úton vehesse át a politikai hatalmat is.
A fegyveres hódítónak mindig számolnia kellett azzal, hogy a meghódított - alkalmas pillanatban - széttöri láncait, visszaszerzi politikai és gazdasági szabadságát. Egyedül a zsidó országhódítás volt az, amely megfordította minden eddigi imperializmus módszereit: előbb a törvény, a keresztény institúciók lerombolásával akarta saját erkölcseire, szokásaira nevelni a befogadó népet, hogy aztán a végső menetben fegyverrel és a hatalom minden eszközével féken tarthassa azt, ha lázadni mer.

Kossuth, ha nem is ismerhette a másik nép politikai institúcióját, annyit valószínűleg sejtettek 6 és kortársai is, hogy a XIX. század elején Magyarország már két kultúrképlet határán élt. A Kárpátokon túl, - sőt már itt-ott belül is - nem csupán a politikai institúció volt más, hanem a kultúra különbözősége is. Vereckétől az Orosz Birodalom belsejéig, a keresztény lengyelek, ukránok, oroszok közé beépülve több mint ötmilliós népi közösség élt, amely különbözött minden népektől.

Sajnálatra méltó nép volt ez, amelyet megtartott, de leigázott a Tan, a közel kétezer éves száműzetésben töltött elzárkózottság, mely elkülönítette őt minden népektől és minden más kultúrától. Európában elmúlt a középkor, felvirágzott a reneszánsz kultúra, lezajlott a reformáció és Goethe, Schiller, Voltaire már a felvilágosodottság, emberi haladás nagy és sokszínű műveltségét röpítették szárnyra műveikben, míg ott a Keleten megállt az idő. S a megállott időnek csak egyetlen óramutatója volt, mely még mindig a Templom lerombolása utáni kort jelezte: a Tóra és a Talmud. Az eltelt tizenkilenc évszázad alatt Európában Michelangelók, Raffaellek, Copernikusok, Keplerek és Shakespearek állították fel a szellem diadalának mérföldköveit. Odaát, Kelet zárt világában az írás és olvasás tudománya ugyan általánosabb volt, mint az európai szegény lakosság körében, azonban amit ezek az emberek olvastak csupán két könyv volt. Tiszteletre méltó rabbik szőrszálhasogató talmudi vitái: a Tan vagy egy-egy életszabály részletének magyarázatáról, a mózesi törvények ilyen vagy olyan értelmezéséről és persze sok-sok nemzeti és vallási emlékezés az elveszett hazáról, Erec Izraelről. A Tan - mint a világ legperfektebb nácizmusa - megtartotta a népet, a fajt, a vallást, a nemzeti érzést. Egyben azonban rettentő börtönrács is volt, amely elzárta őket a fejlődő, haladó világtól, a különféle kultúrák egymásra hatásától. Elzárta azonban a szociális fejlődés lehetőségétől is. Ott ahol - általában - 3000 talmudi életszabályt kellett megtartani, ahol mindent magának követelt a Tan, a szó szoros értelmében egy óra sem juthatott a termékeny munkára, a földművelésre, arról nem is beszélve, hogy más kultúrák ismerete és tanulmányozása egyenesen bűnnek számított. Már megkezdődött a legújabb kor, midőn a keleti zsidóság, Isten népe még mindig az ókor, de legjobb esetben a legsötétebbnek mondott középkor szellemi nívóján s annak elzártságában élt még akkor is, midőn Oroszországban már Puskinok, Dosztojevszkijek írták műveiket.

Az öncsinálta gettó, amelynek falai között ez a hatalmas tömeg a külvilágtól elkülönítve él és nyomorog nagyobbrészt, a hamis messiások, a tévtanok és babonák termőtalaja. Elvégre maga a vallás is csak másolata az eredetinek. A Templom lerombolásával, megszűnt az isteni papság.

A rabbizmus csak igen gyatra és nagyobbrészt tudatlan, vagy egykönyvű epigonja a réginek és az igazinak. Mózes öt könyve, a Tóra, amelyet ott őriznek minden zsinagóga frigyszekrényében még a "szeresd felebarátodat" törvényét hirdeti, akkor is, ha csupán a zsidó nép tagjaira értelmezi a felebarátot. A Talmud, a Sulhán-Áruk azonban, amely hosszú évszázadok során főként a keleti zsidóság életértelmévé vált, már a gyűlöletet, a más fajúak és más vallásúak, a más politikai institúciók megvetését követeli.

Csoda-e, ha ebben az elzárt, környezettől elidegenült világban olyan szekták, "vallási irányzatok" ütik fel fejüket, mint a chasszideusok. Keresztény és zsidó teológusok egyformán állapítják meg, hogy a XVIII. században, amikor már az emancipációt hirdetik a kezdődő nyugati liberalizmus prófétái és jakobinusai, még vallási életében is mélypontra jut a zsidóság. A chaszideizmus, amelyet 1760-ban alapított egy fanatikus: Izrael ben Elizér, a szovjet forradalom kitörése pillanatában már a keleti zsidóság felét tartja igájában. A chasszideizmus első parancsa a - vak hit! Minden chasszideus hitének alapja a caddik iránti feltétlen bizalom, engedelmesség. A caddik Isten helyettese, akinek joga van az emberek bűneit megbocsátani.

E torz, ószövetségi nácizmusnak helyi gauleiterei, vagy Kreisleiterei ezek a caddikók. A caddik parancsa szerint minden tudomány nemcsak mint hiú, hanem mint a lelkek üdvére egyenesen káros hatású, meg van tiltva. [4]
Amíg a nyugati intellektuel és pénz-oligarcha fölényesen gúnyolja a magyar nemesség, vagy középosztály elmaradottságát és az emancipált idegen intellektus forradalmi előreugrásokkal akarja behozni kétezer év talmudi elmaradottságát, addig Kelet gettóiban még a XIX. század elején is bűn a nem héber nyelvű könyvek olvasása. Idegen nyelvek és az orvostudománynak tanulmányozása tilos.

A szociális és egészségügyi felvilágosodottság abból áll Jehova Gauleitereinek zárt birodalmában, hogy a beteg köteles a rabbinak átadni 160 darab apró ezüst és rézpénzt, s ha a rabbi ezt elkülönítette egymástól, csak akkor adhat engedélyt a beteg meggyógyítására. "Minden caddik középpontja és királya kerülete községeinek." [5] Amíg állandó viccelődés tárgya részükről, hogy a katolikus vagy református hívő "vallási babonából" pénzt helyez. a templomi perselybe, addig ők magas összegeket fizetnek azért a kitüntetésért, hogy a caddik pipáját meggyújthassák. [6]
A cári Oroszország súlyos jogara alatt, vagy Lengyelországnak a liberális Habsburg-monarchiához tartozó részein, de akár a királyi Magyarország északi Felvidékén a cárok, császárok, királyok hatalma ott ér véget, ahol a gettó, vagy a caddikok uralmi területe kezdődik. A caddik előtti kihallgatás olyan ceremóniák között folyik le, mint a királyi udvarokban. A caddik a legfelsőbb folyamodású bíró is, sőt törvény és jog fölött álló lény. Az ő döntése és ítélete végérvényes, amelytől nincs fellebbezés. [7] Neki hatalma van élet és halál, ég és föld felett, s előidézheti egész népek romlását, pusztulását is. A caddik mindent tud, mindent előre megjósol. Ha meghal, hátramaradt ruhadarabjait kiárusítják a legnagyobb bűnök kiengesztelésére. Aki a caddik hátramaradt ingét felhúzhatja magára, annak megbocsáttatik az elkövetett gyilkosság is. Aki annak nadrágját viseli megtisztul az elkövetett vérfertőzés bűnétől. A caddik sapkája óvszer a kevélység ellen, tefilinje (imaszíjazata) a szemérmetlenség ellen óv. [8]
A néger-babonaságnak, az ember-istenítésnek, Istennek emberrel való helyettesítésével még ezer és ezer hasonló példáját lehetne felsorolni. Elég azonban a magyar teológus, Huber Lipót ítélete, amely szerint:
"Látni való, hogy a chasszideizmus a legegyügyűbb, legbabonásabb és legfanatikusabb zsidó szekta." [9]
A kérdés megítélésénél igen lényeges szempont, hogy az emancipáció idején a Magyarország felé áramló keleti zsidóság 50 százaléka a chasszideus szekta tagja. S a kereszténység szempontjából azonban száz százalékig hasonlóan gondolkozik az egész keleti tömeg.

"A vérbeli, igazi keleti zsidó - akár kabbalista, azaz chasszideus, akár talmudista - a nemzsidót, a "gójt" alsóbbrendű, tisztátalan, megvetendő, gyűlöletes lénynek tartja, akikkel minden bizalmas érintkezés - kivéve az üzleti érintkezés tiltva van" - írja Huber Lipót és megállapítja, hogy Nóám hamélek 41. és 81. oldala szerint a chasszideus előtt a caddiknak minden embernél, sőt magánál Istennél is többnek kell lennie, mert Isten neki engedte át a világ kormányzását.

Ez tehát az a lelki és szellemi háttér, amellyel Magyarország és az emancipáltság felé indul a keleti tömeg. A politikai institúció azonban nem a babonában van, hanem magában a vallásban. A Tóra: Mózes öt könyve azt hirdeti: "És úrrá lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzeteken." [10]

A Tóra ott volt ugyan minden frigyszekrényben, azonban mint a fentiek is mutatják a keleti zsidóság sokkal inkább a Talmudon és a Sulhán Árukon nevelkedett. A rabbinizmus külön vallási irredentát, fanatizmusig menő sovinizmust és ehhez alkalmazott erkölcsöt tanított a keleti zsidóságnak. Ennek lényege elsősorban a messiánizmus volt, amely azonban azt hirdette, hogy "a Messiás nem az emberek egyeteme, hanem csak a zsidók számára hoz megváltást", tudniillik Róma (a kereszténység) világuralmának megdöntését. [11]

A Sulhán Áruk szerint: "A Messiás király véres hadjáratot indít a világ összes nemzsidó népei ellen, akiket meghódítani, adófizetőjévé fog tenni; akik pedig nem hódolnak és nem fogadják el a Noé-féle hét parancsot, azokat irgalmatlanul (férfiakat, nőket, gyermekeket) ki fogja irtani. Minden nép szolgál majd a Messiásnak, minden király hódol neki s így a megdöntött római birodalom (kereszténység) helyére Izrael egyetemes világbirodalma lép. A meghódított népek gazdag zsákmányát és ajándékait a Messiás szétosztja a zsidók között, akik mérhetetlenül meg' gazdagodnak, mert minden nemzet kincse kezeikbe gyűlik, aminek folytán Izrael a dicsőséges Messiás király országában a legnagyobb földi boldogságot élvezi." [12]

A politikai institúció tehát magában hordozza nemcsak az idegen népek megvetését, a gyűlöletet, hanem a történelem legerősebb hódítási akaratát is, amely valamely bizonytalan, isteni ígéretre támaszkodott. Ez a vallás volt az első, amely - a bolsevizmust megelőzve - a teljes materializmust, a földre áthelyezett mennyországot, a mérhetetlen gazdagságot s vele együtt más népek teljes leigázását, megsemmisítését hirdette.
Amíg a liberalizmus korának idealistái az emancipációról, mint a humanizmus elemi kötelességéről ábrándoztak és maguk a befogadandók is az "egyenlőség" jelszavaival dobálóztak, lássuk hát, hogy vallásuk - a politikai institúció - mit hirdetet a befogadó országgal szemben? S itt sűrűn kell hivatkoznunk Huber Lipót kalocsai kanonok két nagyszabású teológiai munkájára, amelyekben - sajnos már későn, 1938-ban - mutatta ki mindazt, amit Kossuth Lajos legfeljebb ösztönösen sejtett.

A türelmetlenség, a törzsi nácizmus parancsai csattantak fel lépten-nyomon.
- Öljétek meg azt, akinek nincs vallása (a vallástalant). - Így figyelmeztet a Tóra a bálványozókra, megparancsolván: "Egyáltalán senkit se hagyj életben." [13]
"Teste, élete a bálványozónak, (a nemzsidónak) szabad, mennyivel inkább a vagyona (pénze), mert helyes megölni a bálványozót." [14]
A sokat emlegetett humanizmusról is igen épületes dolgokat olvashatunk:
"Igen jellemző - írja Huber Lipót - a régi rabbizmus tanítása az életmentésről. Minthogy a nemzsidón a rabbik szerint tilos megkönyörülni, ezért ha halálos, vagy más veszedelemben forog, nem is szabad megmenteni, hanem engedni kell, hogy pusztuljon; ellenben, ha zsidó forog halálos veszedelemben, azt meg kell menteni. A Talmudban olvassuk, hogy pl. rabbi Elizér így nyilatkozik: "Minden értelem nélküli emberen (t.i. nemzsidókon, mert azokat, mint bálványimádókat a rabbizmus értelem nélkülinek. és bolondnak tartja) tilos könyörülni." [15]
A politikát gondosan kerülő, nagy teológiai munkának legérdekesebb része "Az állam törvényei és a rabbizmus törvényei" c. fejezet, amely teológiailag is igazolja Kossuth Lajos nagy, politikai felismerését a kétféle országlási rendről.

"A rabbizmus csak az esetben ismerte el az állam törvényeit a zsidókra nézve kötelezőnek, ha ezek nem ellenkeztek a zsidók törvényeivel, amint azok a Misna Tórában és a Sulhán Árukban le vannak téve." [16]
"Mikor a zsidóság a törvény előtti egyenlőséget követeli egy keresztény országban és a liberalizmus évszázada elején az egyenjogúságot kéri a befogadó hazától s annak népétől, már eleve előkészíti saját végzetét, hiszen a jogokat azzal kéri, hogy kötelességeit eleve nem hajlandó elismerni." [17]

A Sulhán Áruk és a Talmud tele van rendelkezésekkel, amelyek szerint: "Tilos (zsidónak nemzsidó ellen) nemzsidók bírái és bíróságai előtt pereskedni, még olyan ügyben is, amelyben úgy ítélkeznek, mintha Izrael törvényei szerint járnának el, sőt még akkor is tilos, ha mindkét fél beleegyezik abba, hogy eléjük (nemzsidók) elé vitessék a per. És mindenki, aki azzal jön, hogy eléjük (a nemzsidók) vitessék. a per, istentelen és olybá vétetik, mintha káromkodott, vagy gyalázkodott volna."

Már a Talmud mondja: "Ha a zsidó bizonyítékot tud nemzsidó javára s elmegy és bizonyságot tesz mellette nemzsidók bírósága előtt zsidó ellen, azt kiközösítik (nagy átokkal sújtják)." [18]
Az emancipáció, tehát hozza magával az idegen tant még vagyonjogi vonatkozásban is. Hogy a nemzsidók vagyona, pénze, szabad préda a zsidónak, ezt a babilóniai Nehardea zsidó akadémiájának híres rektora jelentette ki: "A nemzsidók (gójok) vagyona olyan, mint a gazdátlan puszta és bárki, aki előbb elfoglalja jogszerűen bírja." [19]

"Az ilyen tanítás - írja Huber Lipót - veszedelmes volta nyilvánvaló. Mert ha a régi rabbik szerint Isten a nemzsidók vagyonát, sőt életét is szabad martalékul dobta a zsidónak; ha hatalmat adott nekik minden nép vagyona, élete fölött, akkor elvben az egész világ mindenestül voltaképpen a zsidóság tulajdona, tehát joga van, ha lehetséges és veszélytelen, elvenni mindent (vagyont, pénzt, életet), amihez hozzáférhet; s így a zsidó a nemzsidót meglopja, kifosztja, kiuzsorázza stb., nem követ el tulajdonsértést, tehát bűnös cselekedetet, hanem csak érvényt szerez tulajdonjogának s rendelkezik azzal, ami úgyis az övé, mert a nemzsidók vagyona hefkér, vagyis szabad prédája Izraelnek. Eszerint az álláspont szerint világos, hogy a zsidó a nemzsidóval szemben sem lopást, sem rablást, sem uzsorázást nem követhet el, mert a lopás, rablás, csalás, megtévesztés stb., sőt az emberölés is mintegy előre van szentesítve." [20]

A zsidóság, amely 1840 és 1940 között Magyarországra beáramlott nem az Ószövetseg régi népe volt, hanem a később kifejlődött rabbinizmusé, a Talmudé és a Sulhán Aruké. Azonban még a Tórában is ott állt a parancsolat: "Nem tehetsz magad fölé (királynak), aki nem testvéred" - tehát, aki nem a zsidóság tagja.[21]
Így amikor az emancipálandó, vagy emancipált átlépi a magyar határt, már akkor eleve azt. a parancsot és vallási előírást hozza magával, hogy ne engedelmeskedjék az államhatalomnak, a keresztény állam eszmének. Az ő számára I. Ferenc József és minden keresztény uralkodó "idegen férfi", s ekként az általa képviselt államhatalom is idegen hatalom.
Nem kötelező reá nézve állampolgári, polgári és más esküvés sem a befogadó állam területén.

"...gyanúsnak tartják sokan a zsidók esküjét - írja Huber Lipót - azért is, mert évenkint az engesztelő ünnep előestéjén egy különös formulával, amelyet a kezdő szavak után Kol-nidrének (a. m. Minden fogadalom) neveztek, a zsinagógában, az egész hitközség előtt nyilvánosan és ünnepies szertartások között, előre semmisnek jelentik ki a jövő év folyamán minden esküjüket, fogadalmukat."
"Minden fogadalmat és lemondást és esküt és chéremet (Istennek tett felajánlást) és megtartóztatást és vezeklést, amiket fogadtunk és amiket esküszünk és amiket ígérünk és amiket felajánlunk és amiket lelkünkre kötünk az engesztelés ettől a napjától az engesztelés napjáig, amely javunkra jövendő, mindezt már most megbánjuk. Valamennyi feloldozva, elengedve érvénytelen, megkötetlen és megsemmisített legyen: nem kötelező és érvényét vesztette." [22]

Pár oldallal tovább a katolikus teológus így kommentálja a Kol-nidré következményeit:

"Igazán művelt és igazán jámbor nyugati zsidóról nem tételezhető fel, hogy a Kol-nidré formulájának az engesztelő ünnepen való elmondásával lelkiismerete előtt a következő évben esetleg elkövetendő esküszegés vagy hamis eskü bűnétől is felmentve érezze magát, azonban ezt a biztosítékot éppen nem nyújtják a műveletlen, különösen az ú.n. keleti zsidók, akik nem hagyják kihasználatlanul (!) a Kol-nidrét. (A kurzív sorok a szerzőtől származnak.)
A Magyar Zsidó Lexikon, amely 1927-ben, tehát az első magyarországi bolsevizmus után jelent meg, természetesen igyekszik magyarázni a Kol-nidré keletkezését és értelmét, de elismeri, hogy "a fogadalmak és eskü alóli feloldás nagy visszatetszést váltottak ki a zsidósággal szemben." [23] Azt azonban már nem említi a Magyar Zsidó Lexikon sem, hogy a Kol-nidré imádkozása előtt, tehát az engesztelő nap előestéjén a világ minden zsinagógajában elhangzik egy borzalmas átkozódás:

"Háborúval sújtsa (Isten) a kutahait (= a kereszténységet) és fejedelmét (értsd Szamaélt, az ördögök fejét, aki a rabbinizmus szerint kormányozza a kereszténységet). Takarja (a kereszténységet) felhő hat hónapon át, hogy fekély csapásával kínoztassék. Verje meg himlővel és büntesse haraggal és dühvel. Mert az Örökkévalónak vérontása leszen, (Boszrában = Rómában, a kereszténység országaiban). Rendezd ezt (a vérontást) Boszrában; buktasd meg a (római) királyt, gyilkolás által bosszúdban vágd földre a római főt (= pápát) a Te dühödben és akkor ébreszted majd üdvöd szeretteidnek (a zsidóknak) Te Örökkévaló nem fogod megtagadni irgalmasságodat." [24]
A Ha-gójim kezdetű imádságban, amelyben a föld összes népeit megátkozzák külön emlékeznek meg a magyarokról is: "A gójokat; a hagaritákat (= magyarokat) a keturitákat, Ludat (= líbiaiakat) és aramitákat (= szíreket) büntesd és tedd mintha sohasem léteztek volna az ég alatt." [25]

Még csak egy imádságot iktatunk be, amelyet a templomavatás (chanukká) ünnepén kell elmondani:
"Emlékezzél meg ivadékukról (t.i. a zsidók ivadékairól), hogy megváltasd őket és hirdesd a jubiláris esztendőt. Helyezd őket atyáiknák helyére, hogy uralkodjanak az egész földkerekségen és a vadásznak (Ézsaunak, akivel a kereszténységet jelzik) kezéről lehúzzák a gyűrűt (azaz a keresztények kezéből kivegyék az uralmat)."
Purim ünnepén ekként hangzik fel az imádság: "Átkozottak legyenek mind, akik bálványokat imádnak (burkoltan a keresztények, akiket bálványimádóknak tekintenek) áldottak legyenek mind az izraeliták." [26]
A Húsvét ünnep átkozódó és bosszúimádságaiból elég közölni a kereszténységre szórt átkok közül:
"Öntsd ki rájuk bosszúdat, haragod heve érje utól őket. Üldözd őket haraggal és irtsd ki őket az ég alól, Uram."
Ezek az imádságok érvényesek voltak az emancipáció idejében és érvényesek - ma is. A teológiai tudós - ellentétben némely publicistákkal - nem tudja eltitkolni ennek a gyűlöletnek veszélyét:

"Ha meggondoljuk - írja - hogy mind e gyűlölet és bosszú, szitok és átok nem egyes zsidók privát lelki kifakadásai, hanem magának a zsinagógának hivatalos átkozódásai, mert hivatalos szertartási és imádságos könyvekben fordulnak elő, - valóban döbbenetesnek kell mondanunk súlyukat, komoly hatásukat, mert Izrael jámbor fiainak millióit hevítették és fanatizálták a nemzsidók (a keresztények) ellen." [27]

Amíg tehát az egyik oldal államveszélyes jelenséget látott a gyűlölet fanatizmusában, addig a másik oldal egyenesen népi erényt vélt felfedezni a gyűlöletben. A bécsi zsidó író már jóval az emancipáció és vallási recepció után is hirdeti: "Minden zsidó született nagy gyűlölője annak, ami nem zsidó. Benne igazán semmi nem él oly elven, mint a meggyőződés, hogyha egyáltalán van valami, ami a világ minden zsidóját egyesíti, az nem más mint az a nagy, magasztos gyűlölet. Azt a tényt, hogy egy erős zsidóság veszedelmes mindenre, ami nemzsidó, nem ingathatja meg senki sem, Bizonyos zsidó körök igyekezetét, hogy az ellenkezőjét bizonyítsák, komikusnak kell mondanunk. És kétszeresen hazugnak, mint amilyen gyávának és komikusnak. De még furcsábban kell hogy érintsen bennünket, ha nemzsidók egész komolyan azt kívánják tőlünk, hogy mondjunk le természetes gyűlöletünknek tettre váltásáról." [28]
A kép tehát, amelyet maguk a zsidó szent könyvek nyújtanak - leverő. Az idegen népek gyűlölete, a világuralmi akarat, a befogadó államok felségjogának el nem ismerése, a befogadó népek kötelezd kiuzsorázása, a velük szemben megengedett csalás, az állameszme elvetése, a nem-saját törvények el nem ismerése egyenesen vallási parancs. Mindezek mögött chasszideus babona, a caddik földi isten helyettességének elfogadása, a törzsi nácizmus politikai és vallási mindenek felett valósága olyan példátlan totalitarizmusnak eszmei alapjai, amelyektől messze jár akár a későbbi német nemzeti szocializmus, de akár még a bolsevizmus is.

Az Amerikai Egyesült Államok bevándorlási hatóságai minden partra szállótól megkérdezik: "Azért jötte ide, hogy megdöntse az Egyesült Államok alkotmányát?" Hasonló kérdésre a kárpáti határon nem felelhetett volna jó lélekkel a bevándorló. Egyfelől nem volt bevándorlási törvény, másfelől a zöld vagy fekete bársony zsákocskákban a vallási és politikai parancsot hozta magával: az ország királyát nem kell királyként elfogadni, az ország törvényeit nem kell megtartani, mert csak az az érvényes törvény, amelyet a bevándorló a saját szent könyveiből tanult, s amely tulajdonképpen nem vallási, hanem zsidó állami törvény. Az új hazával szemben nincsenek kötelességek, csak jogok, hiszen a király nem a te testvéred, tehát nem kell érette katonáskodni, lehetőleg nem kell adót fizetned, mert hiszen aki nem "felebarátod", azt szabad megcsalni. [29]

E Tan előtt nem jártak medvebőr kucsmás gárdisták és rohamozó seregek. Ők a hatezer éves theokráciai institúciót hozták, az isteni ígéretet:
"És úrrá lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzeteken." [30] Magyarországon is!
És Magyarország sorsa általuk beteljesedett.