Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere írja:

„Antall József szólt nekem 1990 februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített. Az írást áttanulmányoztam, és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt, noha azon az akkori kormány néhány szakértője is részt vett. Az angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az ő külföldi szakértői: Tar Pál és Osváth György. Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok képviselőiből és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport.

A megbeszélések nemcsak az adósság kezeléséről, hanem a követendő privatizációs stratégiáról is zajlottak. A kétnapos londoni vizit keretében a Rothschild Bankházzal kizárólag a privatizációról tárgyaltunk. A második napon Soros György a Wallburg Bankház szakértőit hívta meg, és e társaságban ismertette az adósságállománnyal kapcsolatos téziseit...

Az elképzelés gerince az előzetes tanulmányban is szerepelt már, lényege egy "debt equity swapping" művelet volt, azaz az adósságért a hitelezőknek magyar tulajdonnal fizettünk volna. Ez szorosan kapcsolódott a privatizáció kérdéséhez, hiszen a részvénytársasággá alakított magyar vállalatok papírjait kellett volna a hitelezők rendelkezésére bocsátani... Önkéntes hitel- vagy kamatelengedésre nem volt esélyünk. A velünk csak kicsit is szimpatizáló külföldi bankárok egyértelművé tették: az adósságelengedési kérelmek csak rontanának a helyzeten."
és ti hittetek nekik, ti ostoba hazaárulók?! nektek az ellenségre kell hallgatni, nem a barátra!

Endrey szerint:

„Rabár Ferenc önvallomása azonban nem volt egészen őszinte. Mint Szakolczai György, a Budapesti Műszaki Egyetem közgazdászprofesszora később rámutatott a Rabár-interjú brilliáns analízisében ("Kik és hol tárgyaltak adósságainkról '90-ben?", Magyar Nemzet, 1995. augusztus 26.), nem felelt meg a valóságnak Rabárnak az a kijelentése, hogy "az 1990-es választások előtt esélyesnek tartott pártok képviselőiből és... kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport." "A lista..., amelyet (Rabár) megad, nem erősíti meg ezt az állítást - írja Szakolczai. - Az SZDSZ-t valóban képviselte Tardos Márton, a párt vezető gazdaságpolitikusa, ugyanakkor azonban Osváth György, Rabár Ferenc és Tar Pál nem voltak az MDF tagjai, hanem Antall József későbbi miniszterelnök személyes barátai vagy ismerősei. Hiába keressük itt a Fidesz, a kisgazdák és a kereszténydemokraták képviselőit, és jó lenne tudni, mi van Rabár úr azon mondata mögött, hogy Soros György 'a meghívót elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek'. Mely pártok mely közgazdasági szakértőinek: Ezek mit válaszoltak?... és így tovább."

"Ki vett tehát részt a tárgyalásokon? - feszegeti a kérdést Szakolczai. - Azt kell mondanunk, hogy a Kék szalag bizottság. (A monetáris elmélet és a szélsőséges liberális gazdaságpolitika elveit valló közgazdászok.) E bizottság 1990. április keltű gazdasági programjavaslatának címlapján ott találjuk Osváth Györgyöt, Soros Györgyöt, Surányi Györgyöt és Tardos Mártont, a héttagú csoport négy tagját. Köztudomású, hogy a Kék szalag-bizottság tagja volt Rabár Ferenc is. A bizottság társelnökének, Tardos Mártonnak kiemelkedő szerepére ismételten utal Rabár professzor úr: ő fogta össze az utazási ügyeket és ő adta át az előkészítő anyagot. Ez az utazás tehát az SZDSZ-hez közelálló Kék szalag bizottság vállalkozása volt, úgy, hogy a delegációban helyet kaptak a későbbi miniszterelnöknek azok a személyes barátai, akik tagjai voltak a bizottságnak, és egyetértettek a Kék szalag bizottság elképzeléseivel."

A fentiek megértéséhez a magunk részéről arra is rá kell mutatnunk, hogy 1989 tavaszán kiadott programtézisben az SZDSZ még maga is javasolta az államadósság könnyítését, de röviddel azután, bizonyára nyugati pártfogói intésre, ettől sürgősen visszakozott. A londoni megbeszélés idején tehát az SZDSZ-t már nem kellett meggyőzni az államadósság maradéktalan visszafizetésének szükségességéről, nagy vetélytársán, az MDF-en kívül pedig más esélyes politikai pártot meg sem invitáltak Londonba.

Vagyis mi történt valójában? A bankárok biztosítani akarták magukat az MDF választási győzelme esetére, ezért magyarországi vezérképviselőjük, Soros György és az általa protezsált Tardos Márton útján meghívták az oroszlánbarlangba az esélyes miniszterelnökjelölt hozzájuk egyébként is közelálló és megfelelő "előkészítő anyaggal" már előzőleg agymosott közgazdasági szakértőit, hogy őket az akkori reformkommunista kormány küldötteivel egyetemben meggyúrják, és a leendő Antall-kormány gazdaságpolitikájának irányelveit előre lefektessék.

A Rabár-vallomásból az is kitűnik, hogy a bankárokat elsősorban a magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a megbeszélés fő témaköre az államadósságnak állami tulajdonnal való megváltása, majd mikor ez gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult, a bankárok hunyorítottak egyet, hogy "sebaj, fiúk, majd megszerezzük más úton, - és - de az adósságot pontosan fizessétek" intéssel, útjára bocsátották az Antall-csapatot.

Ezek után meg is tették a dolgukat idehaza. Mint Szakoczai professzor rámutat, "ezek a magánjellegűnek mondott beszélgetések meghatározták az ország sorsát!" Rabár Ferenc lett az Antall-kormány első pénzügyminisztere, a csapat másik tagja, Tar Pál pedig mint összekötőtiszt, a washingtoni magyar nagyköveti széket nyerte el. Antall József maga a legcsekélyebb közgazdasági ismeretekkel sem rendelkezett, könnyű volt hajlítani. A bankárok nyeregben ültek.

"A helyzet tehát az - összegezi Szakolczai György fentebb idézett cikkében -, hogy a Kék szalag bizottság által megszervezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező és tárgyalásainak tartalmát mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság - sőt társadalompolitika - legfontosabb alapelvei! Ezek szerint Magyarország - és egyedül Magyarország a) nem kezdeményez adósságkönnyítést; b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját; c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából; és d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagy volumenű értékesítését bevételszerzési célból."

Így is történt 1990-ben, az Antall-kormány első száz napja alatt, becsapódott kis Magyarország mögött az adósok börtönének kapuja.”

Ja és még egyérdekes adalék:
„A Párizsban élő 84 éves André Kosztolányi, a nyugati gazdasági világ egyik legismertebb, "tőzsdepapának" becézett pénzügyi szakértője, 1990 nyarán Budapesten tett látogatása alkalmával a Magyar Hírlap munkatársa kérdéseire a következő válaszokat adta:

"- Na, de mi lesz a 21 milliárd dolláros adósságunkkal?

- Ez csak számbeli sokaság, de végeredményben nem játszik szerepet, mert úgysem lesz visszafizetve...

- Bár szándékunk épp a pontos törlesztés. Tegyük föl, hogy nem fizetünk vissza semmit. De mi lesz a többi országgal, ha azok is kijelentik, hogy nem fizetnek vissza semmit?

- Némi túlzás azt mondani, ha kijelentik. Ezt nem kell kijelenteni. Mindenki tudja, hogy nem fizetik vissza a tartozásukat és soha nem is fogják. Slussz. Maga szenved attól, ha a nagybankok nem kapják vissza pénzeiket?

- Nem.

- Na látja! Mi lenne, ha az adósállamok egy nap, valami csoda folytán, rengeteg pénzhez jutnának, és következő reggel letennék az asztalra összes tartozásukat?

- ??

- A legnagyobb katasztrófa! Mindez olyan gigantikus inflációt eredményezne, hogy belebolondulna a világ. Ennek a rengeteg pénznek vannak konzekvenciái, de nem előttünk, hanem mögöttünk. A kiadott kölcsönöket ajándékként kell tekinteni. Az adósságot a kormány nem fizeti vissza, és az élet megy tovább."


Találtam egy érdekes interjút a kitűnő Gidai Erzsébettel (nem akarom külön posztba rakni, mert oda van írva, hogy az írás jogvédelem alatt áll és max 3 bekezdés másolható).

"Európa regionális átrendeződése 2008 és 2015 között be fog következni, és az Uniós birodalom ebbe belebukhat. 1998-ban komoly viták voltak arról, hogy kellünk vagy nem. Aztán hirtelen megegyeztek a hatalmi erők, mert felülkerekedett a katonai és pénzügyi érdek. Valójában egy gyarmatosítási folyamat játszódik le a birodalmi terjeszkedésben. Magyarország a csatlakozás pilla¬natában megfelel a kívánt feltételeknek, hiszen a vagyona külföl¬dieké, az erőforrások zömét kivonták, 2004-re az összadósság húszezermilliárd forint körül mozog. A külföldi cégek által meg¬termelt profit hetven százalékát kiviszik az országból, adót alig fizetnek. A kifosztott, letarolt ország könnyen bekebelezhető. Az Európai Unió hatalmi elitjének szüksége van erre a geopolitikailag, földrajzilag igen kedvező stratégiai területre. Az Unió országaiban nő a munkanélküliség, átlagos nagysága közelít a tíz százalékhoz, és nő a belső elégedetlenség is. Ez nem hagyható figyelmen kívül 2004 májusában.
(...)
- Brüsszelben 2003 tavaszán előterjesztették, hogy a közössé¬gi szolgáltatások legalább harminc százalékát magánosítani kell, ez érinti a vasutat, a postát, az egészségügyet és az oktatást. Ez parancsuralom. Ha elvonják az államháztartási pénzeket a fel¬sőoktatásból, az egészségügyből, akkor a felsőoktatás és az egészségügy összeomlik, hiszen a magyar háztartások többsége képtelen befizetni azt a többletösszeget, amelyet az állam a to¬vábbiakban nem ad oda. Az adóbefizetés csaknem hetven száza¬lékát a lakosság teljesíti, hány bőrt akarnak még lehúzni róla? Rá¬adásul az adó összegének negyven százalékát elnyeli az adósság¬csapda. Manapság egy közgazdász hallgató évi normatívája csak¬nem félmillió forint. Ha ezt elosztom két szemeszterrel, azt pedig öttel, akkor csak a havi tandíj ötvenezer forintot tesz majd ki, és ehhez jön az étkezés, az albérlet vagy a kollégiumi díj... Mindez fizethetetlen. A kiírt hallgatói pályázati lehetőségek erőteljesen politikafüggőek, ez szelektálja a pályázóikat. A bírálóbizottságok zömében szubjektív döntéseket hoznak, amelyek érdekcsopor¬tokhoz kötődnek. Hasonlóképpen működnek a kutatási pályáza¬tok is, az aktuálpolitika dönti el, ki a jó, azaz számukra megfelelő, és ki a rossz, azaz számukra nem megfelelő kutató.
(...)
- Magyarországon évtizedek óta - egy-két év kivételével - de¬ficites a fizetési mérleg, ami azt mutatja, hogy tartóssá vált az or¬szág eladósodása, hiszen több forrás hagyja el az országot, mint ami bejön. A tőkehaszon kivonásának egyik sajátos módja a tőke¬jövedelem kiáramoltatása. 1998 után ez ugrásszerűen megemel¬kedett a fizetési mérlegek szerint. Más szóval ez azt jelenti, hogy a külföldi cégek más országokban lévő telephelyeikről, azaz sa¬ját maguktól vásárolnak licencet, know-how-t, tanácsadást és így tovább, és ezt tőkejövedelem címén elszámolják. Természetesen más formája is van a megtermelt éves nemzeti jövedelem külföld¬re történő áramoltatásának. Azt a nemzeti erőt, amely erőtelje¬sebben lépett fel ez ellen, tudatos, romboló politikával szétverték, amelyhez a nemzeti oldalt képviselő pártokon belül is sikerült segítőket találni. Ma ott tartunk, ahol a 90-es évek elején tartot¬tunk. Rengeteg kis szerveződés indult, de nem találtak egymásra, nincs összefogás, túl sok ismét a beépített, provokációt gerjesztő, bomlasztó) erő."

mLink