Az akkori zsidaj komcsik unokái döntik el most is, hogy miről és milyen paktum szülessék: így Szakasits -Schiffer...és a többi névváltó zsidó. „Ezt nem lehet túlélni!” – mondta, de inkább nyöszörögte Kovács Béla a kisgazdapárt főtitkára 65 évvel ezelőtt, 1947. február 24-én, amikor túléve a Péter Gáborék (eredetileg: Eisenberger Benjámin-a szerk.) által tartott első, még „barátságosnak” mondott kihallgatást, amikor testileg, lelkileg összetörve találkozott hivatalos ügyvédjével, az őt oltalmazni igyekvő Dr. Pfeiffer Zoltán kisgazdapárti képviselővel, az Igazságügy Minisztérium egykori államtitkárával. Mint tudjuk, pár órával később, a szovjet belügyi szervek, nem törődve Kovács Béla mentelmi jogával lakásáról elhurcolták, s ezzel nyílt teret engedtek a Rákosi vezette magyar kommunisták addig „leplezett” uralmának. Az elhurcolás másnap vált közismertté.

Az első Orbán kormány ezért tette meg ezt a napot hazánkban a Kommunizmus áldozatainak emléknapjává (2000. június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozat). Jól tette!

De nézzük egy kicsit részletesebben ennek a napnak az eseményeit Földesi Margit és Szerencsés Károly történész páros Pfeiffer Zoltánról írott, A megbélyegzés hatalma című, 2003-ban a Kairosz Kiadónál megjelent könyve adatainak felhasználásával. Nem minden tanulság nélküli a történet!

Az 1908. április 20-án Patacson született Kovács Béla kisparaszti szülők gyermeke volt. Csak négy elemit végzett, amit szaktanfolyamokkal egészített ki. 1933-ban már a Független Kisgazdapártban politizál, 1946 februárjától főtitkári minőségben. Letartóztatása előtt már jó ideje egyre növekvő aggodalommal szemlélte a kommunisták térnyerését, s ezért azok „veszélyes embernek” tartották a maguk számára. 1947 elejére Kovács Béla a maga kisparaszti származásával, múltjával, s töretlen antikommunizmusával annyira kellemetlenné vált a minden eszközzel egyeduralomra törő, s az „ideiglenesen” Magyarországon állomásozó szovjet szervekben bízó kommunistáknak, hogy azok a vele való leszámolást határozták el.

Ennek érdekében Nagy Ferenc miniszterelnököt rávették, hogy – jogellenesen – az alábbiakban állapodjon meg Rákosi Mátyással és Szakasits Árpáddal: „Kovács Béla folyó hó (1947. február – F.M. és Sz.K.) 24-én délelőtt kihallgatásra jelentkezik az Államrendőrség Államvédelmi osztályán. Bejelenti, hogy ott mentelmi jogát nem óhajtja igénybe venni és minden korlátozás nélkül a nyomozó hatóság rendelkezésére áll… Kovács Béla a rendőrség által őrizetbe nem vehető, s szabad mozgásában nem akadályozható.” (Idézet a fenti könyvből – DM). De tudni kell, hogy más jogsértő dolgok is bekerültek a fenti megállapodásba.

Más forrásokból azt is tudjuk, hogy a fenti megállapodás létrehozásában, mely megállapodás Kovács Béla tudta nélkül (!) jött létre, Tildy Zoltán köztársasági elnök és Varga Béla páter, házelnök is részt vett. Ők egy másik nyilatkozatot is megfogalmaztak (Jékely László, Tildy kabinetfőnöke volt a fogalmazó) Kovács Béla nevében, melyben az állt, hogy Kovács Béla tudomásul veszi a Nagy Ferenc – Rákosi – Szakasits megállapodást, s önként jelentkezik a politikai rendőrségen. Szép!

Mint tudjuk, Kovács Béla eleget tett a háta mögött kötött megállapodásnak, melyben párt- és harcostársai: Tildy Zoltán köztársasági elnök, Nagy Ferenc miniszterelnök, Varga Béla páter házelnök sorra elárulták, s a hóhérok kezére adták, noha valamennyien tudták, mit cselekszenek. Az Andrássy út 60. alatt történtekről részleteket nem tudunk, de az első, „barátságos” kihallgatás után Pfeiffer Zoltánnak nyöszörögve, megtörten elmondott, az „Ezt nem lehet túlélni!” mondat sokat elárul annak a napnak, s az azt követő napok, évek megpróbáltatásaiból.

Kovács Béla végül is 1956 tavaszán szabadult a kommunisták részben szovjet, részben magyar börtöneiből, s bízva a szebb jövőben részt vett az 1956-os forradalom alatti kormányokban, s végül 1959. június 21-én Pécsett halt meg.

A fentiek alapján érthető, hogy az első Orbán kormány idején az Országgyűlés miért választotta Kovács Béla a szovjetek általi elhurcolásának napját a Kommunizmus áldozatainak emléknapjává, bár számos más nap is rendelkezésre állt, hiszen a kommunisták, s utódaik bűnei kimeríthetetlenek!

Dobai Miklós