Antal-zsidó "szellemi örököse" Orbán, kit nem csak halálos ágyán tett "magáévá"? A fidesz-vezér -zsidók majd mindegyike KISZ-titkár volt, apuka meg MSZMP-s kommunista zsidó. Kérdés?
A rendszerváltás forgatókönyvét a nyugati világnak a Szovjetunióval történt titkos megállapodása alapján, külföldön készítették el, állítja Torgyán József. A Kisgazdapárt egykori elnöke a Heteknek adott interjújában beszélt az Antall-Pozsgay „összejátszásról”, Sólyom László alkotmánybíróvá történt kinevezésének hátteréről és a saját pártját érintő ügynök ügyekről is.


A lex Biszku nyomán ismét közbeszéd tárgyává lett az elszámoltatás, a szembenézés a múlttal. A jelenlegi gazdasági helyzetben talán az sem érdektelen kérdés, hogy mi történt az egykori állami, illetve pártvagyonnal. Ön mit tud minderről?

Mint a rendszerváltó folyamatok résztvevője úgy ítéltem meg, hogy annak forgatókönyvét a nyugati világnak a Szovjetunióval történt titkos megállapodása alapján, külföldön készítették el. Tulajdonképpen már körülbelül fél évvel a választások előtt tudni lehetett, hogy a volt állampárt olyan szavazatmennyiséget ad át az MDF-nek, hogy az legyen a nyertes. Az Ellenzéki Kerekasztalban magam is arra a következtetésre jutottam, hogy Antall József összejátszott Pozsgay Imrével. Az MDF-MSZP egyetértés következményét képezte az állami és a pártvagyon egy tekintélyes részének átjátszása a folyamatokat lebonyolító és azokhoz közel álló személyekhez. Teljesen világos előttem, hogy ennek így kellett történnie. De konkrétan én ezt nem dokumentumokból, vagy egyéb, valamilyen általam látott, vagy hallott eseményekből, adatokból szűröm le, hanem logikailag és az események értékelése kapcsán tudom ezt a véleményt rögzíteni.

Miért éppen az MDF-et választották ki győztesnek?

Úgy gondolom, a történelmi pártokat eleve nem akarták a rendszerváltó pártok közé engedni. Ez igaz a szociáldemokrata pártra és a Független- Kisgazda- Földmunkás és Polgári Pártra is. Komoly esélyünk lett volna a választás megnyerésére, ám ezt Pártay Tivadar a saját újságunkon keresztül ellenem indított támadással megakadályozta. A rólam mindenféle valótlanságot terjesztő rágalmazó cikket a választások első fordulója előtt néhány nappal az MSZP és az SZDFSZ az egész országban sokszorosította és terítette. Amint napjainkban megtudtam, a párt akkori két elnöke, Pártay Tivadar és Vörös Vince is ügynökök voltak.

Antall József eredetileg a kisgazdapártban akart politizálni, mivel az édesapja régi kisgazda volt. Hogy került végül az MDF-hez?

1989. VI. 3-án és 4-én tartotta a Független Kisgazdapárt a kétnapos országos nagyválasztmányát Érden. A Nagyválasztmány előtti este Pártay Tivadar felhívta Antall Józsefet az én jelenlétemben és közölte vele, hogy az előzetes elképzeléseivel ellentétben mégsem vállalja a kisgazdapárt elnöki tisztét. Erre Antall József, aki korábban még megelégedett volna a kisgazdapárt főtitkári tisztségével, most bejelentette, hogy akkor Ő az édesapja jogán a kisgazdapárt elnöki tisztségére tart igényt. Erre Pártay – a jelenlétemben – azt mondta, hogy hát Jóska fiam, ez nem királyság, hogy örökölni lehessen, annyit tudok tenni, hogy felteszlek a szavazólistára, és ha megválasztanak, akkor te leszel az elnök, ha nem választanak meg, akkor az lesz, akit megválasztanak. Végül aztán nem tette fel Antallt a listára, és mivel a választmányon senki nem állt ki Antall mellett, Antall sértődötten távozott. Ezek után vitte el Csoóri őt a Demokrata Fórum elnökének. Ezzel kapcsolatban én annyi mindent hallottam, hogy miként történt a számba jöhető miniszterelnök jelölteknek a bankszektor általi – hogy úgy mondjam –megmérettetése, hát ezekből egyértelműen következtettem arra, hogy már durván fél évvel a választások előtt teljesen egyértelmű volt Antall József kiválasztása Magyarország miniszterelnökének.

Tehát azt állítja, hogy gyakorlatilag a gazdasági pénzügyi elit engedélyével és támogatásával váltottunk rendszer és miniszterelnököt. Mit vártak el tőlünk?

Elsősorban azt akarták, hogy fel se merüljön az a gondolat, hogy mi az államadósságnak nevezett kommunista adósság elengedését kérjük.

Önök viszont ezt akarták, mégis részesei lettek az MDF vezette koalíciónak.

A kisgazdapárt mindenfajta koalíciós együttműködést ahhoz a feltételhez kötött, hogy az 1947. december 31-i tulajdoni viszonyok szerint kell reprivatizációval végrehajtani a vagyonváltást. Ennek értelmében a sokat szenvedett paraszti társadalomnak vissza kellett volna adni a tőlük erőszakkal elvett földjeiket. Ha ez megtörtént volna, nem lehetett volna hazánk vagyonát szétlopni! Ezt ma már számos közgazdász elismeri. Talán szerénytelenségnek hangzik, de történelmi tény, hogy az időpont kiválasztása az én jogászi tudásommal történt, mert akkor 200 hold, tehát mintegy 116 hektár lehetett egy személy tulajdonában, a bankok és a gyárak pedig magántulajdonban akkor már nem lehettek. A földtulajdon visszaszerzése a kis- és középbirtokok esetében a kisgazdapárt egész történelmi időszakának lényegi követelése volt. Szomorú, de tény, hogy noha írásban megkötöttük ezt a szerződést - én magam is ott voltam a szerződés írásbeli megkötésekor a Demokrata Fórum Bem téri székházában - Vörös Vince nem vitte magával az ő példányát, mondván, hogy az Antall Jóskánál lesz a legjobb helyen. Az MDF a későbbiekben letagadta, hogy ez a megállapodás írásban is létrejött, én azonban történelmi tanúja vagyok annak, hogy ez létrejött. Ha sikerült volna keresztül vinnünk ezt a tervünket, akkor az az egész jövőnkre nézve meghatározó fontosságú tény lehetett volna. Ebben az esetben ugyanis a magán - és közösségi tulajdon arányát sikerült volna ideális méretűre kialakítani, ami a gazdasági fejlődés motorjául szolgált volna.

Hogy 200 holdnál ne legyen nagyobb tulajdona a régi-új gazdáknak, azt jelentette volna, hogy önök nem akarták visszaállítani a régi nagybirtok rendszert?

Kifejezetten küzdöttünk ellene.

Még ha az MDF letagadta is az önökkel kötött megállapodást, ez nem jelentette automatikusan a reprivatizáció megbuktatását. Hogyan bukott el?

Az Antallhoz leghűségesebben viszonyuló kisgazda vezetők is ragaszkodtak a tervünkhöz. Több határidőt adtunk az MDF-nek, legutoljára 1990. augusztus 20 át: ha addig nem fogadja el az Országgyűlés a reprivatizációs törvényünket, akkor a kisgazdapárt kilép a koalícióból.




Végül azonban Antall József nagyon szellemesen, nagyon ügyesen, azt kell mondjam, a machiavellizmus magasiskolájának alkalmazásával megtorpedózta a törvényt és a koalíció szakadását is. Balsai Istvánnal levelet íratott Sólyom Lászlónak. Annak a Sólyom Lászlónak, akiről Antall nekem, annak idején, mikor alkotmányíróként való megválasztásáról volt szó, bizalmasan azt mondta, ez meghatározó fontosságú, mert rajta keresztül visszük végig a megállapodásunkat, és ezért nem csak alkotmánybíróvá kell őt megválasztatnunk, hanem az Alkotmánybíróság elnöki székébe is be kell segítenünk. Antall tehát íratott egy levelet Sólyomnak azt tudakolva, hogy mi a törvényes és alkotmányellenes a reprivatizációs elképzeléseket illetően. A Sólyom László vezette Alkotmánybíróság pedig olyan határozatot hozott, miszerint a ’47. december 31-éhez kapcsolódó reprivatizációs elképzelésünk alkotmányellenes. A nemzeti vagyon szétlopása viszont ezek szerint alkotmányos – tettem hozzá én már akkor.

Az önök javaslata tehát nem tudott törvényerőre emelkedni, közben viszont zajlott az állami vagyon magántulajdonná alakulása.

Pontosan így van. A folyamat egyre erősödött, és ehhez hozzájárult az a tényező is, hogy Antall József olyan szinten viszolygott a gazdasági kérdésektől, amire én példát soha életemben senkitől nem láttam. Nála szóba sem lehetett hozni egyetlen ilyen kérdést sem. Hozzá kell tegyem, hogy a reprivatizáció mellett a másik olyan követelés, amiben minden kisgazda egyetértett az volt, hogy az államadósságot nem szabad elismerni, mert ez a kölcsön a kommunisták által felvett kölcsön volt, és nem a kifosztott magyar lakosság vette fel. Ráadásul erre a kölcsönre lényegében – a kisgazda álláspont szerint – nem is Magyarországnak, hanem a Szovjetuniónak volt szüksége. A mintegy 22 milliárd dollár államadósságunk szerintünk könnyen leírható lett volna, még Fekete János is utalgatott arra, hogy ez elérhető. Antall azonban következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy nagyon nagy baj lenne, ha vitatnánk az államadósságot.

Térjünk vissza egy pillanatra az állami cégekre és a bankokra. Ezekkel mit terveztek önök?

A gyárak és a bankok vonatkozásában én, aki a kisgazda program megalkotása során meghatározó szerepet vittem, nem elleneztem azt, hogy bank vagy gyár magántulajdonban lehessen, viszont az volt az álláspontom, hogy állami tulajdon ne mehessen magántulajdonba, ne lehessen szétlopni az állami tulajdont. Hanem akiben van annyi tehetség, vagy össze tud szerezni annyi pénzt a világon, hogy bankalapításba vagy gyáralapításba fogjon, ám tegye. De csak zöldmezős beruházásként - ez volt a programunk lényege. Egyébiránt a gazdasági bajok eredetét én nem is a rendszerváltás időpontjától eredeztetném, hanem 1986-tól, a spontán privatizáció megindulásától, amelyet én már 1988 végétől tartott országjárásom során mindvégig következetesen tudatos nemzetrablásnak minősítettem, és ami miatt aztán engem mindenfajta szélsőséges elemnek lehordtak.

Mit képviselt a miniszterelnök ebben a kérdésben?

Antall az előprivatizációs törvény kisgazda elfogadása érdekében megzsarolta frakciónkat a kormánykoalíció felmondásával. A privatizáció szükségessége érdekében pedig azzal érvelt, hogy az ország vagyonának legfeljebb 80 százalékát privatizálni kell, amiért az ország minimum 60 milliárd USA dollárt kap. Ebből kifizetjük a 20 milliárd dollár adósságunkat, a többiből pedig a gazdaságunkat modernizáljuk, és rohamos fejlődésnek indulunk.

A privatizáció megtörtént, szinte semmi nem maradt hazai tulajdonban, az államadósság azonban nemhogy csökkent volna, hanem óriásira duzzadt. Ön szerint hogyan történhetett ez meg, és kik a felelősök?

Szerintem Közép-Kelet-Európa egészére egységes forgatókönyv alapján, annak érdekében készítették el azt, hogy a nyugat új piacokhoz juthasson és fillérekért megkaparinthassa a szóban forgó országok - köztük Magyarország - vagyonának döntő többségét. Miután a nyugati pénzügyi világ ezt a tervét a volt szovjet tömb gazdaságilag elmaradott országai megsegítésének álarca alatt valósította meg és mi a Szovjetunió tankjai által fenntartott rabságunkból felszabadulva a megmentőinknek tekintettük a nyugati világot, szinte észre sem vettük, hogy a tankok láncainál sokkal inkább gúzsba fognak kötni minket az adósrabszolgaság kötelékei. Ezért fűztem be 1988 végétől szinte minden beszédembe azt a mondatot, hogy „elmennek a tankok, de jönnek helyettük a bankok”. Akkortájt ezt a figyelmeztetésemet szélsőségesnek minősítették, engem pedig a legelképesztőbb rágalmakkal igyekeztek elhallgattatni. Így fordulhatott elő az a világtörténelemben egyedülálló eset, hogy békeidőben két évtized alatt elvesztettük a nemzeti vagyonunk közel 94 százalékát és a ránk terhelt 20 milliárdos US-dollár államadósságot pedig csillagászati magasságokba emelték, noha mi már többszörösen visszafizettük azt.

A felelősség ezért Németh Miklóstól kezdve a különböző magyar kormányokat egyetemlegesen terheli, kiemelvén abból az MSZP-SZDSZ kormányok nemzetrontó többletfelelősségét. Álláspontom szerint ezt nem lehet csak a politikai felelősségre lecsökkenteni, mert egy ezeréves nemzet vagyonának eltüntetése olyan megbocsáthatatlan bűntettnek minősül, ami nem maradhat mindenki által világosan felismerhető büntetés nélkül. E nemzetrontó tetteknek tehát nem lehet csak „ejnye-bejnye” a következménye, hanem annak teljes vagyonelkobzással is járó büntetőjogi következményekbe kell torkolnia.

A beszélgetés elején többször szóba hozta az ügynökkérdést azt sugallva, hogy a kommunista titkosszolgálatok úgy irányították a folyamatokat, hogy olyan ember kerüljön miniszterelnöki pozícióba, aki az ő igényeik szerin vezényli le a hatalomváltást.

Ennél én többet állítok: Antall kormányába csak olyan személyek kerülhettek be, akiket valamilyen módon fogni tudott. Például Antall csak úgy tudta a KDNP-t bevonni a kormánykoalícióba, hogy Keresztes fia miniszteri tisztséget kapott, Keresztes K. Sándor pedig a vatikáni nagyköveti tisztséget tölthette be. Később róla is kiderült, hogy ügynök volt.

Elképzelhető, hogy a megfelelő vezetők úgy irányították a privatizációt, hogy a végső állomást a külföldi tulajdonosok jelentsék?

Teljesen egyértelmű. Hozzájárult a tapasztalatlanság is. Antall úgy választotta ki a vezetők egy részét, hogy kik voltak a tanártársai. Mádl Ferencet is így ismerte, és egy időre kinevezte privatizációt irányító miniszternek. Azonban Mádl abban az időben fizikailag olyan elesett volt, hogy nekem nem egyszer jelezték, hogy az APV Rt igazgató tanácsi döntésnél elaludt, és előfordult, máshol emelte fel a kezét a szavazásnál, mint ahol kellett volna. Egyes döntéseket illetően teljesen egyértelmű volt előttünk, hogy ez a Nyugattal való egyeztetés kapcsán történt.

Nem egy személyt küldtek Antall segítségére gazdasági ügyeket illetően, mert – mint már említettem – ő ezekről hallani sem akart. Elképesztő, hogy egy Csepi Lajos lehetett jó ideig a privatizáció irányítója, vagy, hogy olyan dolgok maradtak megtorlatlanul, mint például Göncz Árpád segédtisztjének, Pick Róbertnek 1000 hektár termőföld megkaparintása. De számtalan példát lehetne sorolni. A növényolajiparral kapcsolatban már a privatizáció előtt megmondtam, hogy ha idegen kézbe kerül, akkor majd kiviszik a napraforgómagot, kint kipréselik, és mi majd százszoros áron vásároljuk vissza a saját termékünket, holott az agrárium előrejutásának a hozzáadott érték teremtése az egyik útja. Pontosan ez történt szinte az egész magyar feldolgozóipar idegen tulajdonba való átjátszásával, vagy annak becsődöltetésével, ebek harmincadjára juttatásával. Ekként az agráriumunkat - némi túlzással - a banánköztársaságok helyzetébe züllesztették, megfosztván a magyar lakosság több mint egyharmadát a minimális életfeltételektől is. Miután a világot irányító pénzügyi vezetés hazánkat nem csak az agráriumától, hanem az iparától és az önálló bankrendszerétől is megfosztotta, adósrabszolgaságba taszította az országot.
Link