Nocak-nocak, drágaszág, miből lesz a cerebogár.
Róma: Kenyeret és vizet!
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár 2007-es jelentésében ajánlást fogalmazott meg az ENSZ Közgyűlése számára, hogy bátorítsa a déli országok és fejlesztési partnereik szorosabb együttműködését az élelmiszerválság leküzdése érdekében.

A 2008 óta minden évben megrendezett Dél-Dél Fejlesztési Expó célja kettős: egyrészt igyekszik elősegíteni az élelmiszerválság leküzdését azáltal, hogy a fejlődő országok képviselői megvitathatják az őket érő kihívásokra adandó lehetséges válaszokat, másrészt pedig egy kiállításhoz hasonlóan bemutatják az országok közötti együttműködés eddig elért eredményeit.

Miközben a világsajtó a durbani klímacsúcsra koncentrál, Olaszország pedig a Mario Monti vezette kormány megszorító csomagjának „lázában ég”, addig az Örök Város a negyedik Dél-Dél Fejlesztési Expónak szolgál helyszínéül. (A félreértések elkerülése végett érdemes tisztázni, hogy a „déli” jelző a nemzetközi politikában elsődlegesen nem földrajzi, hanem gazdasági-társadalmi definíció, amely alatt a fejlődő országokat értik.) Az esemény jelentősége elsősorban a tárgyalt téma fontosságából fakad, amely nem más, mint a globális élelmiszerválság.

Miért is érdemel a kérdés ekkora figyelmet? Lester R. Brown, a világ egyik legelismertebb öko-közgazdásza A B-terv című könyvében igen velősen fogalmaz, amikor civilizációnk leggyengébb láncszemének az élelmiszerellátást nevezi meg. Ezzel kapcsolatban kifejti: „A legtöbb esetben a csökkenő élelmiszerkészletek okozták a civilizációk összeomlását. […] Vajon a mi civilizációnknak is hasonló sorssal kell-e szembenéznie? Egészen a legutóbbi időkig ez nem tűnt lehetségesnek. […] Mivel azonban változatlanul képtelenek vagyunk arra, hogy a világ élelmiszergazdaságát aláásó környezeti folyamatokat megfordítsuk, kénytelen vagyok levonni azt a következtetést, hogyha minden az eddig kialakult módon folytatódik, akkor az összeomlás nem csak lehetséges, hanem valószínű is.”

A válságról
Egy laikusban jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy miért mindig válságról, nem pedig globális élelmiszerhiányról beszélnek a szakértők. A válasz nagyon egyszerű: habár a világon előállított élelmiszer mennyisége a kutatók szerint elegendő lenne 7-8 milliárd lakos számára - tehát hiányról szó sincs -, ennek ellenére minden hetedik ember az éhhalál küszöbén tengődik, és csupán külföldről érkező segélyeknek köszönhetően képes életben maradni. Különösen súlyos a krízis Afrika, valamint Ázsia egyes területein, ahol az ennivaló és az ivóvíz hiánya mellett a szegénység, a magas népszaporulat, esetenként pedig a politikai instabilitás és az azzal gyakran együtt járó fegyveres konfliktusok tovább súlyosbítják az amúgy sem túl rózsás helyzetet.

Ezeket hallva a laikus visszakérdezhet: „Ha így állunk, miért nem regionális élelmiszerválságról hallani?” A válasz ebben az esetben is kézenfekvő: a Föld lakosságának növekedési üteme jó ideje meghaladja a mezőgazdasági termelés volumenét, ami a gyakorlatban az élelmiszerárak drasztikus és tartós emelkedését eredményezi világszerte. A probléma tehát térben nem korlátozható, de kétségtelen, hogy az egyes területeket nem egyformán érinti.

A fejlődő országok jövője a kulcskérdés
Ha az áremelkedés ilyen mértékben folytatódik tovább, az emberiség lassacskán kénytelen lesz megbarátkozni a Darwintól jól ismert természetes kiválasztódás örökébe lépő, és a biológiától végtelenül távol álló financiális szelekció fogalmával: ebben az új világban csak azoknak lesz esélyük a túlélésre, akik képesek megfizetni az életben maradáshoz nélkülözhetetlen szükségleteket. Itt még ugyan nem tart a világ, de a válság megoldásának legjobb módszere a szakértők szerint a szegénység felszámolása. Ezt a nemzetközi közösség időben felismerte, hiszen a lassan húsz éve elfogadott Agenda 21 akcióprogram egyik legfontosabb célkitűzése a szegénység elleni küzdelem, melytől az éhínség visszaszorulásán túl a népességnövekedés lassulását, valamint az oktatási lehetőségek szélesedését is várják. Mégis az elmúlt két évtized során az éhezők száma, sajnálatos módon, visszaesés helyett tovább növekedett.

Mivel a fejlett országok mezőgazdasági termelése a hozam tekintetében kiváló, a legnagyobb fejlődési potenciál a fejlődő országokban rejlik. Ezek kiaknázására azonban a szegény térségek önerőből többnyire képtelenek. Az ENSZ ezért évek óta, különböző szakosodott szervein keresztül, igyekszik támogatást nyújtani a nehéz helyzetben levő térségeknek, és ebben fontos szerepet szán az érintettek együttműködésének is, melyre ékes bizonyíték a Dél-Dél Expó évenkénti megrendezése. „Már eddig is nagyarányú fejlődés köszönhető a déli kapcsolatoknak” - összegezte tömören az eddigi tapasztalatokat Ban Ki Mun.

„Megoldást!”
Az Expó ezúttal Rómában, a FAO székházában került megrendezésre, ahol 150 ország közel 600 delegáltja vesz részt az öt napos eszmecserén, melynek mottójául a fenti idézetet választották a szervezők. A rendezvényről kiadott hivatalos tájékoztató szerint az érdeklődők több száz kiállítóval találkozhatnak a FAO épületében, valamint előadásokra kerül sor az alábbi hat szekcióban: (1) Mezőgazdaság, élelmiszerbiztonság és kapacitás fejlesztés, (2) Társadalmi védekezés és az élelmiszerbiztonság, (3) Klímaváltozás, környezetvédelem és az élelmiszerbiztonság, (4) Táplálkozás, HIV/AIDS és az élelmiszerbiztonság, (5) Globális egészség, mezőgazdaság és az élelmiszerbiztonság, (6) Agrárüzlet, megújuló energia és az élelmiszerbiztonság. Az előadásokat követően magas szintű kerekasztal-tárgyalásokra került sor, valamint az üzleti világ képviselőinek is lehetősége nyílt az eszmecserére.
A FAO római székháza ad otthont az idei expónak (forrás: Wikimedia cc3.0)

A tájékoztató alapján az érintettek igen elégedettek az eddigi eredményekkel. Nassir Abdulaziz Al-Nassertől, az ENSZ Közgyűlésében 66 fejlődő országot tömörítő csoport elnökétől például a következő olvasható: „Sok elem mutat rá azokra az előnyökre, melyeket a fejlődő országok a dél-dél közeledésnek köszönhetnek, valamint azokra a gyümölcsöző lehetőségekre, amit ezek az országok megosztanak egymással olyan területeken, mint az energia, kapacitásnövelés, mezőgazdaság és élelmiszertermelés, turizmus, közlekedési infrastruktúra, információs technológia, oktatás, technológia transzfer, kis- és közepes vállalkozások fejlesztése, tapasztalatcsere, klímaváltozás, biodiverzitás, és egyéb témákban.”

A konferencia megszervezésében és lebonyolításában a FAO-n kívül több mint 20, az ENSZ égisze alatt működő szervezet vesz részt, mind-mind a saját tevékenységi területéhez kötődő programok esetében. Helen Clark, az ENSZ Fejlesztési Csoportjának elnöke, az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) vezetője úgy véli: „Ahhoz, hogy szembe tudjunk szállni napjaink fejlesztési kihívásaival, szoros együttműködésre van szükség - melynek kiterjedése gyorsabban növekszik a fokozódó dél-dél együttműködéssel, a végtelenül emberbarát alapítványokkal és NGO-kkal (nem kormányzati szervek - a szerző), és a magánszektor erősödő érdeklődésével.”

A Dél-Dél Fejlesztési Konferencia összességében egy sikeres kezdeményezés benyomását kelti, amely fontos szerepet tölthet be az élelmiszerválság leküzdése során. Akiknek a téma felkeltette az érdeklődését, azok számára jó hír lehet, hogy a jövő évi konferenciát hozzánk közel, Bécsben tartják majd.

A pozitív kezdeményezések, és az elért részsikerek ellenére mégis úgy tűnik, jó ideig pusztán utópisztikus elképzelés marad, hogy minden ember hozzájusson az életben maradás két legalapvetőbb feltételéhez: az élelmiszerhez, és a tiszta ivóvízhez.

Forrás: Link